"A Művelődés Hete - A Tanulás Ünnepe"
Ideje: szeptember hó
Helye: Nógrád megye települései
Immáron több mint 15 éves nemzetközi tapasztalatok - amelyet sikeresen háziasított a Magyar Népfőiskolai Társaság - bizonyítják, hogy a tanulás-művelődés népszerűsítése egy folyamatos, átgondolt tevékenységet és beruházást igényel, mert a kedv és motiváltság növelhető. Ha a közvélemény szélesebb körben megismeri a lehetőségeket, mások tanulási élményeit, sikereit, az növeli a tanulás, művelődés társadalmi elismertségét, presztízsét, növeli a benne résztvevők körét és beleszólási, véleménynyilvánítási igényét, kedvét. Ez pedig sok más tényező mellett igen fontos hozzájárulás lehet az intézményrendszerek szolgáltatásai minőségének javításához is.
"A művelődés hete - a tanulás ünnepe" a nemzetközileg is elfogadott kritériumok alapján az alábbi társadalmi célok elérésére törekszik:
Népszerűsíti és előtérbe helyezi a felnőttképzés fontosságát, elsősorban a nagyközönséget is mozgósítani tudó rendezvényekkel.
Középpontba állítja a felnőtt tanulókat, és oktatóikat, elsősorban a Felnőtt Tanulói és Oktatói díjak átadásával.
Minél teljesebben láthatóvá teszi és közel viszi az emberekhez a sokszínű felnőttképzési kínálatot.
Növeli az iskolán kívüli képzés, a felnőttoktatás és az élethosszig tartó tanulás témájának média - jelenlétét
Létrehoz a szakmai közéletben egy olyan időszakot, mely évi rendszerességgel presztízsértékű, komoly felnőttképzési programoknak ad helyet.
Közösségi és egyéni állampolgári aktivitást indít el, ami elősegíti a tanulás mindenki számára való hozzáférhetőségét
A program célja olyan szakszerűen felépített és innovatív programok megvalósítása, melyek a szakmai, vagy a laikus közönség érdeklődésére számot tartva foglalkoznak az élethosszig tartó tanulás, a munkaerőpiac, a szakképzés, a nyelvi képzés vagy az alapképzés területeivel, a közösségi ismeretterjesztés formáival, vagy bármilyen, a felnőttképzési törvény által érintett területtel.
A programok elsődleges célja az, hogy minél nagyobb közönséget mozgassanak meg a felnőttkori tanuláshoz kapcsolódó üzenetekkel, s ehhez kulturálisan értékes, vonzó, újszerű és látványos programok kapcsolódjanak, amelyek az embereket hatékonyan és kötetlen formában érnek el.
A Magyar Tudomány Napja Előadássorozat + konferencia
Ideje: október - november
Helye: Nógrád megye települései
A magyar tudomány napját 1997 óta ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az Országgyűlés 2003-ban nyilvánította hivatalosan a magyar tudomány ünnepévé november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára. Egyesületünk a kezdetektől csatlakozik a Magyar Tudomány Napjának a megünnepléséhez, minden évben előadásokkal,konferenciákkal, kiállításokkal csatlakozunk ezen neves célkitűzéshez.
"Az én karácsonyom" című irodalmi és rajzpályázatot évről-évre meghirdetjük a megyében élő általános iskolások számára.
Ideje: december
A kiírás célja, hogy a pályázók írják meg, a család, a rokoni közösség, a falu, a település életében hogyan él a karácsony, a szeretet ünnepe. Elsősorban azokat a pályamunkákat értékeljük, amelyben kifejtik, hogy mit gondolnak a szolidaritásról, a másságról, az egymás megbecsüléséről, a segítésről, az esélyegyenlőségről. Mi a karácsony üzenete napjainkban, az ünnep hangulata hogyan igazodik a mai viszonyok sokszor ellentmondásos valóságához. A pályázatok ajánlott terjedelme IV-V. osztályosok körében 2-3 oldal, míg a VI-VIII. osztályosok 4-5 oldalban - lehetőleg kézzel - írják meg pályaművüket.
A pályázók rajzban, festményben is kifejezhetik gondolataikat, érzelmeiket. A díjátadásra minden résztvevőt meghívunk és a beküldött rajzokból, grafikákból kiállítást szervezünk.