Deák Csaba
Egyéni vállalkozó
Honlapok optimalizálása

Honlap optimalizálás

Összefoglaló a két honlapról (indexelés, helyezés, egyebek)

Még mielőtt elkezdeném részletezni a tapasztalataimat, egy fontos összegzést szeretnék megtenni:

Egy vadonat új honlap optimalizálásának eredménye legalább 2-3 hónap alatt érik be, egy utólag optimalizálté ennél valamivel gyorsabban, feltéve hogy az oldalak már indexelve lettek a Google-ban.
Aki ennél gyorsabb eredményt szeretne elérni, az a Google fizetős lehetőségeit használhatja ki, bár ezek nem a helyezés befolyásolására szolgálnak, hanem adott kulcsszóra, szponzorált linkként jelennek meg.
Lehetőség van még ezen kívül a különféle szaknévsorokba történő regisztrálásra éves díjért. Ezek az oldalak adott kulcsszóra valóban előkelő helyen jelennek meg, viszont nem csak az Ön cégének, hanem mindazon cégekenek az adatait kiadja, akik befizettek a szolgáltatásra. Ebben az esetben az éves díjért egy másik honlapot erősít a találati listában, és evvel együtt a konkurenciát is segíti előkelő helyen megjelenni.
Ezeknek a megjelenéseknek az ára nagyjából azonos egy 5-10 oldalas honlap optimalizálásának árával. Ezt pontosan tudom, hiszen a la-paloma.hu az optimalizálás előtt csak ilyen oldalak segítségével volt elérhető,  és mivel 2008-as év első felében jártak le az előző szerződések, ezért az év közepén szinte naponta jöttek az ajánlatok a meghosszabbításra.
Tehát érdemes mérlegelni: a saját honlap optimalizálására költ, és kivárja az eredményt, vagy befizet egy szaknévsorba, és evvel az összes hasonló tevékenységű cég megjelenését erősíti.



És akkor jöjjenek a részletek:

Ha elkészült a honlap, és az oldalakon belüli és kívüli optimalizálás is megtörtént, akkor érdemes legalább hetente megnézni a helyezés változását. Arra is oda kell figyelni, hogy a honlapunkkal kapcsolatos kulcsszavakra valóban az az oldal jelenik-e meg találatként, amelyiket az adott szóra, vagy kifejezésre próbáltunk meg optimalizálni. Ha nem a kívánt oldal jelenik meg, akkor feltétlenül át kell nézni az oldalon belüli optimalizálás minden egyes részletét, és a módosítást el kell végezni. 

A saját termékünk nevére automatikusan azt várnánk el, hogy első helyen szerepeljen az adott oldalunk. Hiszen ez a legkézenfekvőbb. És mégsem így történik. Amennyiben csupán az oldalon található szövegben és a képaláírásokban jelenik meg a terméknév, az még kevés az első helyhez.
Ezt megtapasztaltam a la-paloma.hu-val. Megelőzték a honlapunkat a termékeinket árusító cégek honlapjai.
Persze ezt a hibát ki kellett küszöbölni. Ez egyszerű módosítással sikeresen megtörtént.
Ez újabb megerősítést adott a felhasznált optimalizáló eszköz fontosságát illetően (title, meta leírások).
A siker viszont sajnos csak átmeneti volt, 2-3 hónapig tartott.  Ezen az oldalon még írok ennek okáról.

Abban a szerencsés helyzetben voltam több mint egy évig, hogy minden egyes apró változtatás eredményét figyelemmel kísérhettem ugyanannál a honlapnál. Így láttam, milyen optimalizáló eszközt érdemes, sőt kell alkalmazni az oldalon.
A la-paloma.hu-val az oldalakon belüli optimalizálással átmenetileg azért nem foglalkozom, mert tervbe van véve egy átalakítás (újabb képek, termékleírások, stb), és majd avval együtt történnek meg a szükséges változtatások részemről is.
Evvel a pár hónapos kihagyással viszont megfigyelhetem azt is, miként változik a honlap helyezése, ha nincs naprakészen optimalizálva.
A legfrissebb tapasztalatom az, hogy időnként más honlapok előznek minket a saját termékünk nevére keresve. Aztán megint mi vagyunk egy ideig az elsők. Korábban minden termékünre az elsők voltunk hónapokig. 


A la-paloma.hu lassan két éve szerepel a neten. Készítettem egy táblázatot az egyes oldalak indexelésének gyakoriságáról, melyből kikövetkeztethető az összefüggés a linkek száma, a PageRank, és az oldal frissítésének gyakorisága között. Az oldal megtekintéséhez katt ide!  linket ajánlom a legkevésbé.  Erről pár bekezdéssel lejjebb....

Ahogy egy év alatt megfigyeltem, az indexelés gyakoriságát nemigen befolyásolja sem a meta tag, sem a sitemap beállítása. 
Lám, mire jó, ha az ember egy darabig nem foglalkozik a honlappal: a revisit 1 napra lett beállítva, a sitemapban pedig egy hetes intervallum maradt az oldalváltozás gyakoriságára.  A főoldal jelenleg 5-7 naponta frissül. Pedig szeptember óta egyetlen oldalunk sem változott meg!
Két érdekesség: az egyik, hogy a letárolt oldal a tárolás időpontjától számítva néhány nap késéssel jelenik a Google-ban találatként. A másik, hogy egyik nap megjelenik egy oldal az indexben, másnap pedig nem.
A fentieket a la-paloma.hu oldalainak frissítéséről szóló táblázatban nyomon lehet követni.

A helyezéssel kapcsolatban a következőt figyeltem meg: ha egy olyan honlap újul meg, amely már régebb óta szerepel a weben, akkor a megújult tartalomnak köszönhetően kb. két-három hétig előkelőbb helyezést ér el, mint utána, amikor elfoglal egy (némi ingadozásokkal tarkított) stabil pozíciót.
Vadonatúj honlapoknál más a helyzet, mivel ideális esetben a megjelenéstől számított pár hónapban a honlap optimalizálása külső linkek elhelyezésével is folyamatosan történik. Ezeknek a hatása  később érzékelhető, mint ahogy a link valójában megjelent. Ezért egy új honlap nagyobb ingadozásra számíthat, mint egy már régóta létező.
Főleg olyan értelemben, hogy a külső link hatására egyre előrébb kerül az oldal. Persze csak akkor, ha azok a linkek valóban jól lettek elhelyezve!!!




Evvel a honlappal kapcsolatos friss információk:

2008.11.18: a mai napon végignéztem az összes oldal indexelésének időpontját. Ugyanis eltelt egy hónap az első indexeléstől számítva, plusz az az egy hét, amivel később jelenik meg a találati listában az újonnan indexelt oldal.


2008.11.21:  Az oldalak frissítésének gyakorisága, és a találati listában elért helyezések is azt mutatják, hogy az oldalakon belüli optimalizálás önmagában csak az első, de a legfontosabb lépés. A második lépés a külső linkek elhelyezése a honlap témájának megfelelő oldalakon, kulcsszavakkal ellátva.
Jelenleg az egyes oldalak baloldalán látható naplózás szerint frissíti az oldalakat a Google. A találati listában elért helyezés sem értékelhető. Mivel nem ez az erdedmény, amit egy "rendesen" optimalizált oldaltól elvárunk, ezért két hónappal az első közzététel után itt az ideje a külső linkek elhelyezésének.
A keresőoptimalizálás a legelterjedtebb kifejezés, ezért én a "keresőoptimalizálás alapjai" oldalamat fogom belinkelni.
Ezen kívül az oldalak frisítésére vonatkozó beállításokat  is naponta történő frissítésre változtattam.  Mivel mostantól várhatóan naponta lesz mit naplózni.
2008.12.02: 19 linket küldtem be. Ebből 15-öt november 21-és 23 között. A mai napig 7 link elfogadását jelezték vissza.
Ugyanezt tapasztaltam a la-paloma.hu linkjeinek elhelyezésekor is. Eltelt pár hét, amíg az összes beküldött link elfogadásra került. Az elfogadás után pedig szintén kellett néhány hét, amíg ezeknek hatása mérhető lett. 
A legelsőként elfogadott linkek az indexbe történő felvételt segítik. A továbbiakban pedig az egyre több külső link a helyezést is folyamatosan javítja.

2008.12.15 Az ünnepekre történő készülődésre való tekintettel egy kicsit szüneteltetem a naplózást. Igazából most a beküldött linkek elfogadására várok, illetve a már elfogadott linkek helyezésre kifejtett hatása is eltart egy darabig. A változásokat legközelebb december végén, január elején fogom közzé tenni.

2009.01.16: a mai naptól elkezdem összehasonlítani a kétféle ingyenes tárhely közti különbséget. A legelső, amit feltétlenül meg kell jegyeznem: mindkét változatnál az oldalbejelentés és sitemap elhelyezése feltétlenül segítette az indexelést. A helyzet érdekes: a bejelentéskor a tődomaint kell megadni. Azt az url-t, amire a nyitóoldal megjelenik. És egyik változatnál sem a nyitóoldal lett először indexelve.



A la-paloma.hu-val kapcsolatos friss információk:

2008.11.04: megdőlni látszik a domainneves  rangsorolási elv? A mai napon egy online áruház került
az első helyre a következő url-lel:


...product/tisztitoszerek-b/lakokocsi-auto-hajo-udvar/autoapolok-autoillatositok/
ambi-pur-car-autoillatosito-keszulek-8ml-odour-eliminator-fresh-light


Amióta a la-paloma.hu-val foglalkozom, soha senki sem előzte meg az autoillatosito.hu-t. Az lenne a megoldás, hogy az url-t nyomjuk tele a kulcsszóval illetve kulcsszó töredékekkel (auto)?
Itt említem meg, hogy a találati lista első helyezettje nap közben is állandóan változik: egyszer az autollatosito. hu, máskor meg az online áruház. Amikor nem az  utóbbi az első, akkor nem hogy kissé hátrébb sorolódik, de az első oldalon nem is jelenik meg.

2008.11.11: az említett webáruház az első oldal közepén landolt, miután a napi ingadozása az első hely, és a harmadik oldal között egy hétig tartott.

2008.11.18:  a webáruház ismét a harmadik-negyedik oldal között kalandozik. Most már illik megnevezni: a velvet pláza az, aki a fickándozásával még az autoillatosito. hu-t is meg tudta előzni.

Ennek az oka  Google átmeneti zavara lehetett. Másik lehetőség, hogy az oldal megújult. A harmadik lehetőség az, hogy nem zavarnak nevezzük az ilyen helyzeteket, hanem a Google helyezések változásának. Arra utalok, hogy nem csak ez pár hét volt olyan zavaros, hogy a saját termékeinkre egyszer másik oldal, máskor pedig a saját honlapunk jelent meg  elsőként. Hanem előtte október végén volt egy olyan hét, amikor a "car air frehener" szóra az első oldalon jelentünk meg, pedig előtte sohasem szerepeltünk értékelhető helyen. És azóta sem. Csak az alatt az egy hét alatt.
Mindegy minek nevezzük el az ideiglenes változásokat, egy a lényeg: az adott oldal helyezése hosszabb távon az ilyen mozgásoktól független-e, vagy stabil.

2008.11.20: Akkor hát nézzük konkrétan! Lejegyzetelem az oldalak frissítésének időpontjait. Ez nem egy valós, szöveges tartalommal ellátott aloldal, hanem egy táblázat. Ilyen esetben még elfogadható a "kattints ide", meg a letöltheted, elolvashatod "itt", vagy "innen" link elnevezés. Normál esetben viszont csak akkor használhatók ezek a szavak a linkekhez, ha  az adott oldalon például a "kattints ide" nevű szolgáltatásunkat vagy termékünket mutatjuk be. A másik, kulcsszó szempontjából haszontalan linkelnevezés a "vissza a főoldalra".
De miért ne használhatnánk ki akár az excel fájlok elnevezéséhez a kulcsszavakat? És a link elnevezése is lehet nyugodtan kulcsszóval ellátott.
Az oldaltérképben és a menüben is elhelyeztem a linket.


2008.11.26: két érdekesség az url-ekben szereplő kulcsszavakról. Az első maga a domainnév. A la-paloma.hu esetében kötőjellel szerepel a cég neve. Ennek ellenére a "la paloma"-ra történő kereséskor az elsők vagyunk. Mögöttünk számtalan, igen terebélyes weblap egy La Paloma című slágerrel. Tehát a domainnév egyezése, vagy erős hasonlósága a keresett szóhoz az első szempont a rangsoroláskor.

A másik: némely termékünkre keresve az elsők vagyunk, más termékeinkre másodikak.
Biztos vagyok benne, hogy az a nemzetközi gyüjtőoldal, amelyiken minden termékünk szerepel, meg fog minket előzni az összes termékünk esetében. Egyrészt hihetelen mennyiségü link van a weblapjukon minden egyes termékre (ezért is tart sokáig, hogy a Google mindet kiértékelje), ráadásul minden termékhez szerepel külön url, persze benne a termék teljes nevével. Ez már felülírja a domainnév, és az oldalunkon szereplő terméknév együttes hatását.  Hiszen a la-paloma.hu-n ilyen url-lel a termékeink nem szerepelnek.

2008.12.17: lassan egy hete egy országos szaknévsor az első a "la paloma"-ra történő keresésnél. Kíváncsian várom, hogy ez lesz-e a végső rangsor.

2008.12.26: elkezdődött a helyezés változás. A szaknévsor hátrébb sorolódott, elénk jött egy oldal Hulio Iglesias slágerével, és még aznap megint mi lettünk az elsők. Kisvártatva pedig ismét a szaknévsor jött elénk, lehagyva Hulio Iglesiast.

2008.12.27: tart még az izgés-mozgás.

2008.12.29: megint mi vagyunk az elsők. Ezen kívül a "car air freshener manufacturer" kifejezésre is az első oldalra kerültünk. Pedig azon az oldalunkon a title és metaleírásokon kívül az ég adta világon semmi más hasznos információ nincs.

2009.01.16: visszatért minden a régi kerékvágásba. A la paloma-ra keresve az elsők vagyunk, a car air freshener manufacturerre pedig természetesen jó hátra kerültünk.

2009.01.27: Készítettem egy összegzést a la-paloma.hu oldalai indexelésének gyakoriságáról.  Elég rég óta szerepel a honlap a Google-ban ahhoz, hogy levonjam a következtetést:  szöveges tartalom kulcsszavakkal, és a linkek száma. Ez a kettő segíti az egyes oldalak minél gyakoribb indexelését.  Az optimalizált honlap oldalainak indexelése  (la-paloma.hu) oldalon tekintheti meg a részleteket.


Oldaltérkép:

Próba egy keresőbarát honlap kialakítására

Keresőoptimalizálás: alapok a weblapok optimalizálásához

Tapasztalatok egy utólag optimalizált dinamikus weboldalról

Keresőbarát weboldalak: a dinamikus weboldal optimalizálásának eredménye

Az oldaltérkép jelentősége a weblapok optimalizálásában

Összefoglaló a két optimalizált honlapról (indexelés, helyezés, egyebek)

Az optimalizált honlap oldalainak indexelése  (la-paloma.hu)

Keresőoptimalizálás: árajánlat saját készítésű honlapokhoz




Ennek az oldalnak a szereplése a Google-ban az első közzétételtől kezdve:

2008.10.01 Honlap bejelentése a Google-nak

2008.10.07 Sitemap beküldése a Google webmester eszközökkel.

Ennek az oldalanak az első közzététele: 2008.11.09 külső linkek nélkül.
Evvel együtt a sitemapban is bejelentettem az új oldalt.

2008.11.26  A Google webmestereszközök a mai napon jelezte vissza, hogy az oldal megjelent az indexben. A "tárolt változat"-ban november 13-i  dátum szerepel.

2008.12.27: most hagyom dolgozni a Google-t, és a külső linkeket.

2009.02.04: az oldal frissítve 01.23 dátummal.