ORSZÁGJELENTÉS 2006
JELENTÉS A
MAGYARORSZÁGI
HAJLÉKTALANÜGYI
POLITIKA
ALAKULÁSÁRÓL
A HAJLÉKTALANSÁG EURÓPAI KUTATÓ KÖZPONTJA
RÉSZÉRE
Dr.
2006.
JÚLIUS
TARTALOM
Bevezetés
1. A 2004. év végi
kormányhatározat szerepe
2. Megvalósult és meg nem
valósult változások a hajléktalanellátás szabályozása és finanszírozása terén
2005. évi
költségvetési törvénytervezet
Az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet módosítás-tervezete
Hogyan érintette a szabályozási tervezet az utcai
szociális szolgálatokat?
Lakáspolitika
3. A
magyar lakástámogatási formák rövid bemutatása
A mai
magyar lakástámogatási rendszer egyes elemei
Néhány változás 2005-ben a
lakástámogatások terén
4. A
Lakástörvény módosítása
5. Javaslatok a
gyerekszegénység-elleni programhoz
Bevezetés
A hajléktalanügy szempontjából 2005. Magyarországon a félfordulat éve volt. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen „történtek a dolgok”, hanem az előző évekhez képest fontos változások kezdődtek el, vagy pontosabban, fontos változások előjelei mutatkoztak. E változások lényege tömören abban fogalmazható meg, hogy egy olyan szemléletváltás vette kezdetét, mely a hajléktalanságot már nem pusztán egy végállomásnak, a hajléktalan embereket nem pusztán ápolásra szoruló, vagy éppen elrejtendő, kitaszított embereknek tekinti, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még lehetséges a kiút, lehetséges a visszaút, az integráció a hajlékkal rendelkezők társadalmába.
Még nem domináns ez a szemlélet, de erőteljesebben megjelent, mint korábban. Ezt két példával érzékeltetnénk. Az egyik példa, hogy 2005-ben - immár a korábbi lokális kezdeményezéseknél szervezettebben és nagyobb mértékben - elindultak azok a támogatott lakhatási programok, amelyek túlmutatnak az eddigi intézményközpontú hajléktalansegítésen. Az ezt megelőző 15 év során mind a politika, mind a finanszírozás, mind a szabályozás arra öszpontosult, hogy valamilyen intézmények jöjjenek létre, ahol a hajlék nélküli emberek egy része ideiglenesen lakhat, megaludhat (elkülönítve a többségi társadalomtól, igen szegényes körülmények között, maradva kiúttalanul). Az utcán élő és ott is maradó emberek számára is különböző szociális segítő szolgáltatások alakultak ki. A támogatott lakhatási programok ezt a kilátástalan perspektívát próbálják megváltoztatni. Ezek a programok a visszailleszkedés lehetőségét nyújtják a többségi társadalomba, már a kezdeti eredmények láttán is jelentősen átformálva mind a döntéshozók, mind a hajléktalanokkal dolgozó szociális szakemberek, mind maguknak a hajléktalan embereknek a motívációit, reményeit, elképzeléseit e helyzet kezelhetőségéről.
A másik példa, hogy – elsősorban az Európai Únióhoz történt csatlakozás következtében – jelentősen megváltozott a hajléktalan emberek munkaerőpiaci reintegrációjára irányuló erőfeszítések mozgástere. Az Európai Únióból érkező támogatások nem a passzív segítségnyújtásra, a kirekesztett helyzet komfortos fenntartására irányulnak, hanem arra, hogy érdemi erőfeszítések történjenek a munkaerőpiacról kikerült emberek és csoportok minél nagyobb részének aktivizálására, visszajuttatására a (valamilyen) munka világába. E források nagyságrendje és célzottsága hatott a magyar foglalkoztatáspolitikára, ezen belül a hajléktalan emberek munkaerőpiaci támogatására is (akik között különösen sok a tartósan munkanélküli, a fekete, vagy szürke gazdaságban foglalkoztatott, a fogyatékkal élő, a roma származású ember).
Lakhatás és foglalkoztatás terén, e két nagyon fontos területen tehát érzékelhető szemléletváltás vette kezdetét.
Ezzel párhuzamosan az ország gazdasági helyzete 2005-ben (szinte minden makroökonómiai mutató alapján) javult, viszont a központi kormányzati költségvetés hiánya jelentősen emelkedett. Sok más tényező mellett ez is közrejátszott abban, hogy az addigiaknál komolyabban fölvetődött a nagy jőléti rendszerek (mint a nyugdíj rendszer, az egészségügyi és oktatási rendszer), az önkormányzati rendszer és a szociális segítő rendszerek hatékonyságának és megújításának a kérdése. Azonban ezekre 2005-ben, a közeledő parlamenti választások miatt is, nem születtek válaszok. E patt-helyzet során azonban több olyan intézkedés is történt, mely a hajléktalanellátó rendszert és a hajléktalan helyzetben lévőket érzékenyen, károsan érintette.
Fél-fordulatról szólhatunk csak, mert az említett jelentős változásoknak még csupán az első lépései láthatóak. A hajléktalanságból, a hajléktalanellátó intézményrendszerből kivezető eljárások - mind a szabályozás, mind a finanszírozás, mind a szakemberek munkavégzése szempontjából - még nem szerveződtek megbízható rendszerré, jelenleg csupán fontos lokális törekvések, kísérletek.
Fél-fordulatról szólhatunk csak, mert továbbra is hiányzik a hajléktalanság csökkentésére irányuló nemzeti program, az új irányú kezdeményezéseken túl az ezekbe az irányokba mutató határozott és megfogalmazott politikai akarat. Ezzel is összefügg, hogy nagyon hiányzik a tömeges hajléktalanság megelőzésére irányuló szándék, sőt, 2005-ben is több fontos kormányzati intézkedés inkább a hazai hajléktalanság további növekedését eredményezheti
2005. évi jelentésünkben elsősorban azokra a kormányzati intézkedésekre koncentrálunk, amelyek a magyar hajléktalanellátást közvetlenül érintették, illetve amelyek a lakáspolitikai változások következtében befolyásolhatják a hajléktalanságban, vagy annak veszélyében élők helyzetét.[1]
Jelentésünk első fejezetében részletesen foglalkozunk azzal a 2004. év végi kormányhatározattal és előterjesztéssel, mely fontos új programokat indított el a hajléktalanellátás területén. Majd kitérünk azokra a szabályozás-finanszírozás-szolgáltatásnyújtás körüli vitákra, melyek 2005. során leginkább foglalkoztatták a hajléktalanüggyel foglalkozó döntéshozókat és szolgáltatást nyújtókat. A harmadik fejezetben ismertetjük a lakáshoz jutás esélyeit befolyásoló hazai lakástámogatási rendszer néhány fontosabb változását, s háttérként összefoglaljuk a létező magyar lakástámogatási rendszer egyes elemeit. Végül szólunk a lakástörvény 2005. évi módosításáról, mely igen súlyos következményekkel járhat a közeli jövőben a hajléktalanság veszélyében élőkre vonatkozóan, s röviden ismertetjük az új, gyermekszegénység elleni kormányzati program lakáspolitikai javaslatait.
1. A 2004. év végi
kormányhatározat szerepe[2]
A
hajléktalanellátásra vonatkozó 2005. évi kormányzati lépések egy részének nyújtott keretet a 2004.
októberében „az utcán élő hajléktalan
emberek számának csökkentéséről,
ellátáshoz juttatásáról és az utcai léttel kapcsolatos társadalmi konfliktusok
kezeléséről” címmel megtárgyalt kormányelőterjesztés és az elfogadott
kormányhatározatok.
Az előterjesztés
hivatkozik arra, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság által 2003-ban
aláírt Közös Memorandum a Társadalmi
Befogadásról foglalkozik az eladósodás kezelésével, ami a hajléktalanság
megelőzésének is egyik eszköze. Továbbá a Memorandum megfogalmazása szerint: „megoldásra vár az ifjúsági és a családos
hajléktalanság hatékony kezelése; kiemelt feladat a hajléktalan-ellátás
rendszerének felülvizsgálata, a lakhatás minimum garanciáinak vizsgálata,
valamint az intézményen kívül rekedtek ellátási garanciáinak kialakítása. A
határterületek (egészségügy, foglalkoztatás, lakhatás) összehangolása érdekében
tárcaközi együttműködések erősítése szükséges. A már hajléktalanként élők
ellátása mellett fő feladat a megelőzés és a visszailleszkedés
feltételrendszerének áttekintése és fejlesztését célzó modellprogramok
indítása. Fontos feladat a családos hajléktalanság megelőzésére vonatkozó
cselekvési program elkészítése. A téli időszak szolgáltatásainak tervezhetőbbé
tétele érdekében pedig rugalmas és kiszámítható finanszírozási formák
bevezetése szükséges.”
Az előterjesztés hivatkozik arra is, hogy a 2004-2006 közötti időszakra vonatkozó társadalmi összetartozásról szóló nemzeti cselekvési terv – melyet a magyar kormány elfogadott és az Európai Bizottság részére 2004. júliusában megküldött - a hajléktalan-ellátás fejlesztésének fő prioritásaiként az elkövetkező években az utcán élők számának csökkentését, valamint a hajléktalan ellátásokból való kivezető utak megteremtését jelöli ki. Ennek érdekében külön hangsúlyozza a nappali ellátás fejlesztését a hatékonyabb ellátásszervezés, nevezetesen a diszpécserszolgálatok működtetése által. Feladatként rögzíti egyrészt az utcai szociális munka fejlesztését, másrészt a komplex társadalmi reintegrációt biztosító programok támogatását. Hangsúlyozza a szálláshelytől független szociális munka megerősítését. Az önálló életvitel egyik pillére az önálló lakhatás megteremtése érdekében pedig az intézményen kívüli férőhelyek bővítését tartja szükségesnek.
Megemlíti a dokumentum, hogy az Európai Únió forrásait is felhasználó Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) intézkedései között is szerepel a hajléktalan emberek nappali ellátásának bővítése a 2004-2006 közötti időszakban. Ezek a hajléktalanságból való kiutak megtalálását célozzák, kiemelten hangsúlyozzák a foglalkoztatás, a foglalkoztathatóság szerepét. A dokumentum szerint a „nappali házak” új szereplői lehetnek az újrastrukturálódó hajléktalan-ellátásnak, melynek keretében a társadalmi és munkaerő-piaci integrációt célzó szolgáltatások alakulhatnak ki, a szolgáltatást igénybe vevők számára fejlesztő felkészítést, védett, félig védett vagy tranzitfoglalkoztatást is biztosíthatnak.[3]
Az előterjesztés
szerint ma Magyarországon (a KSH 2002. évi adatai szerint) 40 nappali
melegedőben összesen 3612 férőhely áll rendelkezésre, melynek napi
átlagforgalma 3854 fő. A hajléktalan személyek átmeneti szállásán és éjjeli
menedékhelyén közel 6000 férőhely működik, a hajléktalan személyek tartós
ápolására, gondozására 389 férőhelyen nyílik lehetőség, a 13 hajléktalan
személyek rehabilitációs intézményében összesen 349 férőhely található.
Ugyanakkor megállapítja: „A hajléktalan
személyek számára ellátást nyújtó intézmények kihasználtsága nagyon magas
számot mutat, szinte minden egyes szállástípuson 100% közeli, vagy azt
meghaladó mértékű. A szállókon, különösen télen nagyon hamar megtelnek a szabad
helyek az éjjeli menedékhelyeken, az átmeneti szállókra bejutni pedig szinte
lehetetlen.” Valamint azt is, hogy „a
hajléktalan személyek számára szállást biztosító intézményekben lakók döntő
többségének a jelenlegi helyzet csupán kényszer eredménye, és a hajléktalan
szálló szolgáltatásai helyett más megoldásra lenne szükségük (pl. olcsó
albérlet, ápoló-gondozó otthoni ellátás, fogyatékosok, vagy pszichiátriai
betegek otthonában történő ellátás). A szállókon tehát számos olyan ember
lakik, akik csak azért veszik igénybe, mert jobb megoldásra jelenleg nincs
esélyük. A szállókon jelentős
mennyiségű férőhely-kapacitás szabadulhat fel abban az esetben, ha olcsó
lakhatási megoldásokat biztosítunk azoknak az embereknek, akiknek nincs szükségük
az intézményi ellátásra, és jobb híján csak ezt veszik igénybe.”
A
kormányelőterjesztés jó gyakorlatként hivatkozik a Menhely Alapítvány ún. bónos
renszerére: „A program lényege, hogy: a
Menhely Alapítvány különféle munkásszállóktól, alacsony kategóriájú panzióktól
adott időszakra (elsősorban télre) férőhelyeket vásárol piaci áron. A
férőhelyekre beutalás lehetőségét elosztja a fővárosi éjjeli menedékhelyek
között. A menedékhelyen dolgozó szociális munkások a náluk éjszakázók köréből a
panziókba irányítanak olyan hajléktalan embereket, akik maguk is hozzá tudnak
járulni a panzió költségeihez. A „bón” azt jelenti, hogy a menedékhelyen
kiadott papír ellenében a panzió szállást biztosít. A kapacitások felett
szerződő félként a Menhely Alapítvány rendelkezik. Az éjszakai szállás
költségének egy részét a hajléktalan ember változó mértékben téríti. A rendszer
képes a lakhatásukért valamennyit fizetni képes embereket kivonni az
ellátásból. A panziós lakhatásban való bennmaradáshoz szükséges szociális
munkát az éjjeli menedékhelyek munkatársai biztosítják. A rendszert a Menhely
Alapítvány rendszeres szakmai teamek tartásával működteti. Az ellátási forma
igen népszerű a hajléktalan emberek körében. Minden pályázati program
lezárultával maradnak (volt hajléktalan) emberek a panziókban, immár teljesen
önerőből fedezve lakhatásukat.”
Az előterjesztés foglalkozik azzal is, hogy „a beteg, de kórházi kezelésre nem szoruló hajléktalan emberek megfelelő segítése olyan problémákat vet fel, amelyek egyszerre tartoznak az egészségügyi és a szociális ellátáshoz, a határterületi helyzetből fakadóan a két terület együttműködését, összehangolt segítségét igénylik. Meg kellene oldani az utcán fellelt, kórházi ellátásra nem szoruló beteg szállítását, háziorvosi ellátását, 24 órás fektetését, gyógyszerellátását, étkeztetését, kórházi, illetve más intézményi elhelyezés előtti fertőtlenítő fürdetését, család és otthon híján a kórházi kezelés befejezés utáni lábadozásra szoruló betegek elhelyezését és ellátását”.
Miközben az előterjesztés elsősorban a továbbfejlesztés irányaira koncentrál, azzal is szembe kell nézni, hogy „a 2004. évben a hajléktalan-ellátás fejlesztésére, a téli ellátás megszervezésére fordítható összeg a 2003. évi források csaknem felére apadt az elvonások miatt (790 millió forintról 490 millió forintra). Ennek következtében elsősorban a jelenlegi ellátórendszer keretében működtetett ún. téli krízisellátások is veszélybe kerültek, amelynek pótlása elkerülhetetlen.”
Mindezek alapján a kormány „a hajléktalan emberek életkörülményeinek javítása, társadalmi integrációjuk elősegítése érdekében” úgy döntött, hogy
· külön forrást biztosít hajléktalanellátó intézményen kívüli lakhatási (lakásbérlési) programokra összesen 900 ember részére (Budapesten: 134 mFt, vidéken 220 mFt)
· modellkísérleti programot indít „Befogadó falu” néven a Budapest környéki erdőkben élő hajléktalan emberek vidéki lakhatási és munkalehetőségének megteremtése érdekében, 20 család részére (30 millió forint)
· külön forást bíztosít a Budapesten élő hajléktalan emberek – különösen alkalmi munkavállalói könyvvel történő – foglalkoztatására (30 millió forint)
· külön forrást biztosít a 2004/2005. évi téli krízisellátás biztonságos működtetése érdekében Budapesten lábadozó férőhelyek kialakításához és a válsághelyzetbe került hajléktalan emberek ellátáshoz való gyors hozzájutását biztosító krízisautók meg vásárlásához mind a 19 megyében és Budapesaten (118 millió forint)
· a nappali melegedők nyitva tartásának meghosszabbításához (50 millió forint)
· az Oltalom Karitatív Egyesület „fűtött utca” programja működtetéséhez (20 millió forint)
· valamint meg kell vizsgálni, az utcán élők speciális elhelyezésére mely állami – különösen korábban honvédelmi célra használt – ingatlanok alakíthatók át.[4]
A 2006. áprilisi parlamenti választásokat követően összefoglaló tájékoztató készült az elmúlt négy év kormányzati munkájáról, mely kitér a kormányhatározat végrehajtására is.[5] Eszerint az utcai szociális szolgálatok 2005. áprilisában hozzájutatottak a tervezett személygépkocsikhoz (megyénként 1-1, Budapesten 4 db), létrejöttek a 24 órás egészségügyi centrumok az OEP finanszírozásával (Budapesten négy, vidéken régiónként egy-egy), melyekhez speciális lábadozó egységek tartoznak, orvosi és nővéri felügyelettel, gyógyszerezéssel, napi háromszori étkezéssel. Ezen kívül napi 8 óra ambuláns háziorvosi rendelés, szükség esetén szakrendelésbe irányítás, kórházba utalás. Budapesten hétköznaponként 8, vidéken 6 óra mozgó orvosi szolgálat az utcai szociális munkások hívására, menedékhelyek, nappali melegedők látogatói számára. A fővárosban - elvileg - a kapacitások kihasználását a diszpécserszolgálat koordinálja a szabad férőhelyek nyilvántartásával, minden éjszakára szabad ágyakat tartanak fenn a krízisautók által beszállított betegek számára.
A „Befogadó
Falu” modellkísérletről a beszámoló megállapítja, hogy „a programot bejelentésekor sok kritika érte. A vitatók a szegénység
importjára, a gettósodásra, a nem elég lakást adni veszélyére, egy súlyos
helyzetben lévő település gondjainak fokozására figyelmeztettek.””Hosszú távon
a családos hajléktalanság problémájának kezelése elsőbbséget kell kapjon a
hajléktalanellátásban, melynek eszközrendszerét ki kell dolgozni, és a
szükséges forrásokat a költségvetésbe be kell tervezni.”
A modellkísérlet, mely a Nógrád megyei Tarnabodon valósult meg, végül 15 hajléktalan család letelepítésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a TUTOR Alapítvány irányításával folyik. A beszámoló szerint megtörtént a házak vásárlása, a családok kiválasztása, a beköltözés, a háztartások felszerelése, a gyermekek beíratása óvodába, iskolába, a foglalkoztatás segítése, a falu közösségi életének fejlesztése. „Az eddigi gyakorlat szerint a továbbiakban is a beköltözött családokat a falu szegény családjaival együtt kell támogatni, és a fejlesztéseket az egész falu számára kamatoztatni.”
Végül, a
tájékoztató kitér a hajléktalan emberek önálló lakhatásának támogatására
irányuló programra is, melyről megállapítja, hogy „első ízben segíti nagyobb létszámban a hajléktalanok társadalmi beilleszkedését és teszi lehetővé
a hajléktalan létből való kilépés”A program 2005. második felétől 900 ember
egy éves albérleti elhelyezését biztosítja és 2006. december 31-én zárul. (A
program jelenlegi állása alapján a forrás várhatóan 1000 ember lakhatását is
lehetővé teszi.) A beszámoló megállapítja, hogy lényegesen olcsóbb az
intézményen kívüli lakhatás, mint a hajléktalanszállók: „egy fő egy éves lakhatása átmeneti szállón,
éjjeli menedékhelyen 2006-ban 548.000 Ft (ennyi a normatíva), míg a lakhatási
programban egy fő egy éves lakhatása 300.000 Ft-ba kerül”. Az albérletbe
költözéssel a szállókon felszabaduló helyekre olyan hajléktalanok kerülhetnek
be, akik az ellátásból eddig kiszorultak. Az értékelés megállapítja, hogy „az albérlet lakásként működik. Normál
lakókörnyezetet biztosít, erősíti az öngondoskodást a teljes feladás vagy az
intézményhez szocializálódás helyett, lehetővé teszi a saját élettér
kialakítását és az oda való visszavonulást, feltételeket teremt a
munkavállalásra és a munka megtartására. Sőt ezeknél több is biztosítható:
szomszédsági, baráti és párkapcsolat kialakítását és megtartását, családi
kapcsolatok felelevenítését, családtagok összeköltözését. A lakásban élés
valódi rehabilitációs folyamatot indít el. Amennyiben a program sikeresnek
bizonyul, 2007-től évi 2000 fő lakhatását célszerű ily módon biztosítani.”
Összefoglalóan a kormányelőterjesztésről és annak végrehajtásáról megállapíthatjuk, hogy az a hajléktalanság kialakulásának és felszámolásának/csökkentésének lényeges kérdéseit nem érintette, kizárólag magára a hajléktalanellátó intézményrendszerre koncentrál, de annak sem érintette lényeges szabályozási, finanszírozási kérdéseit. Ennyiben nem pótolta a kormányzati hajléktalanügyi program hiányát. Ehelyett elsősorban „projekteket”, kísérleti részprogramokat tartalmaz. Ezek között találunk azonnali „kríziskezelő” programokat (a korábbi pénzügyi megszoritásokat részben korrigáló téli válságkezelő támogatások), találunk parciális szervezeti-politikai érdekeket tükröző elemeket és találunk olyan programokat (egészségügyi centrumok, regionális diszpécserközpontok és krízisautó szolgálatok, támogatott lakhatási programok), amelyek valóban fordulatot is jelenthetnek az eddigi hazai hajléktalanellátás egész szemléletében, működésében. Egyenlőre azonban ez utóbbi programok is megmaradtak „projekt” szinten, komolyabb kormányzati szándék hiányában, a finanszírozási és szabályozási rendszer megváltoztatása hiányában kérdéses, hogy valóban megtörténik-e a hajléktalanügy kezelésének tényleges megújítása.
Képek a kormányelőterjesztésből:
2. Megvalósult és meg nem valósult változások a
hajléktalanellátás szabályozása és finanszírozása terén
2005. évi költségvetési törvénytervezet
2004-2005. fordulóján úgy tűnt, hogy a kormány által beterjesztett 2005. évi költségvetés szabályai több ponton is ellehetetlenítik majd a hajléktalan embereket segítő szervezeteket. Aggodalmuknak a hajléktalanellátó szervezek különböző formában több fórumon is hangot adtak. [6]
2005-ben bevezették az utcai szociális szolgálatok normatív támogatását. Az eredeti terv szerint az egész országban összesen 52 ilyen szolgálatra jutott volna támogatás (már akkor több, mint 60 ilyen szolgálat működött), s nem lehetett tudni, hogy ki, hol, mi alapján és mikor dönti majd el, hogy mely szolgálatok juthatnak normatív forráshoz, s melyek nem? A szervezetek nyomásgyakorlása hatására végül „nyílt végű” támogatás született (mindenki kap, aki megfelel a jogszabályi előírásoknak). Azonban ez nem tudja kezelni a speciális budapesti helyzetet, ahol az egyes civil és önkormányzati szolgáltató szervezetek évek óta már nyáron írásban megállapodnak, hogy télen ki melyik terület ellátásáért lesz felelős, ki dolgozik majd az egyes kerületekben, a kiemelt aluljárókban, vagy éppen - mint a krízis autó - az egész városban. Ezt a nagyon fontos és jól szervezett feladatellátást az új szabályozás jelentősen összekuszálja.
2005-ben az új szabályok miatt számos probléma alakult ki: a „mindenki kap normatív támogatást, aki működési engedéllyel rendelkezik” elv érvényesülése miatt felkészületlen szervezetek kértek és kaptak működési engedélyt (és normatív támogatást) sokszor Budapestnek ugyanarra a területére, kerületére, minden koordináció, együttműködés nélkül. Közben más területeken maradtak a „fehér foltok”, nem volt semmilyen ellátás.
A hajléktalan átmeneti szállók férőhelyeinek normatív finanszírozása ugyan 2004-ben jelentősen megemelkedett (a bérek központi emelése miatt), 2005-ben azonban ennek "köszönhetően" az emelés alig érte el a hivatalosan tervezett infláció felét. Év elején még úgy tűnt, hogy egyáltalán semmilyen normatív támogatást nem fognak kapni a téli ellátásban kulcs szerepet játszó ún. időszakos férőhelyek, ha az előző év végéig nem szerzik be az ellátók a szükséges működési engedélyeket. (A várhatóan szükséges ilyen kiegészítő férőhelyek számát csak év közben lehet megbecsülni, sokszor év közben derül ki, hogy hol van egyáltalán erre alkalmas, megfelelő üres ingatlan.) A szervezetek figyelemfelhívása ebben az esetben is módosításra késztette a jogszabály-alkotókat. Az a terv sem valósult meg végül, hogy amelyik "normál" férőhelynek 2004. végéig nincs meg a működési engedélye, az 2005-ben nem juthat normatív támogatáshoz. (Ha 2004-ben nincs még készen egy szálló, akkor nem is kérhet engedélyt, így 2005-ben finanszírozás nélkül működhetett volna….)
Az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet módosítás-tervezete
A 2005. évet végigkísérte az ún. „1/2000-es” jogszabály kálváriája. Furcsa lehet, hogy hogyan lehet olyan fontos egy miniszteri rendelet melléklete!? Ennek egyik oka, hogy a szociális szolgáltatások és az azokban dolgozók mindennnapi életét határozzák meg az abban foglalt jó-rossz szabályok. Számos eljárási előírás mellett ez a jogszabály határozza meg, hogy milyen feladatokat kell ellátniuk az egyes szolgáltatóknak, milyen személyi és tárgyi feltételekkel kell rendelkezniük, ha állami normatív támogatáshoz kívánnak jutni, ennek érdekében milyen nyilvántartásokat kell vezetniük. Mindezt igen aprólékosan, részletesen tartalmazza e jogszabály.
A szociális ügyekkel foglalkozó minisztérium már 2004-ben elkezdte az újabb rendelet-módosítás előkészítését, melynek célja és lényege a következőkben foglalható össze:
· A jövőben ne a szolgáltató szervezetek, hanem a szolgáltatások kapjanak támogatást
· A szolgáltatások támogatása az elvégzendő munka fajtájától és mennyiségétől függjön
· A jövőben ne minden szolgáltató részesüljön támogatásban, alakuljon ki az ún. kapacitás-szabályozás mechanizmusa
· Egyes szolgáltatásoknál differenciált összegű normatív támogatás legyen a jövőben
· Egyrészt szigorodjanak, de másrészt enyhöljenek a személyi és tárgyi feltételekre vonatkozó előírások.
A több elemében jelentős és előremutató változtatási kísérlet azonban igen jelentős vitákat gerjesztett, melyek végighúzódtak az egész éven.[7] Komoly feszültségeket okozott már a rendeletmódosítást előkészító szakmai érdekegyeztetés során is, hogy szolgáltatási tipusonként változó volt, hogy egyáltalán sor került-e valamiféle egyeztetésre, vagy sem, semmilyen logika szerint nem volt követhető, hogy mely szervezeteket, illetve szakértőket szólítottak meg (illetve nem szólítottak meg) az egyes egyeztetések során, a létrejött egyeztetések is feltünően formálisak voltak, az azokon elhangzott észrevételek további sorsa formálisan nem volt nyomonkövethető, a jogszabály-tevezetek egy-két napos (volt, amikor félnapos!) határidővel lettek kiküldve.
A tervezet talán legtöbb vitát kiváltó részei azok a mellékletek(!) voltak, melyek a különböző szolgáltatások munkanaplói lennének. (Ezek szorosan összefüggnek az ellenőrzésre és finanszírozásra irányuló jogszabályokkal is.) A szakmai szervezetek kritikája az volt, hogy ezek a munkanaplók esetlegesek és átgondolatlanok, használhatatlanok azok a tevékenységi/szolgáltatási kategóriák, amelyekbe a segítő munkát végzőknek tevékenységeiket be kellene sorolni. Kifogásolták, hogy ezek a munkanaplók olyan plusz adminisztrációs, bürokratikus terhet indukálnának (adatrögzítés, adatellenőrzés, adatjavítás, adatösszesítés, ezek ellenőrzése, javítása napi, heti, havi, éves szinten a szociális munkások, az intézmények, a fenntartók stb. szintjén), mely sem a dolgozók, sem az intézmények, sem a civil és önkormányzati fenntartók részéről nem vállalható. A kritika tartalmi része arra irányult, hogy e munkanaplók olyan formális, időmennyiségi logikát tükröznek és eröltetnének a hazai szociális ellátó rendszerre, amelyben fel sem merülnek a hatékony (esetleg költséghatékony), minőségi munkavégzés kritériumai (pl. output, kimeneti mutatók nyomonkövetése...). Hangsúlyozták, hogy „Számunkra csak olyan szabályozási logika fogadható el, amely nem a szociális ellátás további elbürokratizálásához, túlszabályozásához, költségesebbé tételéhez, hanem hatékonyságának és eredményességének a javulásához járul hozzá.” Ezért több szakmai szervezet állást foglalt annak érdekében, hogy a módosítást ne vezessék be a tervezett formában.
A másik fő kritikai pont „A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben foglalkoztatottak képesítési előírásai” módosítására vonatkozott.[8] A túl szigorú előírások megnehezítik, vagy éppen lehetetlenné teszik a szolgálrtások kialakítását ott, ahol nem tudnak megfelelni ezeknek az előírásoknak, illetve, de a túl alacsony mérce következtében pedig sokszor leépítések kezdődnek ott is, ahol eddig a magasabb végzettségi követelményeknek is megfeleltek. (Ráadásul egy magasabban képzett szakember „drágább”, mint egy alacsonyabban képzett…)
A szakmai szervezetek – A, B és C alternatívában – egy differenciáltabb előírás és támogatási rendszer kialakítását javasolták. Eszerint mód lenne a valóban minimális előírásokat is érvényesíteni akkor, amikor akár normatíva nélkül is egy szolgáltatást működtetni szeretnének (pl. civil szervezet, vagy más szervezet nem-állami forrásból), másfelől a magasabb (és drágább) képesítési elvárásoknak való megfelelési szándékot is ösztönözhetné a differenciált finanszírozás.
|
Alternatív javaslat |
Minimális képesítési
előírások: engedélyezési és finanszírozási típusonként |
||
|
A |
Működési engedélyhez
szükséges minimális képesítési előírások (normatíva nélkül) |
Teljes összegű
normatívához szükséges minimális képesítési előírások |
Emelt összegű normatívához
szükséges minimális képesítési előírások |
|
B |
Működési engedélyhez
szükséges minimális képesítési előírások (normatíva nélkül) |
Csökkentett összegű
normatívához szükséges minimális képesítési előírások |
Teljes összegű
normatívához szükséges minimális képesítési előírások |
|
C |
Teljes összegű
normatívához szükséges minimális képesítési előírások |
Emelt összegű normatívához
szükséges minimális képesítési előírások |
|
Hogyan érintette a szabályozási tervezet az utcai szociális
szolgálatokat?
Az utcai szociális szolgálatok – mint említettük - csak 2005. január 1-től jutnak normatív állami támogatáshoz, ennek finanszírozási előnyei mellett rögtön találkozhattak számos szabályozási-engedélyezési problémával. Ezeket a vita során a következőképpen foglalták össze:
1) A legújabb szabályozási tervezet arra
kényszerítené az alapellátásban dolgozó szociális munkásokat - köztük az utcai
szociális munkásokat is -, hogy percre pontosan folyamatosan rögzítsék az
általuk végzett munkát, majd azt összesítsék, ellenőrizzék, továbbítsák, ahol
ismét összesítik, ellenőrzik stb. Ennek végrehajtása rengeteg humán és anyagi
erőforrás felhasználását (elpocsékolását) igényli, miközben semmit nem mond a
szociális segítés céljáról, eredményességéről, és elvonja a dolgozókat a tartalmi
munkától.
2) A legújabb szabályozási tervezet szerint
akár középfokú egészségügyi végzettséggel is lehet valaki utcai szociáls
munkás, de egyetemi orvosi, tanári, szociológusi stb. diplomával nem.
3) Legyen bármilyen - akár friss egyetemi
szociális munkás - diplomája az illetőnek, egy 200 órás speciális tanfolyamot
kötelező elvégeznie a szabályalkotók szerint. Enélkül nem kap működési
engedélyt.
4) A kötelező képzést, plusz a
"titokzatos" jelentkezési díjat (együttesen több tízezer forint) a
munkáltatónak kell kifizetnie, miközben - napi nyolc órával számolva - 25
munkanapra el kell engednie a dolgozót. "Mellesleg", addig ki van az
utcán? Ha a szervezet nem tudja ellátni a feladatait, akkor vissza kellene
vonni a működési engedélyét. Hogyan oldja meg a képzésre kötelezett a más
településen való tartózkodást ennyi ideig?
5) Ráadásul e képzések tematikáját, óraszámát,
szervezését egyetlen, jogszabályban nevesített szervezet végezheti - minden
piaci, oktatási, szakmai alapelvvel ellentétesen -, maga a jogszabályalkotó
minisztérium háttérintézménye, nem kevés állami forrás felhasználásával.
6) E kötelező képzések tartalmának szakmai
kontrollja teljesen megoldatlan, általában csak éppen azokat nem kérdezik meg,
akik évek óta az adott területen ténylegesen dolgoznak, ha mégis, akkor sem
kell figyelembe venni a véleményüket. Ezért sokszor olyanoktól kell hosszú és
tartalmatlan stúdiumokat hallgatniuk az évek óta dolgozóknak, akik még soha nem
dolgoztak az adott szakterületen.
7) Csak más megoldás híjján lenne elfogadható,
hogy olykor az óraadók személyükben is azonosak azokkal, akik közreműködtek a
kötelező jogszabályok, előírások megalkotásában.
8) Ugyanez elmondható az utcai szociális
munkások mellett az adósságkezelő tanácsadókról, támogató szolgálatban
dolgozókról stb.”
Mint említettük, ez a polémia végighúzódott az egész 2005. éven, s máig nem zárult le, csak elnapolódott. A rendelet egy részét bevezették, a legtöbbet vitatott részeiről még folynak az egyeztetések…
Lakáspolitika
Előző, 2004. évi éves
jelentésünkben összefoglalóan ismertettük a magyar lakásügy rendszerváltáskori
és az azt követő 15 év főbb változási tendenciáit.[9] Szóltunk
az átmenet főbb problémáiról, a szabályozási-finanszírozási rendszer radikális
átalakulásáról, a lakásprivatizáció következményeiről stb. Ma már mindez - az
elmúlt 15 év helyes, vagy hibás lépései – adottság. Ez évi összefoglalónkban a
lakástámogatások és a lakásügyi szabályozás néhány 2005. évi változását
foglaljuk össze – a magyar lakástámogatási formák rövid összefoglaló
bemutatásást követően.[10]
Meggyőződésünk, hogy – bár a hajléktalanság nem csak lakásügyi probléma – mind a hajléktalanná válás esélyeit, mind a hajléktalan létből való kitörés esélyeit igyen jelentősen befolyásolja az, hogy hogyan alakulnak a lakástámogatások, a lakásügyi szabályok rendszerei.
3. A magyar lakástámogatási formák rövid bemutatása
A
lakhatással és lakáshoz-jutással kapcsolatos támogatások minden esetben az
adott ország, régió, vagy település szociális, jóléti ellátórendszerének
kontextusában értelmezhetőek. Vannak országok, ahol a lakhatási támogatások az
általános jövedelempótló támogatások, illetve családtámogatások rendszerébe
integráltan működnek.
A
piaci rendszerre való áttérést követően Magyarországon is megfigyelhető a
lakástámogatási rendszer átalakulása a kínálati támogatások (tipikusan állami
lakásépítési programok) irányából a keresleti támogatások felé. Ennek egyik
összetevője a lakbér- és a lakásfenntartási támogatás kialakulása.
Kínálati
tipusú támogatások általában:
·
pénzbeni
támogatások, tőketámogatások
·
adókedvezmények
·
adóleírások
·
telekalakítás
támogatása
·
kamattámogatások
és hiteltámogatás
·
garancia
intézmények üzemeltetése
·
építési
szabályozás és szabályozási tervek módosítása
·
lakbérkontroll
megszüntetése a bérleti szektorban
Keresleti
tipusú támogatások általában:
·
pénzbeni
támogatások
·
adókedvezmények
·
adóleírások
·
telekalakítás
támogatása
·
kamattámogatások
és hiteltámogatás (és lakástakarékok támogatása)
·
hitelgarancia
intézmények üzemeltetése
·
lakbérkontroll
·
lakbértámogatás
·
lakásfenntartási
támogatás
A
szociális lakásszektor és a lakhatási támogatások adminisztratív környezete[11]
|
Ország |
Szociális
lakásszektor |
Lakhatási
támogatások |
|
Ausztrália |
Szövetségi kormányok |
Központi kormányzat |
|
Kanada |
Tartományok kormányzatai, néhány
helyen önkormányzati ügynökségek |
Tartományok kormányzatai, központi
kiegészítéssel |
|
Franciaország |
Lakástársaságok |
Központi kormányzat |
|
Németország |
Teljes központi kontroll, a szövetségi
államok és az önkormányzatok kötelezettek az ellátás biztosítására |
Központi szabályzás, az önkormányzatok
adminisztrálják |
|
Nagy-Britannia |
Általában a helyi önkormányzatok, a
kínálatot részben a bejegyzett bérbeadók biztosítják |
Helyi önkormányzatok, a forrás
központi |
|
Írország |
Helyi önkormányzatok, központi támogatással |
Regionális Egészségtanácsok |
|
Hollandia |
Lakástársaságok |
Központi kormányzat |
|
Új-Zéland |
Központi kormányzat hivatala |
Központi kormányzat |
|
Svédország |
Önkormányzati lakástársaságok, központi
finanszírozással |
Központi kormányzat |
|
Amerikai Egyesült Államok |
Helyi adminisztráció a központi
szabályozásnak megfelelően |
A mai magyar lakástámogatási rendszer egyes elemei[12]
A
támogatásokat az önkormányzati törvény, a szociális törvény, és a
családtámogatásokról szóló törvény szabályozza, illetve a 12/2001 (I..31.)
Kormányrendelet a lakáscélú állami támogatásokról.
Önkormányzatok
támogatásai
Önkormányzati
visszatérítendő támogatás (kamatmentes kölcsön)
Több önkormányzat üzemeltet helyi lakáshozjutási támogatást, amelynek egyik formája a kamatmentes kölcsön. A kölcsönnyújtás feltételeit, annak jogosultsági kritériumait, felhasználási módjait, mértékét és futamidejét az önkormányzatok helyi rendeletükben szabályozzák.
Általában a 35 évnél fiatalabb, gyermekes, helyi illetőségű házaspárokat támogatják, akik jövedelme alacsony.
Önkormányzati
vissza nem térítendő támogatás
A helyi lakáshozjutási támogatás másik formája a vissza nem térítendő támogatás. A támogatás elosztásának feltételeit a helyi önkormányzatok maguk dolgozzák ki, annak jogosultsági kritériumait, felhasználási módjait, mértékét és futamidejét helyi rendeletükben szabályozzák.
Általában a 35 évnél fiatalabb, gyermekes, helyi illetőségű házaspárokat támogatják, akik jövedelme alacsony.
Önkormányzati
bérlakásépítés
Az önkormányzatok igen kis része él ezzel a lehetőséggel, s ha igen, akkor is csak igen kis volumenben.
Speciális
lakásprogramok
A speciális lakásprogramok részben központi (általában pályázati) forrásból fedezettek. Ilyen lehet pl. a települések roma- vagy szegény-telepeinek felszámolása, azok felújítása, fejlesztése pl. infrastrukturális ellátás biztosításával. A központi kormányzat saját hatáskörében határozza meg a pályáztatás feltételeit, azokhoz az önkormányzatok testületi határozat alapján kapcsolódhatnak.
Lakásfenntartási támogatás
A
lakásfenntartási támogatás 2004. január 1. utáni átalakítása is megtartotta a
lakásfenntartási támogatás három típusra bontását (helyi, állami normatív,
normatív adósságkezeléshez kapcsolódó támogatás), ugyanakkor gyökeresen
módosította az állami normatív támogatás jellegét.
A normatív
támogatás azoknak jár, akik jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi
nyugdíjminimum 150%-át, és a lakáskiadásokra több mint jövedelmük 25%-át
költik. A támogatást hátralékosok is kaphatják.
Módosították az
elismert lakásfenntartási költségeket: ezt az egy négyzetméterre jutó összeggel
határozzák meg (400 Ft/m2), és évente a Költségvetési törvényben rögzítik a
mértékét.
Az elismert
lakásnagyságot a törvény rögzíti:
·
Egy személy esetén 35 nm
·
Két személy esetén 45 nm
·
Három személy esetén 55 nm
·
Négy személy esetén 65 nm
Ennél kisebb
lakások esetén csak a meglévő lakások alapterülete számít.
A támogatás
összege legalább 2500 Ft/hó.
Az
önkormányzatok a normatív lakásfenntartási támogatás mellett helyi lakásfenntartási
támogatást is nyújthatnak.
A normatív lakásfenntartási támogatás forrásának 90
%-át a kormány biztosítja!
Adósságkezelési szolgáltatás
2003. január 1-jétől a szociális ellátások közé beemelték az adósságkezelési szolgáltatást. Az önkormányzatok adósságcsökkentési támogatást nyújtanak a jogosultaknak, akik adóssága meghaladja az 50 ezer Ft-ot, az elmúlt másfél évben legalább hat havi hátralékot halmoztak fel, és az önkormányzat rendeletében meghatározott jövedelemhatár alatti egy főre jutó jövedelemmel és lakásnagysággal rendelkeznek. Az adható támogatás az összes tartozás legfeljebb 75%-a, maximum 200.000 Ft. A támogatás folyósításának feltétele az adós együttműködése és a vállalt adósságtörlesztés teljesítése. A támogatottak az adósságkezelési támogatáson kívül legalább egy éven keresztül lakásfenntartási támogatást is kapnak.
A
lakásrendszerben alkalmazott támogatások
Illetékkedvezmény
A 35. életévét
be nem töltött fiatal első lakástulajdonának megszerzése esetén az egyébként
fizetendő illeték 50%-ig terjedő, de legfeljebb 40 000 forint kedvezményre
jogosult, ha az egész lakástulajdon értéke a 8 millió forintot nem haladja meg.
Illetékmentesség jár a természeti katasztrófa következtében megsemmisült vagy megrongálódott lakást helyett vásárolt másik lakás.
Kiegészítő
kamattámogatás
A támogatás mértéke a kamat 60%-a. A kiegészítő kamattámogatással rendelkező hitelt csak új lakás vásárlásához, építéséhez lehetett felvenni. A program indításakor csak az első lakásvásárló fiatal házasok és a legalább 3 gyerekes családok voltak jogosultak a támogatásra, ma már valamennyi házaspár és egyedülálló szülő hozzáférhet a támogatáshoz. A támogatható hitel maximum 15 millió Ft,
Jelzáloghitelek
kamattámogatása
Ezt a fajta hitelt használt és új lakáshoz jutáshoz is igénybe lehet venni. A hitel összeg maximuma 15 millió Ft, használt lakásnál 5 millió Ft. A jelzáloglevél kamattámogatását is az ÁRH-hoz kötötték. A lakáshitel-kamatokban ez a használt lakásoknál 10% körüli kamatszintet eredményezett.
Lakástakarékok
kamattámogatása
2003. április 1-jétől az állami támogatás éves mértéke a megtakarított összeg 30 %-a, legfeljebb évi 72.000 Ft. A lakásszövetkezetek és társasházak megtakarításainak állami támogatása évente a megtakarított összeg 30 %-a. A támogatás csak legalább 4 év megtakarítási időszak után jár. 8 év megtakarítási időszak után nem lakáscélra is fel lehet használni a megtakarítást.
Társasházi
hitelek kamattámogatása
A társasházak és lakásszövetkezetek közös területük felújításához kamattámogatást igényelhetnek, abban az esetben, ha legalább négy éve rendelkeznek felújítási alappal. A támogatás az első öt évben 70%, a második öt évben 35%. Feltétele a felújítási alap képzése.
Kamattámogatás
helyi önkormányzatok számára
A települési önkormányzat tulajdonában álló lakás felújításához és az azzal együtt végzett korszerűsítéshez igénybe vett hitelintézeti kölcsön - a költségek legfeljebb 50%-áig terjedő - kamatainak 70%-át a központi költségvetés az adós önkormányzat helyett átvállalja. A támogatás akkor vehető igénybe, ha az önkormányzat éves költségvetésében a lakáskiadások meghaladják a bevételeket.
Lakáscélú
hitelek törlesztésének adókedvezménye
2004. január
1-jétől az összevont adóalap adóját csökkenti a lakáscélra felvett hitel[13]
éves terhének a 40 százaléka, új lakás esetén max. 15 millió Ft, használt lakás
és bővítés esetén 30%-a, legfeljebb 10 millió Ft hitel esetén. A magánszemély
által igénybe vehető kedvezmény összege adóévenként nem haladhatja meg a 120
ezer forintot. Feltétel: az éves összes jövedelem nem haladja meg a 3 millió
400 ezer forintot.
Az adókedvezmény legfeljebb 5 évig vehető igénybe.
Lakásépítési
kedvezmény (szocpol, félszocpol, megelőlegezett szocpol)
A lakásépítési kedvezmény összege 2004. április1-je óta
első gyermek után 800 ezer Ft, 2 gyermek után 2 millió, 3 gyermek után 3 millió
Ft. A kedvezmény összege legfeljebb a lakás építési költségének 65%-a lehet.
Igénybe lehet venni lakásépítéshez és új lakás vásárlásához.
Az úgynevezett „félszocpol” a lakásbővítést támogatja a lakásépítési
kedvezményben meghatározott támogatás összegének a felével, abban az esetben,
ha az építési munkák eredményeképpen a méltányolható lakásnagyságnál kisebb
lakással rendelkező család lakásának nagysága legalább egy szobával bővül.
A támogatást „megelőlegező kölcsönként” is lehet nyújtani
azoknak a jogosult házastársaknak és családoknak, akik még vállalnak 2, ill. 1
gyermeket.
Állami támogatású bérlakásépítés
Szociális, költségelvű bérlakások és garzonházak építéséhez, idősek otthona építéséhez vagy kialakításához állami támogatás adható önkormányzatoknak. Az önkormányzatok a költségek 50%-át kaphatják meg a kormánytól.
Lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése,
felújítása
A paneles lakótelepi épületek utólagos felújításához nyújt a kormány támogatást: a költség egyharmadát, ha az önkormányzat bitosít egyharmadot, a tulajdonosok egy harmadot. A központi költségvetési támogatás összege lakásonként nem haladhatja meg a 400 000 Ft-ot.
Néhány változás 2005-ben a
lakástámogatások terén
A 2006. áprilisi parlamenti választásokhoz közeledve egyre hevesebb viták övezték a hazai lakástámogatási rendszer esetleges átalakítását. Ugyan nyilvánvaló volt, hogy az 1998-2002. közötti konzervatív kormány által bevezetett kamattámogatási rendszer részben több elemében igazságtalan (egy család részére több, nagyértékű lakás megszerzéséhez is jelentős támogatásokat nyújottt), és az is nyilvánvaló volt, hogy a központi költségvetés ehhez kapcsolódó kiadásai exponenciálisan nőnek, ezért mielőbb változtatásra lenne szükség, a változtatást a kormány húzta-halasztotta. Végül 2005-ben restrikcióra kényszerült, a közvélemény számára az igazságosággal, a szociálisan részorultak nagyobb támogatásával érvelve. A restrikció valós vollt és indokolt (nem volt akkora, hogy a költségvetési terhek jelentősen csökkentek volna), a szociálisan részorultak jelentősebb támogatása csak igen részlegesen valósult meg, vagy PR intézkeedésekig jutott el. A változtatás néhány eleme a következőő volt[14]:
1. Állami kezesség
A kormány egy új rendeletben foglalta össze azt, hogy kiknek a lakáshitelei
után és milyen feltételekkel vállal kezességet (hitel garanciát)[15].
A hitel garancia feltételei:
Életkor: 35 év alatti házastársak, élettársak, gyermeküket egyedül nevelő személyek
Önerő: a vételár 10 százaléka
A lakás vételárának felső határa (melyre garancia jár):
új lakás esetén Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió Ft
vidéken 12 millió Ft
használt lakásnál Budapesten és a megyei jogú városokban 12 millió Ft
vidéken 8 millió Ft.
A bankok többnyire a vételár felét hitelezik meg "normál" jelzáloghitellel, az állami kezesség az e feletti hitelre szól. A kezesség díja a garantált hitel (egyszeri) 2 százaléka, de 2005-ben ezt az állam magára vállalja.
2. Megemelt
lakásépítési („szociálpolitikai”) kedvezmény
A kormány megemelte a szociálpolitikai kedvezményt is, mely jövedelemtől
függően jár az új lakást építő gyerekes családoknak. Február 1-től egy gyerek
után 900 ezer Ft, két gyerek után 2,4 millió Ft, három gyerek után 3,8 millió Ft
jár. A további gyerekek kedvezménye nem változott: 200 ezer Ft gyermekenként.
3. Fiatalok
otthonteremtési támogatása (fél szocpol kedvezmény)
Csak használt lakás vásárlására vehetik igénybe a 35 év alatti fiatal
házaspárok, élettársak, valamint a gyermeküket egyedül nevelő személyek. Az
összege: egy gyermek esetén 450 ezer Ft, két gyermek esetén 1,2 millió Ft,
három gyermek esetén 1.9 millió Ft. Minden további gyermek után 100 ezer Ft
jár. A megvásárolt lakás vételára Budapesten és a megyei jogú városokban
legfeljebb 12 millió Ft, más településeken 8 millió Ft lehet.
4. Kormányzati
szociális lakbértámogatás
A helyi önkormányzatok saját forrásukból adtak (ha adtak) lakbértámogatást az
alacsony jövedelmű lakásbérlőknek. Most kísérletként bevezettek egy ún.
kormányzati szociális lakbértámogatást, mely szintén az alacsony jövedelemmel
rendelkező - új építésű magánlakásokat bérlő – családoknak jár. A részletes
feltételeket a helyi önkormányzat rendeletben határozza meg. Az állam - az
önkormányzat pályázata alapján - a lakbér 30 százalékáig, de legfeljebb 7000
forintot nyújt havonta. Viszont az önkormányzatnak legalább ekkora összegű
lakbér–támogatást kell nyújtania a családnak a saját forrásából.[16]
5. Lakbér
adómentessége
Aki az üresen álló lakását szociális célra (alacsony jövedelmű családnak,
személynek) legalább 5 évre bérbe adja a helyi önkormányzatnak, annak nem kell
a lakbér után adót fizetnie. (A "normál" lakbér adója 25 százalék.)
Az ilyen lakásokba költöző rászorultaknak is jár a lakbértámogatás.
4. A Lakástörvény módosítása
2005. november 14-én az Országgyűlés elfogadta az ún. Lakástörvény módosításáról beterjeszett törvénytervezetet. Meglehetősen szokatlan módon a törvénytervezet nyilvános egyeztetése teljesen elmaradt, lényegében már csak a jóváhagyást követően értesült róla (akkor is csak igen késve) a sajtón keresztül a közvélemény. Korábban a sajtóhírek arról szóltak, hogy hosszú huza-vona után az ún. „lakásmaffia” visszaszorítása érdekében egy-két jogszabályt korrigálnak, köztük a lakáscsere szabályait. A jogszabály hivatalos indoklásának szövegéből ugyan egyértelműen kiderül, hogy itt messze nem csak a „lakásmaffiás” ügyek megakadályozásáról van szó, nevezetesen: „Ezen túlmenően, a tervezet a Lakástörvény hatályba lépése óta eltelt több mint 10 év alatt bekövetkezett társadalmi-gazdasági változásokhoz igazodó és ebből adódóan nem csak az önkormányzati lakásokra irányadó új szabályokat, valamint egyes rendelkezések idejétmúlttá válása miatt szükséges további módosításokat illetve hatályon kívül helyező rendelkezéseket is tartalmazza.”, mégis az előzményekről, egyeztetésekről, vagy akárcsak a fölmerülő szempontokról hiába keresünk információkat a Belügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, vagy bármely lakásügyi civil szervezet honlapján. Az érintett lakásbérlők száma radikálisan lecsökkent a rendszerváltás óta (egy millióról kevesebb, mint 300 ezer háztartásra), helyzetük pedig egyre romlik, melyet az új törvény csak még tovább ront.
Az új szabályok szerint három féle önkormányzati bérlakás lesz a jövőben:
· a szociális,
· a költségelven és
· a piaci alapon bérbeadott lakás.
Az önkormányzatoknak új rendeletet kell alkotniuk arról, hogy kik, milyen feltételekkel mekkora összegű lakbértámogatást kaphatnak. Az ő általuk bérelt önkormányzati lakásokat tekintik a jövőben ún. szociális helyzet alapján bérbeadott lakásoknak. Akik nem tartoznak ebbe a csoportba, azok a jövőben az önkormányzati lakás bérletéért költségelven, vagy piaci elven alapuló lakbért fognak fizetni. A költségelvű lakbérnek fedeznie kell nem csak a lakás, hanem az épület minden fenntartási-felújítási költségét, míg a piaci alapon bérbeadott lakások lakbérének e kiadásokon túl nyereséget is kell hoznia az önkormányzat számára. Mindezt igen elnagyoltan, a részletes szabályok nélkül írja elő az új törvény. Sem a nyereség, sem a beszámítható költségek, sem a különböző fajta lakbérek mértékének és meghatározásának további szabályait nem tartalmazza a törvény. A törvény jóváhagyásakor – az önkormányzati rendeletek fél évvel későbbi megalkotása előtt – egyik önkormányzati bérlakásokban lakó sem tudhatja, hogy „milyen alapon bérbeadott” lakásban találja magát fél év múlva
Az a tény, hogy az önkormányzatoknak több évtized után az elmaradt felújítások pótlásának költségeit is be kell építeniük a lakbérekbe igen jelentős lakbér-emelkedést jelent egy ütemben. Szintén komoly problémát jelent, hogy a nagyon lecsökkent számú önkormányzati bérlakás egy részét piaci alapon kívánják bérbeadni, mely még tovább szűkíti az alacsony jövedelmű családok és személyek lakáshoz jutási esélyeit.
Továbbra sem szabályozták, hogy évente hányszor lehet lakbért emelni, a lakbértámogatást továbbra sem hangolták össze a Szociális törvényben szabályozott lakásfenntartási támogatással.
Az önkormányzati bérlakásban lakók
kiszolgáltatottságát az is továbbnöveli, hogy a jövőben - ugyan cserelakás
biztosításával, de - bármikor felmondhat nekik az önkormányzat. Ahogy az
indoklásban szerepel: „ A tervezet – a szociális helyzet alapján
bérbe adott önkormányzati lakások kivételével – megnyitja a lehetőséget arra,
hogy az önkormányzat és az állami szerv a felmondás jogával bármikor, indokolás
nélkül élhessen. Ennek megfelelően a jövőben az önkormányzatnak módja lesz
arra, hogy ha a lakásra vagy az épületre bármilyen érdekből szüksége van, akkor
a lakások bérlőit a lakásokból kimozdítsa.”
Szintén
új szabály, hogy a még meglévő szükséglakásokat – csak Budapesten 30 ezer ilyen
„lakás” van még – a jövőben lakás céljára újra bérbe adni nem szabad majd. Ez
éppen a legrosszabb helyzetben lévő csoportok lakhatási perspektíváit teszi
lehetetlenné. Szintén a hajléktalanság veszélyében élők helyzetét rontja
radikálisan, hogy az ún. jogcím nélküliek esetében – akiknek már fölmondták a
lakásbérleti szerződését, mert nem
fizették a lakbért, persze többnyire támogatást sem kaptak - az önkormányzat
két hónap után a lakbér többszörösét kitevő összegű ún. használati díjat
szabhat ki, azt továbbra sem
szabályozták a törvényben, hogy ilyenkor a lakbér hányszorosára rúghat a
használati díj (ilyen család is több ezer él csak a fővárosban). Ráadásul a
jövőben az ilyen, jogcím nélküli lakók kihelyezésére is az ún. „önkényes
lakásfoglalókra” érvényes szigorúbb szabályok fognak vonatkozni.
Az
új szabályok tényleges és pontos hatásai ma még nem tudhatóak, mivel az önkormányzatoknak 2006. március 31-ig kell
megalkotniuk az ennek megfelelő új helyi rendeleteiket. Azt
prognosztizálhatjuk, hogy a lakbértámogatásra jogosultság feltételeit
meglehetősen szűkösen fogják szabályozni az önkormányzatok, vagyis viszonylag
szűk körre terjed majd ki a „szociális alapon bérbeadott lakások”
lakbérmegállapítása, viszont a piaci lakbérrel is talán csinján bánnak majd a
helyi önkormányzatok. A többség költségelven megállapított lakbért várhat, mely
sokuknál közel kétszeresét jelentheti a jelenleginek. Több önkormányzat –
tekintettel arra, hogy a helyi önkormányzati választások 2006. októberében
lesznek – valószínűleg csak 2006. végén, 2007. elején alakítja át eddigi
lakásbérleti rendszerét.
5. Javaslatok
a gyerekszegénység-elleni programhoz[17]
2005-ben - a 2006. évi parlamenti választásokhoz közeledve - a miniszterelnök felkérte Ferge Zsuzsa professzor asszonyt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia keretében, szakértők közreműködésével készítse el a magyar gyerekszegénység-elleni programot a következő kormány részére. A felkérés olyan javaslatok megfogalmazására irányult, melyek itt és most megvalósítható tennivalókat fogalmaznak meg, és amelyek lényegében nem kerülnek pénzbe, nem terhelik az állami költségvetést.
A gyerekszegénység-elleni program keretében megfogalmazott javaslatok:
1. A probléma: A szegénységben élő gyerekes családokat jelentős
mértékben sújtja, hogy a jelenlegi szabályozási rendszer semmilyen védelmet nem
nyújt az eseti helyi döntésekkel szemben. Az Alkotmánybíróság több határozata
is azt mutatja, hogy a helyi rendeletek számos esetben még a létező
törvényeknek sem felelnek meg – ezzel még kiszolgáltatottabbá téve az hátrényos
helyzetben lévő családokat.
1. Javaslat
A Közigazgatási Hivatalok végezzenek átfogó vizsgálatot a helyi önkormányzatok lakásgazdálkodásra, lakbértámogatásra, lakásfenntartási támogatásra és adósságcsökkentési támogatásra vonatkozó rendeleteinek a törvényességére vonatkozóan.
2. A probléma: Az eladósodás közvetlenül veszélyezteti a családok
lakhatását. Több országban már megalkották az ún. magánszemélyek csődtörvényét,
s hazánkban is elkezdődött, majd megszakadt ennek előkészítése. Enélkül
elkerülhetetlen a családok visszafordíthatatlan adósságspirálba kerülése,
elnyomorodása.
2. Javaslat
A „Magánszemélyek egyes
adósságainak kezeléséről” szóló törvény-tervezet előkészítésének újbóli
elkezdése.
3. A probléma: Jelenleg hazánkban a „nyers erőszak” uralkodik a
kilakoltatások frontján. Ez a lakhatási krízishelyzetek végállomása, egyben a
hajléktalanság kezdete, az érintett családok egzisztenciavesztésének
kulcseseménye.
3. Javaslat
A lakásfenntartási támogatás megerősítése mellett indokolt lenne a kilakoltatás „megdrágítása” a végrehajtást kérő számára: a végrehajtási illeték összegének emelése azokban az esetekben, amikor közüzemi tartozás miatt kerülne sor olyan ingatlan-végrehajtásra, melynek következtében az érintett elveszítené lakhatási lehetőségét. Ez arra ösztönözheti a szereplőket, hogy inkább részesítsék előnyben a megegyezést, (adósságtörlesztés, részletfizetés, átütemezés, szociális támogatások megkeresése, fizetésimoratórium, lakáscsere stb.
4. A probléma: Tömegesen olyan családok ellen folytatnak
ingatlanvégrehajtási, kilakoltatási
eljárást, akik minden kritérium szerint súlyosan rászorultak, pénzbeni
szociális támogatásban kellene (kellett volna) részesülniük.
4. Javaslat
A lakástörvény, illetve a végrehajtásról szóló törvény olyan módosítása, mely szerint az eljárás során hivatalosan meg kell keresni a lakóhely szerinti önkormányzatot, hogy vizsgálja meg, nem jogosult-e (nem volt-e jogosult) az érintett család olyan pénzbeni szociális támogatásra, melyet ténylegesen nem kap. A jogosultság elbírálásáig az eljárást fel kell függeszteni, jogosultság esetén új eljárást kell lefolytatni.
5. A probléma: Jelenleg folyik az ún. lakástörvény felülvizsgálata. Ez
a törvény jelentősen befolyásolja, hogy hogyan működnek hazánkban a kirekesztés
mechanizmusai a lakhatás területén (a bérleti szerződés megkötésének és
felmondásának szabályain, a lakbérek meghatározásának a szabályain stb.
keresztül). Jelenleg semmi nyoma nincs annak, hogy ez az előkészítő munka a
várható hatásainak megfelelő egyeztetési eljárás szerint folyna.
5. Javaslat
A készülő lakástörvény-módosítási javaslat olyan egyeztetésre bocsátása, mely lehetővé teszi, hogy a különböző társadalmi szervezetekkel is rendesen egyeztethessék a javaslatot.
7. A probléma: Sem a nyilvánosság, sem a döntéshozók nem fordítanak
kellő figyelmet arra a tényre, hogy még mindig több százezerre tehető a
túlzsúfolt, komfort nélküli, szükséglakások száma, az ilyen ”lakások” telepszerű,
vagy slumosodott területen való koncentrálódása.
7. Javaslat
Szükség van egy olyan szociális lakáskorszerűsítési lépéssorozat (program) előkészítésére, mely legalább fokozatosan csökkenti a legnyomorúságosabb lakáskörülményeket. Ehhez
· egy többéves „villamosítási” programot kellene elindítani, annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő, hogy gyereknek (családnak) áramszolgáltatás nélküli lakásban kelljen élnie
· a jelenleginél jóval nagyobb forrásokkal és felkészültséggel kellene folytatni az ún. cigánytelep-felszámolási programot
· a nagyobb városokban ún. slum clearing programokat kellene elindítani a legrosszabb lakásállománnyal rendelkező területeken
· a komfort nélküli és szükséglakások korszerűsítése, kiváltása érdekében speciális támogatási formákat kellene kidolgozni és bevezetni
A javaslatok többsége része lett az ún. gyerekszegénység-elleni szakértői programnak, melynek adaptálása az új kormány programjába még jelenleg (2006. közepe) is folyik.