Elment a legidősebb olimpikon tornász és            Postás sportoló…

 

Dr. Kende Rezső bácsi 1908. december 31-én született.

Tornászként az UTE-ból igazolt a Postás SE torna szakosztályába.

Eredményei közül kiemelkedik az amszterdami olimpián csapatban szerzett 10., egyéniben korláton 33. helyezése. Az 1930-as luxemburgi világbajnokságon 4. lett csapatban.

 

Sportpályafutása alatt jogi diplomát szerzett, így nemcsak Postás sportoló, de 1929 – 1981 között jogász végzettségével postai alkalmazott is volt. Munkája miatt korán visszavonult, de a szakosztály vezetésében sokáig közreműködött. Fizikai és szellemi erejét jól jellemezte, hogy 2000-ig aktív versenybíróként naprakész volt a mindig megújuló torna szabályok ismeretében.

 

Szerető családja körében 100. éves születésnapján Postás SE vezetősége köszöntötte

Dr. Kende Rezső bácsit, egykori olimpikon tornászát, s ebből az alkalomból Rostás Gábor elnök Életmű Díjat adott át Rezső bácsinak.

A köszöntésen részt vett egyesületünk két aktív tornásza is.

Az utódoknak adott tanácsaival a torna szeretetére, szorgalomra, kitartásra, hívta fel a figyelmet.

Olyan tanácsokat adott, ami szerint maga is élt és teljesített.

 

Rezső bácsi, emlékét sportolók, vezetőnk tisztelettel megőrizzük.

 

 
oldal tetejére
Webmester: Csiszár Gábor
POSTÁS SPORT EGYESÜLET © Minden jog fenntartva.