Microsoft Word - jim

A Csatlakozási Partnerség ajánlásaival összhangban a Magyar Köztársaság Kormánya az Európai Bizottság Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Főigazgatóságával együtt elkészítette a Közös Memorandumot a Társadalmi Befogadásról, azzal a céllal, hogy Magyarország a csatlakozás időpontjára felkészüljön a társadalmi befogadással kapcsolatos nyitott koordinációs módszer alkalmazására. A Memorandum bemutatja azokat a fő kihívásokat, amelyeket Magyarországnak kezelnie kell a szegénység és társadalmi kirekesztődés csökkentése érdekében, az ezekre adott szakmapolitika válaszokat az EU tagállamai által elfogadott közös célkitűzések figyelembe vételével, valamint feltárja azokat a fő szakmapolitikai területeket, amelyek a későbbi értékelés és szakmai felülvizsgálat alapját képezhetik. E szakmapolitikai intézkedések megvalósítása értékelésre kerül az EU társadalmi befogadással kapcsolatos együttműködése keretében, amelynek célja, hogy 2010-ig a szegénység jelentős mértékű csökkenését segítse elő Európában.

Egészségügyi, szociális és családügyi miniszter Az Európai Bizottság foglalkoztatási és Magyarország szociális ügyek főbiztosa

Egészségügyi, Szociális-, és Családügyi Minisztérium összefogásában, a Belügyminisztérium

1. Gazdasági háttér................................................................................................................................................4

1.1. Makro-gazdasági m utatók...............................................................................................................4

1.2. Munkaerőpiac.........................................................................................................................................4

1.3. Jóléti közkiadások...................................................................................................................................6

2. Társadalmi helyzet............................................................................................................................................7

2.1. Népesség.................................................................................................................................................7

2.2. Jövedelemegyenlőtlenségek, szegénység.................................................................................................7

2.3. Roma népesség........................................................................................................................................8

2.4. Lakhatás................................................................................................................................................10

3. Kulcsfontosságú kihívások..............................................................................................................................11

4. A foglalkoztatásban való részvétel, az összes forráshoz, joghoz és szolgáltatáshoz való hozzájutás megkönnyítése......................................................................................................................................................13

4.1. A foglalkoztatásban való részvétel megkönnyítése...............................................................................13

4.1.1. Nyitott és befogadó munkaerőpiac................................................................................................13

4.1.1.1. Aktív munkaerő-piaci eszközök, támogatott foglalkoztatási formák....................................13

4.1.1.2. A hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok munkavállalását elősegítő fontos jogi, pénzügyi eszközök.............................................................................................................................15

4.1.1.3. Rugalmas foglalkoztatási formák..........................................................................................16

4.1.2. Stabil és minőségi foglalkoztatás mindenki számára....................................................................17

4.1.2.1. A foglalkoztatáshoz vezető utak kialakítása, képzési intézkedések.......................................17

4.1.2.2. A munka és a családi élet összeegyeztetését elősegítő intézkedések.....................................19

4.2 A forrásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése...................21

4.2.1. A szociális védelmi rendszer működése........................................................................................21

4.2.1.1. Szociális segélyezés...............................................................................................................21

4.2.1.2. Személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások......................................................22

4.2.1.3. Időskorúak ellátása................................................................................................................23

4.2.2. Megfelelő és egészséges lakhatás biztosítása................................................................................24

4.2.3. Egészségügyi ellátás......................................................................................................................25

4.2.4. Oktatáshoz, igazságszolgáltatáshoz, kultúrához, sporthoz való hozzáférés..................................27

4.2.4.1. Oktatás...................................................................................................................................27

4.2.4.2. Igazságszolgáltatás: esélyegyenlőség, diszkrimináció-mentesség és bűnmegelőzés.............28

4.2.4.3. Kultúra, közművelődés, szabadidő, sport..............................................................................30

4.3. A kirekesztés kockázatainak megelőzése .............................................................................................. 30

4.3.1. A tudás-alapú társadalomba való integráció esélyeinek erősítése.................................................30

4.3.2. Eladósodás.....................................................................................................................................31

4.4. A legveszélyeztetettebbek segítése ...................................................................................................... 31

4.4.1. A romák integrációját elősegítő programok és lépések.................................................................31

4.4.2. A fogyatékossággal élők önálló életvitelét elősegítő lépések........................................................33

4.4.3. Társadalmi kirekesztődés megszüntetése a gyermekek körében...................................................34

4.4.4. Szenvedélybetegek segítése, pszichiátriai betegek támogatása, mentálhigiénés programok........35

4.4.5. Hajléktalan emberek......................................................................................................................36

4.4.6. Hátrányos helyzetű térségek, regionális különbségek...................................................................36

4.4.7. Migránsok és menekültek társadalmi beilleszkedésének elősegítése............................................37

4.5. Minden érintett bevonása......................................................................................................................38

4.5.1. Közigazgatási reform, a közhatóságok mozgósítása és az igazgatási szintek közötti koordináció erősítése ................................................................................................................................................... 38

4.5.2. Szociális szolgáltatások nyújtása...................................................................................................39

4.5.3. A társadalmi dialógus intézményeinek fejlesztése, az érintettek széles körének, a kirekesztett csoportok képviselőinek bevonása a döntési folyamatokba .................................................................... 39

Értékelés és szakmapolitikai prioritások...........................................................................................................40

5. A nemek közötti egyenlőség előmozdítása a szegénység és társadalmi kirekesztődés leküzdését célzó összes akcióban .................................................................................................................................................... 41

6. A társadalmi kirekesztettség statisztikája.....................................................................................................41

7. A társadalmi befogadást segítő politikák támogatása a Strukturális Alapokon keresztül.......................42

8. Összegzés..........................................................................................................................................................44

Statisztikai melléklet ........................................................................................................................................... 47

Magyarország sikeresen túljutott a gazdasági átalakulás legnehezebb szakaszán és napjainkra dinamikusan fejlődő, nyitott piacgazdasággá alakult át. Az Európai Unió tagországaihoz történő gazdasági felzárkózás a kilencvenes évek második fele óta zajlik, a GDP növekedése jelentősen meghaladja az EU átlagát. A gazdaságpolitikában, 2001-ben a külgazdasági feltételek romlása miatt változás következett be. A korábbi évekre jellemző exportvezérelt növekedés helyébe a belső kereslet ösztönzése, az életszínvonal emelése, az infrastruktúra fejlesztése (autópálya-építés) és az infláció elleni küzdelem lépett (a fogyasztói árindex a 2001. évi 9,2%-ről 2002-re 5,3%-ra csökkent). A fiskális expanzió - a dinamikus bér- és nyugdíjkiáramlás (a minimálbér megkétszereződése 2001-2002-ben és a közszférában történt 50%-os béremelés 2001-2003-ban), illetve a nagy volumenű államháztartási beruházások -némileg mérsékelték a gazdasági növekedés visszaesését, azonban mind a külső, mind pedig a belső egyensúly jelentős mértékben romlott.

2001 második félévétől kezdődően a külső kereslet lanyhulása, a vállalati beruházások visszaesése és a forint erősödése egyaránt mérsékelte a magyar gazdaság fejlődését. A GDP növekedési üteme 2002-ben 3,5%-ra mérséklődött, amely ugyan elmaradt a korábbi évek dinamikus növekedésétől, de az EU átlagot továbbra is meghaladja 2002 egészében a

nemzetgazdasági beruházások 2001-hez képest számottevően, 7,2%-kal növekedtek az államháztartási, illetve a lakásberuházások erőteljes bővülése hatására. A vállalati beruházások ugyanakkor csökkentek.

Az elmúlt két évben a gazdasági növekedés fő húzóereje a háztartások fogyasztása volt, mely tavaly (2002) rekordmértékben, 9,4%-kal növekedett a magas nominálbér-növekedés következtében, amely a sikeres dezinflációs folyamattal együtt a reálbér jelentős, 2002-ben 13,6%-os, és 2003 első kilenc hónapjában is 12,1%-os növekedését eredményezte. A bérnövekedésnek ez a mértéke nem tartható fenn, mivel jelentősen meghaladja a termelékenység növekedését.

A nemzetgazdasági bruttó nominális keresetnövekedés 2002-ben 18,3%, a nettó növekedés pedig 19,6% volt. 2002. szeptemberétől a minimálbér összege - az alkalmazotti adókedvezmény felemelésével - adómentessé vált, és így összességében az éves átlagos adóterhelés is csökkent. A közszférában 2002-ben tovább folytatódtak a keresetek versenyszférához való felzárkóztatása érdekében tett intézkedések. 2002. szeptember 1-jétől átlagosan mintegy 50%-kal emelkedtek a közalkalmazotti illetmények. Az államháztartás hiánya 2002-ben a GDP mintegy 9,4%-ára nőtt, a magyar kormány azonban az idei évben fiskális konszolidációba kezdett, jelentős kiadáscsökkentést hajtott végre a 2003. évi költségvetésben. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2001-es 53,4%-ról 56,3%-ra emelkedett 2002-ben. A múlt évi (2002) 9,4%-os államháztartási hiány létrejöttében azonban olyan, a GDP 3%-át kitevő egyszeri hatások és statisztikai átcsoportosítások is szerepet játszottak, amelyek a reálgazdaságra nem gyakorolnak hatást. A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 4,0%-a körül alakult 2002-ben (a 2001. évi 3,4% után).

A piacgazdaságba való átmenet alapvetően megváltoztatta a magyar munkaerőpiacot: a kilencvenes évek elején a foglalkoztatottak számának drasztikus csökkenése és a gazdaságilag inaktívak számának emelkedése, a munkanélküliség ugrásszerű növekedése, a munkaerő főbb

szektorok és foglalkozások közötti átrendeződése jellemezte. A foglalkoztatottság és a gazdasági aktivitás 1997-ben érte el mélypontját, amikor a 15-64 éves népesség

foglalkoztatási rátája 52,3%-ra (EU: 60,7%), aktivitása pedig 57,5%-ra (EU: 67,7%), messze a közösségi átlag alá süllyedt. 1997-től a foglalkoztatás és a gazdasági aktivitás több mint két évtizedes csökkenés után újra növekedni kezdett. 2002-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 3.855.000 fő volt, ez 56,6%-os foglalkoztatási rátát jelentett. A férfiak foglalkoztatási rátája 63,5%, a nőké 50,0% volt, és a férfiak foglalkoztatása minden korcsoportban meghaladta a nőkét. Az aktivitási ráta nem változott jelentősen: a 2001. évi 59,9%-ról 2002-ben 60,1%-ra nőtt. Az Európai Unióban a változás 0,5%-os volt, a 2001. évi 69,2% 2002-re 69,7%-ra nőtt. A munkanélküliségi ráta 1993. elején érte el 11,9%-os csúcspontját, azóta 2001-ig folyamatosan csökkent. A munkanélküliségi ráta csökkenéséhez az utóbbi években hozzájárult a munkanélkülieket ellátó rendszer szigorítása, a munkanélküli ellátás idejének rövidülése, az ellátásra jogosultak körének szűkülése is. 2002-ben a munkanélküliek számának csökkenése megállt. A munkanélküliségi ráta az előző évi 5,7%-ról 5,8-re nőtt. A 2001. év adataival összehasonlítva, a férfiak munkanélküliségi rátája minden korcsoportban 6,1%-ról 6,0%-ra csökkent (EU: 6,5%; 6,9%), a nők esetében azonban 4,9%-ról 5,1%-ra nőtt (EU: 8,6%; 8,7%). Éves átlagban 229.000 fő munkanélkülit tartottak nyilván 2002-ben. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónapról 15,9 hónapra csökkent. A tartós munkanélküliek aránya ezen belül 45% volt.

2002-ben a munkavállalási korú (15-64 éves korcsoport: 6.862.800 fő) népesség 40,2%-a se foglalkoztatottként, se munkanélküliként nem volt jelen a munkaerőpiacon. A 15-59 éves férfiak közül 172 ezren, a 15-54 éves nők közül 260 ezren, összesen 431 ezren voltak olyanok, akik nem tanultak, nyugdíjban, munkanélküliségi vagy anyasági ellátásban sem részesültek².

A gazdaság átalakulásával jelentősen megváltozott a foglalkoztatás ágazati és területi struktúrája is, a mezőgazdaság súlyának csökkenése és a szolgáltatásokban dolgozók arányának növekedése volt a jellemző tendencia. 2002-ben a foglalkoztatottak 6,2%-a a mezőgazdaságban (az EU-ban 4,4%), 34,1%-a az iparban (az EU-ban 26,9%) és 59,7%-a a szolgáltatásokban (az EU-ban 68,8%) dolgozott. A foglalkoztatás ágazati struktúrája arra utal, hogy Magyarországnak még jelentős munkahelyteremtő kapacitása van, főként a szolgáltatási szektorban. A foglalkoztatás ágazati struktúráját is meglehetősen nagy regionális különbségek jellemzik. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség területi különbségei az elmúlt évben növekedtek. Az alacsony foglalkoztatás és a magas inaktivitás mellett egyes régiókban a szakképzett munkaerő hiánya, a munkaerő képzettségének és készségeinek gyengesége is tapasztalható. A hátrányos helyzetű régiókban nem csupán a munkanélküliek és az inaktívak száma magas, de összetételük is kedvezőtlen.

A 15-24 éves fiatalok körében mind a foglalkoztatottság (Magyarország: 30,1%, EU: 40,6%), mind a munkanélküliség (Magyarország: 11,9%, EU: 15,1%) alacsonyabb a közösségi átlagnál. A KSH Munkaerőpiaci Felmérése és a munkaügyi szervezet regisztrációs adatai is alátámasztják azt a tényt, hogy a fiatalok munkaerő-piaci helyzete némileg romlott: foglalkoztatottsági szintjük csökkent, munkanélküliségi szintjük nőtt. A képzésben való részvételi arányuk szintén nőtt, ez által viszont csökkent a munkaerő-piaci kínálatuk 2002. folyamán. A munkaerő-piaci kínálat képzettsége és a munkaerő-piaci kereslet igényei között nincs összhang. Az előző évvel szemben a 30 évnél fiatalabb, munkanélküli pályakezdők száma 6,6%-kal nőtt, míg az idősebb korcsoportokban ugyanez a szám 6,3%-kal csökkent. A regisztrált munkanélküli pályakezdők száma már 2001. folyamán elkezdett nőni, és ez a trend folytatódott 2002-ben is. A 15-24 éves népesség körében csökkent a foglalkoztatottak száma és aránya, foglalkoztatási rátájuk 31,8%-ról 30,1 %-ra csökkent (EU: 40,6%),

munkanélküliségi rátájuk 10,9%-ről 11,9%-re emelkedett (EU: 14,6%; 15,1%). Ezzel egy időben az 55 év felettiek foglalkoztatási rátája növekedett, 24,1%-ról 26,6%-ra. A legjelentősebb növekedést az 55-59 éves nők között figyelhetjük meg, akiket leginkább befolyásolt a nyugdíj korhatár emelése. Ennek ellenére ennek a korcsoportnak csak 28%-a foglalkoztatott (legtöbbjük már a recesszió évei alatt inaktívvá vált). A nők 50-54 éves korcsoportjának 64%-a foglalkoztatott, az 55-59 éves férfiak esetében ez a szám 52,8³.

Az 1990. évi népszámlálás adatai alapján a roma népesség száma 142.683 fő, a 2001. évi népszámláláskor 189.984-en vallották magukat roma nemzetiségűnek. Szakértői és roma szervezetek becslései alapján 450.000 - 600.000 roma ember él Magyarországon. Demográfiai becslések alapján a népességen belüli arányuk nő. A roma fiatalok mindössze 77%-a tudja befejezni az általános iskolát és a felsőoktatásban való részvételük jóval alacsonyabb, mint a nem roma népességé. Munkaerő-piaci szempontból a piacgazdasági átalakulás legnagyobb vesztese a roma népesség. A rendszerváltást követően a munkaképes korú romáknak több mint a fele veszítette el állását, ezért minden munkaerő-piaci mutatójuk sokkal rosszabb, mint a nem roma lakosságra vonatkozó adatok. Foglalkoztatottsági szintjük durván a fele, munkanélküliségi rátájuk három-ötszöröse, az egy keresőre jutó eltartottak aránya háromszorosa a nem roma lakosságénak. Az iskolázatlan és szakképzetlen romák számára az elsődleges munkaerőpiac alig kínál kereső foglalkozást, és még az alkalmi munkavállalás területén is hátrányban vannak.

A fogyatékossággal élő emberek esetében a legnagyobb problémát a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtése jelenti. A KSH 2002-ben végzett vizsgálata alapján a 656 ezer munkavállalási korúnak minősülő tartós egészségi problémát jelző személy közül kevesebb, mint 95 ezren voltak jelen a munkaerőpiacon, ebből is közel 10 ezren munkanélküliként. A tartós egészségi problémával, fogyatékossággal élő emberek munkaerő-piaci lehetőségei erősen behatároltak, tíz érintettből mindössze egy dolgozik, a foglalkoztatottakon belül pedig e csoport kevesebb, mint 1/5-ét alkalmazták speciális (ún. védett, támogatott) munkahelyen.

A jóléti kiadások GDP-n belüli aránya tízéves visszatekintésben csökkent: 1993-ban 30% volt, 2001-ben 26,8%. A szociális védelmi rendszer ESSPROSS szerinti adatainak kidolgozása folyamatban van, és az első eredményeket a KSH 2003 második felében publikálja. A főbb kiadási tételek egymáshoz viszonyított aránya az utóbbi években nagyjából állandónak mondható. Jóléti funkciók összesen: 1997-ben 26,6%, 2001-ben 26,8%; oktatási tevékenységek és szolgáltatások: 1997-ben 4,8%, 2001-ben 5%; egészségügy: 1997-ben 4,5%, 2001-ben 4,2%; társadalombiztosítás és jóléti szolgáltatások: 1997-ben 14,5%, 2001-ben 14,7%; lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások: 1997-ben 1,7%, 2001-ben 1,5%; szórakoztató, kulturális és vallási tevékenységek 1997-ben 1,1%,

A magyar költségvetési politika - amelyre a nemzetközi pénzügyi szervezetek elvárásai nagyban hatottak - az elmúlt évtizedben arra irányult, hogy folyamatosan csökkenjen a szociális célú újraelosztás. Hosszútávon e tendencia megállítása szükséges. A jóléti kiadásokon belüli belső átcsoportosításoknak, illetve a kiadások növelésének a kiemelt társadalompolitikai célokat - a leszakadó csoportok integrációját - kell szolgálnia.

A magyarországi népesség az utóbbi húsz év alatt 500 ezer fővel csökkent. A népesség fogyásának elsődleges okai az alacsony és csökkenő születési arány /2001-ben 9,5^ (EU: 10,6^)/, valamint az európai átlagot (9,5^) jóval meghaladó halálozási ráta (13,0^). A népesség korösszetétele főbb vonalaiban hasonló az EU átlagához; a 15 év alattiak aránya 2001-ben 16,6% (EU: 17,2%), a 15-64 év közöttiek aránya 68,3% (EU: 66,4%), a 64 éven felüliek aránya pedig 15,1% (EU: 16,4%). Az 1960-as években megkezdődött romló tendencia az utóbbi években megfordulni látszik, valamelyest mérséklődött a népesség csökkenése, növekedett a születéskor várható élettartam, amely jelenleg a férfiaknál 68,1 év, a nőknél 76,5 év. A halandóság szintje azonban messze kedvezőtlenebb, majdnem kétszerese az EU átlagnak a standardizált halálozási aránnyal mérve; a születéskor várható élettartammal mérve pedig 6-8 év elmaradás van. A halálozás oki- és korstruktúrája nagyjából ugyanaz, mint a gazdaságilag fejlett országokban. (A meghaltak fele szív és érrendszeri betegségek, negyede daganatos betegségek, 7-8%-a külső okok következtében veszti életét; a csecsemőhalandóság 8,1^). A megbetegedési viszonyokat a krónikus betegek növekvő arányával lehet jellemezni, ami részben a népesség öregedésével, illetve az egészségtelen életmóddal (mozgásszegénység, helytelen táplálkozás, dohányzás és alkoholfogyasztás, stb.), a megváltozott gazdasági körülményekből eredő feszültségek következményeivel, valamint a környezeti szennyezések hatásával magyarázható.

A KSH prognózisa szerint Magyarországnak is szembe kell néznie a népesség elöregedésének problémájával. Évről-évre egyre kisebb létszámú korosztályok lépnek be a munkaerőpiacra, miközben az 50-64 éves korosztály aránya jelentősen, a 64 év felettieké pedig lassabban, de stabilan növekszik. A népesség elöregedésének következtében nemcsak a nyugdíjkiadások, hanem az egészségügyi ellátások költségei is gyorsan emelkednek, és nő a szociális szolgáltatások iránti igény.

A kilencvenes években a mobilitás legfőbb célterületeivé a nagyvárosok agglomerációs és szuburbanizációs övezetei és az ország legdinamikusabban fejlődő térségei, különösen a Közép-Magyarországi Régió váltak. Az elvándorlás - egyre csökkenő mértékben ugyan -továbbra is a legkevésbé fejlett régiókban, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon a legmagasabb. Nemzetközi összehasonlításban a belföldi vándorlás alacsony, munkaerő-piaci kiegyenlítő hatása kismértékű. Bár a nemzetközi bevándorlás növekvő mértékű, messze nem éri el az EU tagországokban tapasztalható mértéket: a 90-es években évente mintegy 14-16 ezer külföldi állampolgár vándorolt Magyarországra, míg az országból történő elvándorlás jelentősen alacsonyabb.

A Laekeni indikátorok szerint⁴ Magyarországon 2001-ben a népesség leggazdagabb 20%-ának jövedelme 3,4-szeresen haladta meg a legszegényebb 20%-ét, a Gini-együttható 23%-os (EU15: 4,4 és 29%). A szegénységi küszöb értéke 1 főre vetítve évi 421 114 Ft volt. A jóléti

⁴ Az e részben közölt adatok - ahol ezt külön nem jelöltük - forrása a KSH Háztartási Költségvetés Felvételének 2001. évi hulláma. A szegénység meghatározása a Laekeni indikátorok számításánál használt definíció szerint történt. A szegénységi küszöb a medián ekvivalens jövedelem 60%-a. Ekvivalencia érték: az OECD módosított skála alapján. Szegénységi ráta: a szegénységi küszöb alatt élő személyek aránya a megfelelő csoportokban, a csoport összlétszámához képest.)

ellátórendszer jelentőségét fejezi ki a különféle juttatások szegénységre gyakorolt hatása. A Laekeni mutatók alapján a juttatások, transzferek nélkül a szegénységi arány Magyarországon 2001-ben 44% (EU-15: 40%), csak a nyugdíjak figyelembe vételével 20% (EU-15: 23%), míg minden társadalmi juttatás, transzfer figyelembe vételével 10% (EU-15: 15%) volt.

A jövedelemegyenlőtlenségek mérése számos módszertani dilemmát felvet. Magyarországon többféle adatfelvétel létezik. A KSH Háztartási Költségvetési vizsgálata következetesen alacsonyabb egyenlőtlenségeket mutat, mint más kutató intézetek felmérései. A KSH Háztartási Költségvetés Felvételének adatai szerint és a Laekeni mutatók meghatározása alapján a lakosság 10%-a rendelkezett az egy fogyasztási egységre jutó nettó jövedelem medián értékének 60%-ánál alacsonyabb jövedelemmel (EU-15: 15%). Ha azonban az egy főre jutó medián jövedelem 60%-át használjuk szegénységi küszöbként, akkor az arány magasabb (13%). Fontos azonban megjegyezni, hogy a magyarországi fogyasztási minta sajátossága miatt magyar szakértők szerint eltérő ekvivalencia skála használata megfelelőbb. A definíciók nemzetközi összehasonlíthatóságának érdekében a Laekeni mutatókat alkalmaztuk, mely alapján megállapítható, hogy a szegények aránya mind a férfiaknál, mind a nőknél 10% körül van. A szegény nők és szegény férfiak társadalmi státusa azonban markánsan eltér egymástól: ez a különbség alapvetően a két nem eltérő munkaerő-piaci részvételével van kapcsolatban. A szegény nők körében magas a gyesen/gyeden lévők, a háztartásbeliek, a nyugdíjasok, a segélyen élők, illetve az egyéb eltartottak aránya. A szegény férfiak körében viszont az alkalmi munkából élőké, a tanulóké, a munkanélkülieké, a segélyen élőké, illetve - akárcsak a nőknél - az egyéb eltartottaké.

A családi életciklust tekintve 2001-ben továbbra is magas a gyermekek szegénységének kockázata; a 16 év alatti fiatalok 14%-a szegény (EU-15: 19%). Ezen belül magas (18%, EU-15: 40%) az egyszülős családokban, valamint a három- és többgyermekes családokban nevelkedő gyerekek szegénységi kockázata (22%, EU-15: 26%). Ugyancsak fontos szegénységi kockázatot növelő tényező a háztartás nagysága, illetve a gyermekek száma. A háromfős (egy gyerekes) családokban a legalacsonyabb a szegénységi ráta, innen fokozatosan növekedik, majd meredeken emelkedik.

A foglalkoztatás, illetve a munkanélküliség hatása a szegénységre Magyarországon is, hasonlóan az EU tagországaihoz, rendkívüli mértékben meghatározó. A Laekeni mutatók alapján 2001-ben a szegénységi arány a munkanélküliek esetében 31% (EU: 38%), amely a férfiak esetében 36%, a nők esetében 24% (EU: 43, illetve 33%). A foglalkoztatottak esetében ez a mutató 5% (EU: 6%) volt.

A roma népesség felül-reprezentált a szegénység kockázatának kitett, és különösen a tartósan szegény népesség körében, és életminőségükre, valamint szegénységükre kihat a diszkrimináció és az előítéletesség is. A szegénység kockázata és a biztonság hiánya halmozottan jelentkezik egyes hátrányos helyzetű, különösen sérülékeny csoportoknál. Ilyennek tekinthetők a fentebb említettek mellett a fogyatékossággal élők, a rossz egészségi állapotúak, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek vagy a hajléktalan emberek.

A roma népességre vonatkozóan kevés hivatalos adat áll rendelkezésre. A népcsoport jellemzőinek elemzése definíciós problémákat és alkotmányos, emberi jogi és adatvédelmi aggályokat egyaránt felvet, mivel nem létezik objektív kategória, ami alapján eldönthető lenne az, hogy ki tartozik a roma népességhez és ki nem, s csak az tekinthető roma származásúnak, aki annak vallja magát. Az EU is elutasít mindenféle faji alapon történő meghatározást. Mivel az egyes országok adatai különféle hivatalos és nem hivatalos forrásokból származnak, ezért nem összehasonlíthatóak. Az etnikai típusú adatgyűjtések a csatlakozó országok és a tagállamok eltérő nemzeti definícióit és gyakorlatát tükrözik. A hivatalos adatok általában

nagyon alábecsülik a valóságot, mivel sok roma származású ember nem vállalja identitását a diszkriminációtól való félelem miatt. A magyar kormányzati munka az először 1971-ben végzett, majd 1993-94 folyamán megismételt országos reprezentatív szociológiai felmérés adatait használja.⁵ A népszámlálási adatok azért megbízhatatlanok, mivel a legtöbb roma származású ember nem vallja magát romának. A 2001-es népszámlálás adatai szerint nemzetiségi hovatartozás alapján 190 ezer ember vallotta magát romának. Ugyanakkor az 1993-94-es reprezentatív szociológiai kutatás mintegy 500 ezer főre becsüli a roma népességet, mely a lakosság mintegy 5%-át teszi ki. További kutatói becslések alapján ez a szám valószínűleg mára (2003) már elérte a 600.000 főt. Hivatkozási alapnak ez utóbbi számot tekintjük. A következőkben külön kiemeljük, ha az adatok nem az 1971-es vagy az 1993-94-es felmérésből származnak.

A hazai roma népesség átlagos életszínvonala, lakhatási körülményei, egészségi állapota, foglalkoztatottsága, iskolázottsága a társadalom egészénél lényegesen rosszabb. Az 1971. évi szociológiai vizsgálat adatai szerint a 14 éven felüli roma lakosság 39%-a volt analfabéta, míg a nem roma lakosság körében gyakorlatilag már nem voltak írni - olvasni nem tudók. Az 1971-es és az 1993-as országos reprezentatív vizsgálat eredményeinek összehasonlítása alapján az analfabétizmus 39%-ról 8%-ra csökkent a roma lakosság körében.

A roma lakosság esetében az általános iskola elvégzése terén javultak az arányok. Bár részben az utóbbi évek intézkedéseinek (ösztöndíjak, kollégiumok, egyetemi előkészítők) köszönhetően nőtt a közép és felsőfokú végzettségűek aránya a romák között, az össznépességhez viszonyítva továbbra is nagy a lemaradás. A 18-74 éves roma népesség 83,6%-a⁶ legfeljebb általános iskolai végzettségű, mely arány a teljes lakosság körében 27,9%. A roma gyermekek 94%-a végzi el az általános iskolát, közülük 85% tanul tovább valamilyen középfokú oktatási intézményben. A felsőfokú végzettségűek aránya a romák körében 1%, míg a teljes népességben 13,5%.

Az iskolai lemorzsolódás továbbra is nagy probléma, melynek legfőbb oka a családok anyagi teherbíró képessége. Szociológiai felmérések alapján kb. 700-ra tehető azon iskolák száma, melyekben a roma gyermekek szegregáltan (külön osztályokban) vesznek részt az iskolai oktatásban. Az Európai Bizottság törvénykezése megtilt minden faji diszkriminációt a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális védelem, az egészségügyi ellátás, a lakhatás, a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén. Tilos a vallási, világnézeti, kor, fogyatékosság, nemi orientáció alapján történő diszkrimináció a foglalkoztatásban és a képzésben⁷. Ezeknek az irányelveknek az átvétele és a hatékony alkalmazása során kell Magyarországnak az etnikai és más hátrányos helyzetű csoportok integrációjának stratégiáját kidolgozni. Becsült adatok alapján a speciális tantervű iskolákban (kisegítő iskola) az összes roma gyermek kb. 7%-a tanul, míg ez az arány a többségi gyermekeknél 1-2%⁸ körül van. A hátrányos helyzetű roma családok gyermekei esetében a beiskolázás és az iskolai eredményesség szempontjából nehézséget jelent az óvodai nevelés alacsony aránya, valamint annak elérhetősége és késői igénybevétele. A Bizottság ösztönzi Magyarországot, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a roma gyerekek oktatási rendszerbe való integrációja érdekében.

A szegénység előfordulása a roma népesség körében 5-10-szeres a nem roma lakossághoz képest. Minél alacsonyabbra tesszük a szegénységi küszöböt, annál nagyobb lesz a

Mindkét felmérést az MTA Szociológiai Intézete végezte. Azért használjuk az 1971-es adatokat is, hogy figyelemmel tudjuk kísérni a roma népesség helyzetének változásait. Léteznek más felmérések is, melyek a roma népesség helyzetének egyes aspektusait vizsgálják, azonban a fent említett két felmérés a legátfogóbb, a középtávú roma program (lásd 4.4.1-es fejezetet) is ezeknek az adataira támaszkodik.

⁶ Az ebben a bekezdésben használt adatok az Oktatási Minisztérium által finanszírozott felmérésekből származnak és az OM 2002-es jelentésében kerültek nyilvánosságra.

különbség⁹. A roma népesség többsége szegénységben él és felülreprezentált a szegények között. Az 1993-94. évi roma népességet reprezentáló szociológiai felvétel adatai szerint a roma népesség munkanélküliségi aránya 3-5-szöröse a nem roma népességének. Az eltartottak aránya szintén mintegy 3-szoros a nem roma népességhez viszonyítva. A családból kiemelt, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek körében felülreprezentáltak a roma családból származó gyermekek; az ország északi, keleti megyéiben arányuk eléri az

A társadalmi önszerveződési folyamatok erősödtek a roma közösségek körében is, a kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek száma megtöbbszöröződött az elmúlt 10 évben. A szervezetek infrastrukturális és információs ellátottsága azonban még alacsony szinten van, így csekély módon tud hozzájárulni az életminőséget befolyásoló, közösségi és családi szinten is érzékelhető változások eléréséhez. Az utóbbi 5 évben nagyon sok roma szervezet és kisebbségi önkormányzat kezdett el - kormányzati segítséggel - olyan -elsősorban oktatási, foglalkoztatási - programokat, melyek a képzéseken keresztül a tartós munkanélküliség csökkentését célozták meg. A civil önszerveződés egyik jó példája a többfunkciós (szociális, foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi prevenciós, információs támogatást nyújtó) roma közösségi házak létrehozása, melyben nagy szerepe van a roma civil szervezeteknek és közösségeknek.

A lakhatás körülményeiben jelentkező társadalmi egyenlőtlenségek igen jelentősek. A piacot korrigáló lakáspolitika még kiforratlan, s ez gyakran társadalmi kirekesztést eredményez. A rendszerváltozást követően végbement lakásprivatizáció eredményeképpen a magyarországi lakások mintegy 92%-a tulajdonos által lakott lakás (EU átlag 62%). A lakástulajdonosok egy rétege nem tudja kifizetni a közüzemi díjakat és/vagy a banki kölcsönök részleteit, így adósságot halmoz fel, sokuk képtelen hozzájárulni lakóházuk renoválásának költségeihez, amely tulajdonuk folyamatos leromlását és értékcsökkenését eredményezi. A KSH 1999-es, lakhatási helyzetet vizsgáló felmérése szerint a bérlakások (a magán, illetve helyi önkormányzati tulajdonban lévő lakások) aránya az EU átlagához (EU: 33%) viszonyítva igen alacsony (8%). A bérlakások döntő hányada - közel kétharmada - helyi önkormányzati tulajdonban van. Az önkormányzat által birtokolt bérlakásoknak két típusa létezik: az államilag támogatott és az állami támogatásban nem részesülő bérlakások. Az előbbi szociális célú bérlakás, melynek esetén a helyi önkormányzat a bérlőt - anyagi helyzete alapján -lakásfenntartási támogatásban részesítheti. A helyi önkormányzat a bérlők szociális és az önkormányzat anyagi helyzete alapján dönt a támogatás összegéről. Az utóbbi bérlakástípus az államilag nem támogatott bérlakás, melynek fenntartásához a bérlők nem kapnak támogatást, a bérleti díj azonban jóval a piaci ár alatt van. Adósság-felhalmozás e bérlakástípussal kapcsolatban is tapasztalható.

A bérlakásokban élő emberek szegénységi kockázata duplája az országos átlagnak, az egyéb jogcímen, vagy jogcím nélkül lakók szegénységi aránya még magasabb, 26%. A bérlakás tehát a szegénység egyik fontos ismérve, de nem azért, mert az jutott bérlakáshoz, aki szegény, hanem fordítva: az maradt bérlakásban, aki a privatizáció során nem volt olyan jövedelmi helyzetben, hogy a kedvező feltételek ellenére megvegye otthonát. Magyarországon a lakhatási támogatási rendszer gyenge; a háztartásoknak csupán 5-7%-át elérő ellátások nagyrészt alkalomszerűek, illetve természetbeni ellátások. Mértékük a GDP 23 ezrelékét teszi ki. (Az EU országokban a háztartások 18%-a kap lakhatási támogatást és a

⁹ Az adatok a „Study on the Social Protection System in the 13 Applicant Countries - Hungary Country Report"-ból származnak, 2002 október

lakhatási költségek támogatására a GDP 1%-át fordítják.) A helyi önkormányzatok által nyújtott lakásfenntartási támogatás gyakran nem jut el a rászorulókhoz a helyi jogosultsági feltételek és adminisztrációs okok miatt. Sajátos problémát jelent a lakhatási költségek magas aránya a háztartási kiadások között, a lakhatással kapcsolatos eladósodás, valamint a lakáshoz jutás nehézségei. Szakértői becslések szerint mintegy 500 ezer háztartásnak van behajtható kamattartozása és közüzemi tartozása.

Külön kiemelendő az aprófalvakban, hátrányos helyzetű térségekben élők lakáshelyzete, akik közt felülreprezentált az idős korú és a roma népesség. Az 1971-es országos romavizsgálat¹⁰adatai alapján, a roma háztartások közel kétharmada (65,1%-a) elkülönült telepeken, kedvezőtlen lakásviszonyok között élt. A fentebb már hivatkozott Bizottsági törvénykezésnek megfelelően, tilos mindenfajta faji diszkrimináció a lakhatás, a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén és ezeknek a fentebb említett antidiszkriminációs irányelveknek az átvétele és a hatékony alkalmazása során kell Magyarországnak az etnikai és más hátrányos helyzetű csoportok integrációjának stratégiáját kidolgozni. Abban, hogy a romák települési-és lakásviszonyai korábbi helyzetükhöz képest jelentősen javultak, az 1960-as években elkezdett és 1988-ig folytatott telep-felszámolási programnak van nagy szerepe. Az 1993-94-es felmérés szerint a roma népesség 13,9%-a (körülbelül 70.000 ember) élt elégtelen közműellátású, hiányos infrastruktúrájú, elkülönült településeken vagy szegényes városi kolóniában. Egy másik, 2000-ben lefolytatott vizsgálat¹¹ eredménye alapján a roma népesség körülbelül 20%-a (100.000 ember) élt szegregált telepeken. Az 1993-94-es és a 2000-es adatok közti különbség a népesség legszegényebb rétege növekvő szegregációjával és marginalizációjával magyarázható. A 2000-es adatok szerint a roma népesség mintegy 60%-a ma is hátrányos helyzetű, munkalehetőséget nem biztosító településeken, falvakban él. Az utóbbi időben indított szociális lakásépítési program és a hozzá kapcsolódó kedvezményes hitelkonstrukció javított ugyan a helyzeten, ám a lakások komfortmutatói még mindig igen kedvezőtlenek, messze elmaradnak az országos átlagtól. Sok hátrányos helyzetű roma családnak okoz gondot a közüzemi díjak hátralékainak fizetése és a korábbi építkezések megemelt kamatú hiteleinek törlesztése. A Bizottság ösztönzi Magyarországot, hogy tegyen nagyobb erőfeszítést a romák nem szegregált területeken történő lakáshoz jutási esélyeinek növelésére.

A szegénység és társadalmi kirekesztés terén súlyos problémát jelent bizonyos alapvető, a nemzetközi összehasonlítást lehetővé tevő adatok hiánya. Az adathiány további problémákat is felvet, ilyenek például a végrehajtott programok és intézkedések hatékonyságának pontos vizsgálata, az utánkövetés és monitorozás nehézségei.

A foglalkoztatáspolitika területén a legnagyobb kihívást az inaktívak magas aránya (15-64 éves korosztály, Magyarország: 40,2%; EU-15: 30%), valamint az átlagosnál alacsonyabb foglalkoztatási ráta (Mo: 56,6%, EU-15: 64,3%) jelenti. Emellett mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatottsági aránya messze az EU átlag alatt van, és a lisszaboni 2005-ös és 2010-es célkitűzésektől is nagyon távol esik. Az alacsony aktivitási arány és a rossz foglalkoztatottság a regionális dimenziók mentén is megmutatkozik. Az Észak-Magyarországi Régióban és az Észak-Alföldi Régióban az inaktivitási ráta eléri az 52%-ot. A szociális védelmi rendszer szempontjából nagyon fontos tudni, hova tűntek az inaktívak és a munkanélküliek, hogy vissza lehessen őket segíteni a munkaerőpiacra. Megfelelő ösztönzők beépítésével elő kell segíteni, hogy a különféle célcsoportok (pl. a fogyatékossággal élők, a fekete munkát végzők

stb.) számára anyagilag megérje munkát vállalni. Emellett szükséges a megfelelő szaktudások elsajátításának biztosítása a munkanélküliek, a munkaerőpiacról kiszorultak és az inaktívak számára, hogy nagyobb eséllyel alkalmazkodhassanak a munkaerő-piaci követelményekhez. A munkaerőpiacra való visszakerülés és az ott való megmaradás érdekében az élethosszig tartó tanulás programja, képzési és átképzési programok, és általában az aktív munkaerő-piaci programok szükségesek. A fiatal munkanélkülieket segíteni kell az oktatási rendszerből a munkaerőpiacra való átkerülésben. Növelni kell a munkaerő szakmaközi és földrajzi mobilitását.

A humánerőforrás fejlesztés területén a legnagyobb kihívás a foglalkoztatási és aktivitási ráta emelése, a munkaerő versenyképességének növelése (az iskolarendszer munkaerő-piaci igényekhez történő igazítása, beleértve az általános, középfokú és felsőfokú oktatást, valamint a szak- és felnőttképzést), valamint az oktatáshoz, képzéshez való hozzáférés támogatása és az egyenlő esélyek biztosításának erősítése jelenti, különös tekintettel az olyan hátrányos helyzetű csoportokra, mint a romák, a tartós munkanélküliek, a fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberek. Az iskolarendszer jelenleg nem biztosít egyenlő feltételeket az alacsonyabb iskolai végzettségű és szegényebb családokból származó gyerekek számára, ezzel negatív hatással van a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjára. Ezért erősíteni kell a hátrányos helyzetű csoportok oktatási és oktatási rendszeren belüli integrációját. Ennek egyik eszköze lehet a tanárképzés fejlesztése és a kulturális és információs szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése. Ugyanakkor támogatni kell az információs technológiai eszközökhöz való könnyebb hozzáférést a kistelepülésen élők, a romák, a nők, az időskorúak és más hátrányos helyzetű csoportok számára is.

A népességfogyás és az elöregedés, illetve a hagyományos családmodell megváltozása olyan hosszú távú demográfia kihívást jelent az ország számára, melyre minél előbb megoldást kell találni. Elsősorban a család- és gyermekjóléti ellátások hatékonyságának növelésével, az egészségügyi és halálozási arányok javításával, a nyugdíjak és az egészségügyi rendszer pénzügyi stabilitásának és az időskorúak hozzáférésének biztosításával, valamint egy új bevándorlás-politika előkészítésével lehet ezt a kihívást kezelni.

A szegénység szélsőséges formáinak közvetlen oka a jövedelmi szegénység. Ezért viszonylag rövid időn belül mindenki számára biztosítani kell a megélhetés társadalmilag elfogadott minimális szintjét a legalacsonyabb bérek, a társadalombiztosítási vagy univerzális ellátások, illetve a segélyezés megfelelően összehangolt korrekciójával. Nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatal, valamint a tartós munkanélküliek, az inaktívak, a gyermekek és fiatalkorúak, a fogyatékossággal élők, az egyedülálló szülők, a sokgyermekes családok, a romák és az egyedülálló időskorúak szegénységének csökkentésére és kiszolgáltatottságának megelőzésére. Ugyancsak biztosítani kell mindenki számára a jogaikkal és kötelességeikkel kapcsolatos információkat a megfelelő jövedelmekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés érdekében.

Komoly kihívást jelent a jelenlegi lakástulajdonosi rendszerből adódó bérlakás- és szociális bérlakáshiány, illetve ennek negatív hatása arra a lakossági csoportra, amelynek ilyen jellegű lakásokra lenne szüksége. Javítani kell a lakáspiac működését és a lakástámogatási rendszert, hogy a legalapvetőbb lakhatási feltételek megteremtődjenek. Könnyíteni szükséges a megfelelő lakáshoz való hozzájutás és a lakás fenn- és megtartás feltételeit.

Az esélyegyenlőtlenségek csökkentésében, a kirekesztés enyhítésében kulcsszerepük van a szociális és egészségügyi szolgáltatásoknak. Alapvető feladatok e területen a szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz és ellátásokhoz való hozzájutás esélyegyenlőségének megteremtése, az intézményes ellátások szolgáltató jellegének erősítése, és a lakóterületen, integrált formában történő ellátásszervezés a szociális és egészségügyi ellátások összehangolásával. Javítani kell a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességű

személyek komplex egészségügyi, foglalkoztatási és szociális rehabilitációjának hatékonyságát; biztosítani kell a fogyatékossággal élők és idős személyek részére a tartós gondozáshoz és ápoláshoz való hozzáférés feltételeit.

Kulcskérdés a civil társadalom erősítése, a kirekesztés elleni küzdelembe való bevonása. Hatékonyabbá kell tenni a civil közreműködést a közpolitikák alakításában a kormányzat, az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködés elősegítésével. Ennek eszköze a társadalmi párbeszéd intézményeinek fejlesztése, a jogok és a jogtudat erősítése, továbbá a diszkrimináció és a társadalmi előítéletek elleni küzdelem. Össze kell hangolni a foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi és szociális igazgatási és területfejlesztési szervek működését. Ez a felelősségek és források jobb elosztásával érhető el, melynek következtében a mindenfajta kirekesztés elleni küzdelem hatékonysága is növelhető. Továbbá pozitívan hatna a legelmaradottabb térségek és települések fejlődésére, illetve a főként romák által lakott telepek, kistelepülések és városrészek rehabilitációjára.

4. A foglalkoztatásban való részvétel, az összes forráshoz, joghoz és

4.1. A foglalkoztatásban való részvétel megkönnyítése 4.1.1. Nyitott és befogadó munkaerőpiac

4.1.1.1. Aktív munkaerő-piaci eszközök, támogatott foglalkoztatási formák

A magyar foglalkoztatáspolitika legfőbb céljaként a foglalkoztatási ráta növelése és a munkanélküliek, valamint az inaktívak munkaerőpiacra történő bevonása fogalmazható meg, elsősorban az aktív munkaerő-piaci eszközök megerősítésével. 2002-ben az aktív eszközök a regisztrált munkanélküliek közel egyötödének (19,8%) biztosítottak átképzési, illetve támogatott foglalkoztatási lehetőséget, míg 2001-ben ez az arány 22,1% volt. Az aktív munkaerő-piaci eszközök között három eszköznek, a közhasznú foglalkoztatásnak, (2002-ben 85 000 fő) a munkaerő-piaci képzésnek (2002-ben 83 000 fő) és a tartósan munkanélküliek bértámogatással ösztönzött foglalkoztatásának (2002-ben 41 000) volt meghatározó szerepe. A Kormány támogatja a közmunkákat, közhasznú munkát és minden olyan képzéssel egybekötött foglalkoztatást, ami maximálisan bővíti a helyi foglalkoztatási lehetőségeket. Olyan munkaerő-piaci programokat működtet, amelyek tartalmazzák az egyéni munkaerőpiaci lehetőségek felmérését és értékelését, „job clubok" működését, egyéni fejlesztési kurzusokat és kommunikációs tréningeket, valamint számos olyan projektet, melyek nem kormányzati szervezetek közreműködését igénylik. A leghátrányosabb helyzetű munkaerőpiaci csoportok foglalkoztatásának eszközei a közhasznú foglalkoztatás változatos formái (pl. településen belüli kommunális és intézmény-fenntartási feladatok ellátása, kistérségi, regionális célok megvalósítása és közfeladat ellátása). Céljuk közös: a kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetben lévő személyek munkaerőpiacra történő visszakerülésének elősegítése, megtartásuk a munka világában - még hogyha csak időlegesen is.

Hasonlóan jelentős eszköz a munkaerő-piaci képzés. Azok a munkanélküliek, akik bekapcsolódnak munkaerő-piaci képzésbe, a képzés ideje alatt keresetpótló juttatásban, illetve meghosszabbított munkanélküli járadékban részesülhetnek. Az elmúlt években a képzést eredményesen befejezők 80%-a államilag elismert szakképesítést szerzett. Az iskolarendszerű képzés rugalmatlansága és a gazdaság igényeihez való nem kellő alkalmazkodása miatt a fiatalok jelentős része nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel és készségekkel, amelyek a munkaerő-piaci beilleszkedéshez szükségesek, ezért az elhelyezkedni nem tudók a munkaerőpiaci képzésekben sajátítják el azokat. 2002-2003-ban olyan programok indultak, amelyek

lehetőséget nyújtanak a leghátrányosabb helyzetűek képzésben történő részvételére (hosszabb képzési idő, képzés mellett kereseti lehetőség biztosítása, mentorok kijelölése).

A tartós egészségügyi problémával, fogyatékossággal élők munkaerő-piaci reintegrációja érdekében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat keretében rehabilitációs csoportok jöttek létre az 1990-es évek második felében. Mind a humán szolgáltatások (információnyújtás, tanácsadás, álláskereső tréningek), mind pedig az aktív eszközök (munkaerő-piaci képzések, munkahelyteremtő támogatások, bértámogatások, stb.) a munkavállalók nyílt munkaerő-piaci reintegrációját szolgálják. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), amely a munkaerőpiaci politika legfontosabb megvalósítója, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium égisze alatt működik. Az ÁFSZ a Foglalkoztatási Hivatalból, a fővárosi és a 19 megyei munkaügyi központból és az ezekhez tartozó 173 helyi kirendeltségből, valamint a kilenc regionális munkaerő-fejlesztő és képző központból áll. Az ÁFSZ felelős a munkaerőpiac állandó figyeléséért, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat koordinációjának támogatásáért, a regionális munkaerő-piaci feszültségek csökkentéséért, a foglalkoztatás növekedéséért és a munkanélküliség csökkenéséért, valamint a munkanélküli járadékok kifizetéséért.

A munkanélküli járadék, illetve az ÁFSZ által működtetett aktív eszközök pénzügyi fedezetét a Munkaerőpiaci Alap biztosítja. A Munkaerőpiaci Alap bevételi oldalát a munkaadói és munkavállalói járulékok, a rehabilitációs és szakképzési hozzájárulás és a központi költségvetés befizetései alkotják. A Munkaerőpiaci Alappal a foglalkoztatási és munkaügyi miniszter rendelkezik, rendelkezési jogát törvénybe nevesített esetekben megosztva gyakorolja a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületével és az oktatási miniszterrel. Azokat a munkanélkülieket és inaktívakat, akik nem állnak kapcsolatban az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal, leginkább a civil szervezetek tudják elérni, főként a foglalkoztatás, az oktatásképzés és a szociális szolgáltatások területén működve. A megyei munkaügyi központok éves, illetve több évre szóló programokat működtetnek a legsúlyosabb munkaerő-piaci helyzetben lévők számára. Ezek a központok átfogó jellegű, foglalkoztatást elősegítő megállapodásokat kötöttek az együttműködésre kész helyi kisebbségi önkormányzatokkal, illetve roma civil szervezetekkel. 2002-ben ötvenhét, hátrányos helyzetűeket érintő projekt indult, a projektekben érintett roma munkavállalók száma 3000-4000 fő volt. A tartósan munka nélkül lévők számára komplex, több szolgáltatási és támogatási komponens egymásra épülését tartalmazó központi és megyei programok indultak. A 2002-ben indult foglalkoztatási PHARE program (Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen) keretében külön komponens célozza a roma népesség munkaerő-piaci integrációját azáltal, hogy támogatja azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek alkalmi, vagy rendszeres foglalkoztatást biztosítanak közmunka, vagy közhasznú munka keretében.

A nők munkaerő-piaci pozícióját gyengítik a férfiakénál rosszabb kereseti lehetőségeik, alacsonyabb arányú részvételük a legdinamikusabb ágazatokban, valamint a gyermekgondozás vagy idősek, betegek ápolása miatti kiesésük a munkaerőpiacról. A nők munkaerő-piaci hátrányait orvosolni hivatott program a 2002-ben indult „Esélyegyenlőség megteremtése a munkaerőpiacon" c. PHARE program, melynek célja a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség növelése azáltal, hogy elősegíti az inaktív nők munka világába történő reintegrációját. A program kiemelt célcsoportjai a gyes-ről, gyed-ről a munka világába visszatérni kívánó és a 40 év feletti, jelenleg inaktív, de munkát vállalni szándékozó nők.

„A fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiacra jutásának elősegítése" című - 2003-ban indult -PHARE program a foglalkozási rehabilitáció rendszerének integrált fejlesztését célozza, helyi kezdeményezésekre építve, a három kelet-magyarországi régióban.

Az integrált megközelítés és a testre szabott szolgáltatások között nagyon fontos a hátrányos helyzetű csoportok képzésben való részvételének biztosítása. Növelni kell a résztvevők számát és olyan új programokat kell indítani, amelyek javítják a roma népesség foglalkoztathatóságát és foglalkoztatási lehetőségeit.

A megváltozott munkaképességűek egynegyede vesz részt foglalkozási rehabilitációban és kb. 10.000 ember talál munkát évente a komplex foglalkozási rehabilitáció eredményeképpen. nyolc Rehabilitációs Információs Centrum működik a munkaügyi kirendeltségekkel közösen: információt, konzultációs lehetőséget, valamint egyéb szolgáltatásokat biztosítva. 2003-ban három új centrum nyílt meg és a szolgáltatásokat továbbfejlesztik azáltal is, hogy a központok minden kommunikációs és elérhetőségi akadályát megszüntetik. A szociális szolgáltatásokra vonatkozó információnyújtás területén sikeres volt a kistérségek rehabilitációs és információs kísérleti programja, amely a teleházakban teremtett munka és képzési lehetőségeket fogyatékossággal élők számára.

A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség biztosítására Nemzeti Akció Terv született. Miközben a nők képzettségi szintje az elmúlt években jelentősen nőtt, a foglalkoztatási szintjük továbbra is alacsony maradt, a magasabb pozíciókban sem nőtt a foglalkoztatottságuk és a bérük sem emelkedett. A nemek közötti esélyegyenlőség biztosítása érdekében fontos megvizsgálni, és ha szükséges, módosítani a specifikus ágazati szabályozást. További feladat a nők kereset különbségeire vonatkozó adatgyűjtés, át kell továbbá tekinteni a pályaválasztási rendszert és a munkaértékelés rendszerét abból a célból, hogy megvalósuljon az „Egyenlő munkáért egyenlő bért" elve. Elengedhetetlen, hogy a női civil szervezeteket is bevonják ebbe a munkába.

A fiatalok munkanélküliségét megelőzendő programokat kell működtetni a pályakezdők munkaerőpiacra történő belépésének elősegítésére, valamint törekedni kell arra, hogy képzettségük jobban igazodjon a munkaerőpiac szükségleteihez, ami feltételezi a munkaerőpiaci szervezet hatékony munkaerő-piaci tervezését.

4.1.1.2. A hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok munkavállalását elősegítő fontos jogi, pénzügyi eszközök

1998-ban elfogadták a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt, amely alapján minden fogyatékossággal élő személynek joga van az integrált, illetve ennek hiányában a védett foglalkoztatásra. A Munka Törvénykönyve 2001. évi módosítása is fontos előfeltétele volt a foglalkozási rehabilitációnak. Ez kimondja, hogy a munkavállalót a fogyatékossága miatt nem érheti hátrányos megkülönböztetés, és egyben kiterjesztette a védelmet az olyan diszkrimináció ellen is, amely megelőzi a foglalkoztatást. A középtávú Országos Fogyatékosügyi Program a törvény alapján számos feladatot fogalmaz meg e csoportok integrációjával kapcsolatban, ilyenek pl. a képzéshez, oktatáshoz és foglalkoztatáshoz való hozzáférés biztosítása - beleértve a környezeti és munkahelyi biztonság feltételeit, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedését is.

A munkáltatókat törvény kötelezi arra, hogy a 20 főnél többet foglalkoztató munkáltatók legalább 5%-ban megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Amennyiben a munkaerő 5%-a megváltozott munkaképességű személy, a munkáltatónak nem kell rehabilitációs hozzájárulást fizetnie. Amennyiben 5%-nál több megváltozott munkaképességű személyt alkalmaznak a Társasági adó törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek (ideértve a célszervezeteket és a szociális foglalkoztatókat), állami támogatásra jogosultak. A dotáció mértéke a megváltozott munkaképesség mértékétől és a foglalkoztatottak létszámától

függ. Ez a mindenkori minimálbér 35%-tól 360%-ig terjedhet. A Munkaerőpiaci Alap Rehabilitációs Alap-része finanszírozza a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítését célzó modell-programokat, munkaerőpiaci szolgáltatásokat, munkahelyteremtést és munkahelymegőrzésüket. A diszkrimináció megfékezésére, és a leghátrányosabb helyzetű emberek, továbbá a nők esélyeinek javítására készült el „Az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőségről" szóló törvény javaslata, melyet várhatóan 2003. II. félévében fogad el az Országgyűlés.

Az elmúlt években évente 36.000 megváltozott munkaképességű ember kapott támogatást a munkavállaláshoz. Sajnos a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci részvétele nagyon alacsony, tízből mindössze egy dolgozik és a foglalkoztatottak mindössze néhány százaléka dolgozik a nyílt munkaerőpiacon. Komplex programokat kell kidolgozni a fogyatékossággal élők rugalmas foglalkoztatására. A fogyatékossággal élők normál munkahelyen történő foglalkoztatása érdekében felül kell vizsgálni a támogatási rendszert.

Mivel a rehabilitációs hozzájárulás mértéke alacsony, sokkal többen fizetik be a hozzájárulást a foglalkoztatás vállalása helyett. Olyan új szabályok szükségesek, amelyek ösztönzik a munkáltatókat a foglalkozási rehabilitációval kapcsolatos feladatok ellátásában. Tovább nehezíti a fogyatékossággal élők foglalkoztatását a középületek és a tömegközlekedés nehéz elérhetősége, megközelíthetősége.

2002-ben a foglalkoztatottak 86,2%-a alkalmazásban álló volt, az egyéni vállalkozók aránya -hasonlóan a korábbi évekhez - 10% körüli szinten stabilizálódott. Az atipikus foglalkoztatási formák elterjedtsége Magyarországon alacsony szintű. Magyarországon az európai uniós átlagnál jóval kevesebben dolgoznak részmunkaidőben és határozott idejű szerződéssel. 2000-ben az EU tagországokban 17,7% volt a részmunkaidős foglalkoztatás, Magyarországon 3,2%, és 11,4% a határozott idejű munkaszerződések aránya, míg Magyarországon csak 7,1%. A távmunka elterjedését nehezíti a munkajogi és munkabiztonsági, továbbá a távmunkával kapcsolatos egyéb szabályozás, az infrastruktúra még mindig tapasztalható elmaradottsága, valamint az elektronikus kapcsolattartással összefüggő magas költségek. 2002-től ugyanakkor több program indult a távmunka ösztönzésére. 2002-ben 1400 új munkahely létesítése kapott támogatást pályázati formában.

A Munkaerő Felmérés adatai szerint a munkanélküliek 53%-a dolgozna teljes munkaidőben, 47%-uk pedig részmunkaidőben (de egy részük csak kényszer esetén választaná a részmunkaidős foglalkoztatást). A Lisszaboni Stratégiában megfogalmazott "több és jobb munkahely" elve a munka minőségére irányította a figyelmet. A munka minőségének egyik dimenziója a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly. Ebből a szempontból fontos, hogy a rugalmas és atipikus foglalkoztatási formák, mint pl. a részmunkaidős foglalkoztatás, stb. biztosítsák a különböző jogosultságok és szociális védelem magas színvonalát és számos fajtáját.

A részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztését a kedvezőtlen társadalombiztosítási szabályok is akadályozzák. Jelenleg ugyanis részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltatóknak nem alacsonyabbak a munkaerőköltségei, a munkavállalók pedig az alacsony kereset és a

nyugdíjra való jogosultsággal kapcsolatos hátrányok miatt ellenérdekeltek abban, hogy ezt válasszák. Rövidtávon olyan pozitív intézkedéseket kell hozni (mint pl. kedvezőbb társadalombiztosítási szabályok kialakítása), amelyek a munkaadó és a munkavállaló számára egyaránt vonzóvá teszik a részmunkaidős és/vagy rugalmas foglalkoztatást. Mivel munkavállalói oldalról nagyobb az igény a részmunkaidős foglalkoztatásra, mint a munkaadói oldalról biztosított lehetőségek száma, az állami szabályozásnak az önkéntes részmunkaidős foglalkoztatást kell elősegítenie.

A Munka Törvénykönyve legutóbbi módosítása szerint a Kormánynak szabályoznia kell a távmunkát. A távmunka további elterjesztése szükséges a foglalkoztatási szint emeléséhez és a munkanélküliség csökkentéséhez, valamint új munkahelyek teremtéséhez, és a hátrányos helyzetű csoportok integrációjának elősegítéséhez. A technológiai változások és így a távmunka elterjedése is nagymértékben elősegítheti - többek között - a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci integrációját is. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közös kísérleti projektet indított, melynek keretében több mint ezer új munkahely jön létre a jövő évben. A jövőben fel kell tárni azokat a további munkavégzési lehetőségeket, amelyek kellőképpen biztosítják a foglalkoztatás rugalmasságát.

4.1.2.1. A foglalkoztatáshoz vezető utak kialakítása, képzési intézkedések

A magyar oktatási és képzési rendszer jelenleg nincs kellő összhangban a munkaerő-piaci követelményekkel, a szükségesnél arányaiban kevesebb a képzett szakmunkás. A hátrányos helyzetű csoportok, köztük a roma népesség, szociális és munkaerő-piaci integrációjának támogatása területén jelentős lemaradások figyelhetők meg. A hátrányos helyzetű gyerekeknek kevesebb esélyük van az általános iskola befejezésére, majd a középiskolai, vagy felsőfokú tanulmányok elvégzésére, mint nem hátrányos helyzetű társaiknak, így munkaerőpiaci esélyeik is jóval kisebbek. A PISA 2000 elemzés szerint a magyar oktatási rendszerben a diákok teljesítményét sokkal jobban befolyásolják a család szociális-gazdasági körülményei, mint az OECD országokban általában.

A rendszerváltás óta az oktatásügy, de különösen a szakképzés és a felsőoktatás egyik prioritása, hogy a képzéshez való hozzáférés minél szélesebb körben érvényesüljön, különösen a szakközépiskolai és szakiskolai szakképzésben, illetve a felsőoktatásban. Jogi, finanszírozási, irányítási szempontból az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés különválik. Nagyobbrészt az intézményrendszer is külön működik, de egyre inkább vállalnak közös funkciókat, ami azt jelenti, hogy a felnőttképzési intézmények vállalják iskolai tanulók gyakorlati képzését, illetve iskolák felnőttképzési tanfolyamokat is szerveznek. Az iskolarendszerben működnek alapfokú iskolák, szakmunkásokat képző szakiskolák, érettségit adó gimnáziumok, érettségit és szakképzettséget adó szakközépiskolák, felsőoktatási intézmények. Az ún. akkreditált felsőfokú szakképzés folyhat szakközépiskolában és felsőoktatási intézményben is, a lényege az, hogy szakképzettséget is ad és onnan folytatni is lehet a felsőfokú képzést. Az iskolarendszerű oktatás és képzés finanszírozása több lábon áll. Ezek az állami normatív támogatás, a helyi önkormányzatok bevételei, a szakképzés esetében a szakképzési hozzájárulási rendszer, amely alapvetően a gyakorlati képzést és a szakképzés fejlesztését szolgálja.

A felnőttképzés területén 1991 óta szabályozott a munkanélküliek képzése. A Felnőttképzésről szóló 2001. évi törvény és a kapcsolódó jogszabályok célja, hogy a felnőttképzésben való részvételt mindenki számára lehetővé tegye, továbbá hogy a minőségbiztosítás követelményeinek feleljenek meg mind a felnőttképzést folytató

intézmények, mind a szakképző programok és felnőttképzési szolgáltatások. Problémát okoz, hogy az oktatás és képzés sok esetben nincs szinkronban a munkaerőpiac követelményeivel. Gondot jelent, hogy összességében kevés a szakmunkás, ugyanakkor a felsőoktatás struktúrája sem igazodik a munkaerőpiac igényeihez. A szakiskolákban a hátrányos helyzetű tanulók körében magas a lemorzsolódás aránya. A befejezett iskolai végzettséggel vagy szakképesítéssel nem rendelkező fiatalokat különböző programok ösztönözik, hogy az iskolarendszeren belül folytassák tanulmányaikat, vagy pedig a felnőttképzés lehetőségein belül szerezzenek valamilyen szakképesítést.

Prioritás az egész életen át tartó tanulás kiterjesztése, egyrészt szakképző-, illetve a munka világával kapcsolatos készségek fejlesztését szolgáló programok támogatásával, másrészt a kedvező finanszírozási keretek kiterjesztésével, a felnőttkori tanulás iránti érdekeltség növelésével. A felnőttképzési rendszer számára biztosít forrásokat a szakképzési hozzájárulás Munkaerőpiaci Alapba bekerülő része. Az egész életen át tartó tanulás új intézményi kereteit és programjait biztosítja a 2001. decemberében elfogadott Felnőttképzési törvény. Ennek folyományaként 2002 nyarán létrejött a felnőttképzés irányítására és a minőségbiztosításra hivatott intézményrendszer.

A fiatalok foglalkoztatásának elősegítését a következő intézkedések segítik: (i) szakmunkásképzőt végzett fiatalok tovább-foglalkoztatásának támogatása a gyakorlati képzésüket biztosító munkáltatóknál, (ii) a munkatapasztalat-szerzés támogatása (tetszőleges munkáltatónál, különböző képzettségű fiatalok számára), (iii) valamint munkaerő-piaci képzések. Folyamatban van a közoktatási törvény módosítása részben abból a célból is, hogy az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítések megszerzése hozzáférhetővé váljon a fogyatékossággal élő fiatalok számára is.

A társadalmi kirekesztődés által leginkább fenyegetett csoport a lakosság közel 5%-át kitevő roma népesség. Társadalmi kirekesztődésük központi eleme rossz munkaerő-piaci pozíciójuk és munkaerő-piaci készségeik, így integrációjuk elsősorban az oktatásba-képzésbe való bevonással segíthető. A problémakezelés meghatározó elemei az Oktatási Minisztérium felügyelete alatt futó PHARE és tárca programok, melyek elsősorban a roma fiatalok társadalmi beilleszkedésének támogatására irányulnak. A romák oktatása, képzése területén a „A hátrányos helyzetű, első sorban roma fiatalok beilleszkedésének támogatása" (HU-990401) és a „Halmozottan hátrányos helyzetűek - elsősorban romák - beilleszkedésének támogatása"(HU010101) PHARE programok nyújtanak segítséget. A programok legfontosabb célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek - főként a romák - számára biztosítsa az esélyegyenlőség megvalósulását az alábbi területeken: oktatásban, képzésben való részvétel, közösségfejlesztés, érdekképviselet és a munkaerő-piaci lehetőségek kiaknázása. A HU010101 sz. program célja, hogy a szociális kohézió céljából erősítse a társadalom és a roma kissebség közötti kapcsolatokat. A program lehetőséget nyújt információs központok kialakítására, a szükségleteknek megfelelő oktatási programok működtetésére, és a munkaerő-piaci lehetőségek jobb kihasználást biztosító képzések lebonyolítására.

A nők reintegrációját segíti a foglalkoztatási törvény 2001. évi módosítása, amelynek értelmében azok a szülők, akik gyermekükkel gyermekgondozási vagy ápolási szabadságot vesznek igénybe, a munkaerő-piaci reintegrációjuk elősegítése érdekében támogatott képzéseken vehetnek részt. Az 50 év feletti munkanélküliek képzettségi összetétele igen kedvezőtlen. Az idősebb munkavállalók munkaerő-piaci pozícióinak erősítésében és megtartásában ezért az aktív eszközöknek kiemelkedő szerep jut: legnagyobb arányban az átképzés, a közhasznú munka és a bértámogatás érinti őket.

A munkaerőpiac változó igényeinek megfelelően megkezdődött az oktatási és képzési rendszer átalakítása. A PHARE HU 990401 program, (amely az 1999. és 2000. évi PHARE programok elődjének is tekinthető) segített tapasztalatot szerezni a támogatott oktatási és szakképzési kurzusok, valamint az oktatás minőségi fejlesztése területén. A PHARE HU 010101 program támogatta a roma közösségek kialakulását, információs központok létrejöttét, és ezáltal hozzájárult a romák keresőképességének javulásához is. A társadalmi kapcsolatrendszer kiszélesedése és a programokban résztvevők szociális kompetenciájának fejlődése szintén a program eredménye. A programok végeredménye a régióban lévő munkanélküliek számának csökkenése és egy regionális foglalkoztatási modell kialakulása. A civil partnerek bevonásán keresztül a harmadik szektor is erősödött. A legfontosabb feladatok: a szakiskolák struktúrájának modulszerű átalakítása, az alapkompetenciák fejlesztése, valamint a felnőttképzési normatív támogatás biztosítása az első szakképzés megszerzéséhez, továbbá a fogyatékkal élő felnőttek általános, nyelvi és szakmai képzéséhez. A kormányzati cselekvési program úgy készült, hogy a felnőtt oktatás lehetőségeinek kiterjesztését is lehetővé tegye: 2006-ra a kormány 800 000 - 1 000 000 személy számára kívánja a felnőtt oktatást megteremteni, a meglévő oktatási és kulturális intézményrendszerre támaszkodva és a média szisztematikus részvételével, valamint informális képzési formákon keresztül az információs technológiák segítségével, mint pl. távoktatás, e-learning.

Ahhoz, hogy a munkaerőpiac igényei kielégíthetőek legyenek, valamint a szükséges információk rendelkezésre álljanak, erősíteni kell a felsőoktatási intézmények és a gazdaság kapcsolatát a munkaerő-piaci tervezés hatékonyabbá tételével, és a kutatás és a fejlesztés területén intenzívebb kapcsolatok kiépítésével a cégek és az egyetemek között. Az ösztöndíj rendszer szintén része lehet ennek a kapcsolatnak.

Szükséges az egész életen át tartó tanulás gondolatának a társadalmasítása, minél szélesebb körben történő érvényesítése - és a már az alapfokú oktatásban megjelenő fejlesztése bizonyos készségeknek, képességeknek, amelyeket megkövetel a munkaerőpiac. Az információs és kommunikációs technológiák széleskörű elterjesztése szükséges az oktatás minden szintjén és formájában. Szükséges továbbá a közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzési rendszerek minőségének javítása az átfogó és egységes mérési és értékelési rendszerek bevezetése révén.

4.1.2.2. A munka és a családi élet összeegyeztetését elősegítő intézkedések

A családi és a munkahelyi terhek összeegyeztetését szolgálják a családtámogatási rendszer összetevői (univerzális családi pótlék, a gyermek hároméves koráig járó gyermekgondozási segély), a szociális és gyermekgondozást nyújtó szolgáltatások, valamint a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka erősítése. A munka és a családi élet összeegyeztetését, valamint a család integrációs szerepének megőrzését szolgáló eszközök: (i) a gazdasági stabilitás és jobb életkörülmények biztosítása a különféle támogatási és adórendszerek útján, (ii) a családok felbomlásának megelőzése érdekében és válás esetén különféle információs, valamint szociális és mentálhigiénés tanácsadó és támogató szolgáltatások, (iii) a munka és családi élet összeegyeztetésének előmozdítása, a rászoruló hozzátartozók otthonápolásának ösztönzése, a rászoruló családok támogatása. Ebben közreműködnek a szociális és gyermekjóléti alapellátások, egészségügyi és mentálhigiénés szolgáltatások.

A családtámogatási ellátási formák a következő pénzbeli ellátásokat tartalmazzák: családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, anyasági támogatás. Ezek az ellátási formák alanyi jogon illetik meg a gyermeket nevelő szülőket. Biztosítási jogviszonyhoz kötött ellátás a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj. A

családi pótlék rendszere univerzális. Minden magyar állampolgár, akinek egy meghatározott életkor alatti gyermeke van, jogosult a családi pótlékra. A támogatást az állam központi költségvetéséből fedezik. Az anyasági támogatás minden nőnek jár, aki gyermeket szül, egyszeri, egyösszegű kifizetés, mértéke az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150%-ával egyenlő. Szintén univerzális támogatás a gyermekgondozási segély (GYES), amely a gyermek három éves koráig jár, havi összege megegyezik a legkisebb saját jogú öregségi nyugdíj összegével. A gyermeknevelési támogatás (GYET) azon szülőnek jár, aki háztartásában három vagy több gyermeket nevel, akik közül a legfiatalabb 3-8 év közötti. Ennek havi összege szintén megegyezik a legkisebb saját jogú öregségi nyugdíj összegével. A terhességi és gyermekágyi segély időtartama 24 hét, amelyből 4 hét a szülés tervezett időpontja előtt vehető igénybe. A terhességi és gyermekágyi segély havi összege az igénybevevő előző évi napi átlagkeresetének 70%-a. A gyermekgondozási díj a gyermek két éves koráig vehető igénye, havi összege szintén az igénybevevő előző évi napi átlagkeresetének 70%-a, de maximum 83 000 Ft (2003. 01. 01. óta). További segítséget jelent a családi adókedvezmény, amely az eltartottak számától függ és ennek megfelelően összege progresszívan emelkedik.

Az idősek rendelkezésére álló személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások rendszere országosan kiépült, ám ezek nem minden esetben fedik le a szükségleteket. 2001-ben a 60 éven felüliek mintegy 6%-a vette igénybe a házi segítségnyújtást, az idősek klubja szolgáltatásait, illetve élt idősek bentlakásos intézményeiben. Magyarországon a háztartások egyharmadában él kiskorú gyermek, 40%-ában pedig gondozásra szoruló, illetve tartósan beteg hozzátartozó. Az ezzel járó családi kötelezettségek zömmel a nőkre hárulnak. A 90-es években megszűntek a munkahelyek által fenntartott gyermekintézmények, és az önkormányzati fenntartású gyermekintézmények férőhelyszáma is visszaesett, különösen a bölcsődék esetében. Jelenleg a 0-2 éves korú gyermekek kb. 8%-a számára biztosított az intézményes napközbeni ellátás (óvodáskorúaknál ez az arány 2000-ben 87,3% volt). Az idős, fogyatékossággal élő és gondozásra szoruló népességnek szintén csak kis hányada számára áll rendelkezésre intézményes gondoskodás.

A magyar családtámogatási rendszert nemzetközi összehasonlításban is magas színvonalúnak, előremutatónak ismerik el. A gyermek születése után járó ellátások a legtöbb OECD országban rövidebb ideig járnak és összegükben is alacsonyabbak. A nevelési támogatásoknál a széles körű jogosultság említhető pozitívumként. A népesség elöregedése és a családszerkezet átalakulása kapcsán felmerülő gondozási, ápolási szükségletek sokszor megoldhatatlan gondot jelentenek a jelenleg azokat végző hozzátartozók, a szociális ellátórendszer és az egészségügyi szektor számára egyaránt. A jövőben várható igények a társadalombiztosítás és a szociális szféra közötti munkamegosztás újragondolását igénylik.

Szükséges az otthoni és közösségi gondoskodás, a családi alapú ellátások fejlesztése, az idősekről való gondoskodást, ápolásukat segítő szolgáltatások kapacitásainak bővítése, az ápolást végző családtagok támogatása. Mind a szolgáltató rendszerben, mind általában a társadalomban tudatosabbá kell tenni az öregedés/öregség jellemzőit és megfelelő kezelésének normáit. Folytatni szükséges a még hiányos személyes gondoskodást nyújtó ellátások fejlesztését (pl. jelzőrendszeres házi gondozás) - az egyenetlen hozzáférési lehetőségek javítása, és a választási lehetőségek bővítése érdekében. Biztosítani kell, hogy a gyermekekről, illetve idős vagy beteg hozzátartozókról való gondoskodás formái minél szélesebb körben hozzáférhetővé váljanak (rugalmasak és megközelíthetők legyenek a fogyatékossággal élők és kistelepüléseken lakók számára is), különös tekintettel a három éven

aluli kisgyermekek nappali ellátásában, valamint az idős vagy beteg családtagok otthoni ápolásában és gondozásában, főként a kistelepüléseken jelentkező hiányokra.

Annak érdekében, hogy elérjük ezen célokat, szükséges: (i) a családok preventív és elsődleges ellátásában, konfliktus kezelésében résztvevő alapellátások (egészségügyi, szociális, gyermekjóléti) fejlesztése, (ii) a gyermekek és ellátásra szoruló családtagok otthoni gondozásának TB szempontból jogszerző, teljes idejű munkaviszonyként való elismerése, (iii) modern ápolási rendszer kiépítésének megkezdése, (iv) a gyermekvállalás hatékony segítése -a szülésre való felkészüléstől a gyermekek munkába állásáig - különféle célzott támogatási programokkal, (v) a családi pótlék emelése, illetve értékmegőrzése, (vi) az egyenlőtlenségek mérséklése, szociális funkciók erősítése nemcsak az iskolákban, hanem már a bölcsődékben, óvodákban is.

4.2 A forrásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése

A társadalombiztosítás biztosítási alapú, amely jelenti a nyugdíj- és egészség biztosítását mindazoknak, akik gazdasági tevékenységet végeznek, illetve azoknak, akik járulékot fizetnek. Továbbá azoknak, akik a vonatkozó jogszabály szerint biztosítottnak minősülnek pl. (családtagok, keresetpótló juttatásban részesülők.) A társadalombiztosítás pénzbeli juttatásai a biztosított jövedelmével arányosak. Ugyanakkor az egészségügyi ellátás további személyek számára is igénybe vehető (pl. hozzátartozók). A szolidaritási elemeket is tartalmazó társadalombiztosítás az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap forrásaiból; a munkaadók, valamint a munkavállalók befizetéseiből gazdálkodik. Mindkét alap fizetőképességét a központi költségvetés garantálja. A munkanélküliségi ellátás minden munkavállalóra kiterjed, akik szerződéses munkaviszonyban állnak. A támogatás az (önálló) munkanélküliségi biztosítás által finanszírozott. A támogatásra jogosultság feltétele, hogy a járulékot az előző 4 év alatt legalább 200 napon át megfizették. A járadékot a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozzák. A munkanélküliségi járadék összege 65%-a az előző átlagjövedelemnek, de nem kevesebb, mint a saját jogú öregségi nyugdíj legkisebb összegének 90%-a, s nem több, mint ezen legkisebb érték kétszerese. Maximum 270 napig folyósítható. A munkanélküliségi ellátás azonban relatíve alacsony a megélhetési költségekhez képest.

Speciális támogatás a nyugdíj előtti munkanélküliségi segély, amely a nyugdíjbavonulási korhoz közellévő munkanélküliek számára érhető el. Azok a személyek jogosultak erre a támogatásra, akik 5 éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt, valamint legkevesebb 15 évig fizették a társadalombiztosítási járulékot. A támogatás összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80%-a, és a Munkaerőpiaci Alap fedezi.

A magyar szociális segélyezés nem társadalombiztosítási jogviszonyon, hanem jövedelemvizsgálaton alapul; részben a központi költségvetésből, részben a helyi önkormányzat saját bevételeiből finanszírozott. A különféle szociális segélyek nyújtása a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozik. A segélyezési formák három alaptípusa különböztethető meg:

• megélhetést nyújtó segélyek, amelyeket általában készpénzben, havi rendszerességgel folyósítanak. Több típusa létezik: (1) e körbe tartozik a rendszeres szociális segély, (tízezer lakosra jutó támogatott: 1993-ban 29,9, 2001-ben 93,0, KSH) (2) az időskorúak

járadéka¹² (tízezer 60 éves és idősebb lakosra jutó támogatott: 1998-ban 43,5, 2001-ben 37,1, KSH), az (3) ápolási díj (tízezer lakosra jutó aránya: 1993-ban 17,1, 2001-ben 28,8, KSH) és a (4) rendszeres gyermekvédelmi támogatás, amelyet mintegy 780 ezren vettek igénybe 2001-ben;

• a meghatározott szükséglethez kapcsolódó segélyek, amelyek meghatározott j avakhoz és szolgáltatásokhoz történő hozzájárulást biztosítanak. E körbe tartozik a lakásfenntartási támogatás (tízezer lakosra jutó arány: 1993-ban 52,6, 2001-ben 179,8), a közgyógyellátás (tízezer lakosra jutó arány: 1993-ban 264,1, 2001-ben 488,3), a temetési segély (esetek száma 1993-ban 65517, 2001-ben 71386), a gyermekintézményi térítési díjkedvezmény¹³;

• eseti segélyek, amelyek valamilyen egyszeri alkalomhoz kötődnek, többnyire nagyobb kiadási szükséglet fedezésére szolgálnak, pl.: az átmeneti segély (tízezer lakosra jutó aránya 1995-ben 965,8, 2001-ben 627,5), a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (tízezer 0-24 éves lakosra jutó aránya 1998-ban 1159,4, 2001-ben 1299,2), a lakhatással kapcsolatos hátralékok mérséklését szolgáló programok.

Magyarországon mind a segélyre való jövedelem-teszten alapuló jogosultság, mind a legtöbb segély összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez viszonyítva kerül meghatározásra. A minimálbér emelését az elmúlt években azonban a nyugdíjminimum emelése nem követte, emiatt a segélyezési összegek relatív pozíciója fokozatosan romlott. Fontos irány a segélyek megfelelő színvonalának biztosítása, a jogosultságok tisztázása, a foglalkoztatást ösztönző hatások erősítése, valamint a garantált minimum jövedelem kialakítására vonatkozó elképzelések kidolgozása.

Magyarországon a szociális és gyermekvédelmi törvényben meghatározott alap- és szakellátások rendszere nagyrészt kiépült. A lakosság 90%-a olyan településen él, ahol az alapellátásokhoz való hozzáférés biztosított. Azonban, akár az ellátandók számát, akár a nyújtott szolgáltatások fajtáit nézzük, nem fedezik teljes egészében a szükségleteket. Az alapellátás terén problémát jelent, hogy a kistelepülések jelentős része nem képes fenntartani ezeket a szolgáltatásokat (2001-ben az önkormányzatok 30%-a működtette mindegyik szociális alapellátási formát), ezért különösen a kistelepülésen élők esetében sérül a hozzáférés elve. Jelenleg a szociális alapellátás rendszere elsősorban az idősek ellátására koncentrál, a településen élő minden személyre kiterjeszthető családsegítés címszó alá rendezett, általános és speciális - egyes problémaorientált célcsoportokat érintő - segítő szolgáltatások csak a települések 50%-ában jelennek meg, és a szolgáltatás szakképzett szociális munkások általi ellátása csak a nagyobb településeken működő intézményekben biztosított. Igen alacsony, 10%-os a több kistelepülést együttesen ellátó intézmény-fenntartó önkormányzati társulások aránya, valamint a civil szolgáltatók részvétele a szolgáltatás biztosításában (7%). A helyben élő pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, fogyatékossággal élők, hajléktalan személyek ellátása is fejlesztésre szorul. A szakellátás, a különféle tartós és átmeneti bentlakásos intézmények, lakóotthonok nem képesek megfelelni a

¹² Időskorúak járadék olyan személyeknek fizetendő, akik a nyugdíjkorhatárt túllépték, ám nyugdíjjogosultságot nem szereztek.

¹³ 2003-tól elindul a rászorulók ingyenes óvodai étkeztetése, amely felmenő rendszerben az iskolásokra is kiterjed a következő években.

növekvő és változó igényeknek. A bentlakásos intézmények esetén elsősorban a felszereltségbeli hiányosságok, míg a szociális nappali és átmeneti intézmények esetén az ellátórendszer kiépületlensége okoz alapvető problémát.

Kiemelt irány a hozzáférhető, valós szükségleteken alapuló, emberközeli szolgáltatások fejlesztése: ezen belül az alapellátások és közösségi szolgáltatások erősítése, a nagy intézmények átalakításának folytatása; a hiányzó intézményes formák kiépítése, illetve a meglévők korszerűsítése; az aprófalvas, külterületi helyeken, tanyákon élők hozzáférésének biztosítása; a kistérségi felzárkózást segítő modellprogramok kialakítása. Fontos feladat a szociális és az egészségügyi alapellátások integrálását megalapozó modellkísérletek indítása. A szociálpolitikai ellátások családi funkciók megőrzését szolgáló szerepének fejlesztése: a családsegítő szolgáltatások erősítésével, a család és munkahely összeegyeztetését segítő szolgáltatások kialakításával, a gyermekek családban nevelkedésének fokozott támogatásával.

A szociálpolitikai ellátások társadalmi integrációt szolgáló szerepének erősítése a fogyatékossággal élőket segítő szolgáltatások fejlesztésével, a roma lakosság szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésének segítésével, a hajléktalan-ellátás rendszerszerű fejlesztésével, speciális segítő szolgáltatások biztosításával, valamint az intézményből kikerülők integrációs esélyeit növelő modelljellegű programok indításával.

Kiemelt feladat az ellátotti és gyermek jogok védelme; ennek a képviseleti rendszernek a kiépítése a közeljövőben, közalapítványi formában indul. Kulcsszerepe van a nem állami részvétel erősítésének mind a szolgáltatások, mind pedig a döntés-előkészítés terén. Hozzájárul ehhez a civil-önkormányzati közös fórumok létrehozása is. Kiemelt feladat a szükségletorientált ellátástervezés, valamint a regionális tervezés támogatása, az erőforrások egyesítése, valamint az ágazat megtartó erejének erősítése, humánerőforrásának fejlesztése, a szociális képzések és igazgatás korszerűsítése.

A nyugdíjrendszer reformja a '90-es évtized elején fokozatos lépésekkel indult és 1998-tól a

korábban egységes állami nyugdíjrendszerrel szemben több pillérű rendszer működik.

- 1998-ban a kötelező nyugdíjbiztosítási rendszer strukturális reformja során az állami

rendszer részleges privatizálásával a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer

- A társadalombiztosítási nyugdíjpillér a magánrendszerben résztvevők számára a kötelező rendszer %-ét teszi ki, szolgáltatással meghatározott PAYG típusú modell maradt, amelyben a járulékbefizetés és a szolgáltatás közötti kapcsolat fokozatosan erősítésre kerül. (Első pillér.)

- A magánnyugdíjrendszer, amely a nyugdíj összegéből kb. arányt képvisel, tőkefedezeti elven működik. 2013-tól tagdíj befizetéssel meghatározott életjáradék szolgáltatást nyújt. A felhalmozási szakaszban az egyéni számlán lévő összeg örökölhető. Intézményrendszere részvénytársasági modell szerint működő non-profit pénztári forma. A pályakezdők számára a részvétel - kisebb megszakítástól eltekintve - kötelező, a biztosítottak 51 %-a csatlakozott e rendszerhez. (Második pillér.)

- A nyugdíjrendszer 1998. évi reformjával egyidejűleg a nyugdíjra jogot nem szerzett, illetve nagyon kisösszegű nyugdíjat elért idősek számára bevezetésre került az időskorúak állami járadékrendszere, amely a meghatározott jövedelemmel nem rendelkezők számára alanyi jogon minimális jövedelmet garantál. Ezt a szociális

juttatást nevezzük az időskorúak pénzbeli ellátási rendszere „0" pillérének. (Az

állami költségvetés finanszírozza.) A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer megtartása mellett 1994-től bevezetésre került az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer, amelyhez a keresők 30 %-a csatlakozott. (Harmadikpillér.) A kötelező nyugdíjrendszertől független.

Magyarország 2003-ban csatlakozott a nyílt koordinációs módszeren alapuló és a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát célzó közösségi akcióhoz. Ennek keretében felmérések készülnek az idős korosztály előtt álló kihívásokról, illetve az ezeknek megfelelő nyugdíj politikai lépések kidolgozása folyik a közös célok figyelembevételével.

Az alacsony aktivitási ráta miatt is várhatóan növekszik az alacsony nyugdíjra jogosító rövid szolgálati időt elérők száma. Az atipikus foglalkoztatási formákban megfelelő preferenciákkal szükséges biztosítani a nyugdíjra jogosultságot. Ösztönözni kell a minél későbbi nyugdíjba vonulást. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából is nagy kihívás a szürke, illetve feketegazdaság kiterjedt méretének az erőteljes csökkentése. A hosszú távon minimálbéren foglalkoztatottak esetében problémát fog jelenteni a keresethez igazodó alacsony nyugdíj. A biztosítási elv további erőteljesebb érvényesítése mellett a rendszer szolidaritási elemeit is meg kell őrizni a rokkantsági és a hozzátartozói ellátásoknál. A magánnyugdíj-pillért a jövőben meg kell erősíteni (garanciális elemek korszerűsítése, a szolgáltatás-nyújtás szabályainak további pontosítása, a vagyonkezelés eredményességének biztosítása, a működési költségek visszaszorítása). Szintén kihívást jelent az önkéntes kiegészítő megtakarítások erőteljesebb ösztönzése a jövőben.

A kidolgozás alatt álló Kormányzati Idősügyi Nemzeti Cselekvési Program összefogja az időseket érintő, a különböző szakmapolitikai területeken megvalósuló intézkedéseket. A program elemei az ismeretek bővítését (kutatásokon, konferenciákon keresztül), az idősek aktivitásának fokozását (képzésekkel, foglalkoztatással, rekreációval), idősbarát környezet kialakítását (akadálymentesítés, lakás át-, ill. kialakítás révén), az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztését (geriátriai részlegek, otthoni szakápolás, gondozás bővítésével) célozzák.

A Kormány jelenleg a magyarországi lakáshelyzet javításával kapcsolatban két fő területre összpontosít: a köztulajdonban lévő bérlakás-állomány bővítésére, valamint a panel és más iparosított technológiákkal épült lakóházak energiatakarékos felújítására és korszerűsítésére. 2000-ben a magyarországi lakások 8%-a volt bérlakás, amelyből 3%-nyi volt magántulajdonban. Az Európai Unióban a bérlakások aránya 30%. A 2000. júliusában indult Állami Támogatású Bérlakás Program célja a bérlakások számának növelése. A helyi önkormányzatok köztulajdonban lévő házépítés céljából vissza nem térítendő állami támogatásra pályázhatnak (50-70%-os központi költségvetési finanszírozással). A lakások államilag támogatott vagy állami támogatásban nem részesülő bérlakások (a két típus közti különbség megértéséhez a 2.4-es fejezet nyújt segítséget), fiatalok részére épített garzonlakások, illetve idősek lakhatását biztosító létesítmények. A helyi önkormányzat döntésétől függ, hogy ezen bérlakás-típusok közül melyek kerülnek felépítésre. Az állami részvétel másik típusa a panel és más iparosított technológiákkal épült lakóházak felújítása és korszerűsítése („panel"-program). A program beindításának oka az, hogy Magyarországon 600-700 ezer ilyen jellegű technológiával épült lakóház van, melyek műszaki állapota rossz. A Kormány a probléma megoldására két programot dolgozott ki: az első, mely 2001.

februárjában indult, egy, a teljes költség 1/3-át finanszírozó állami alapot foglal magában, melyen túl a fennmaradó 2/3 részt a helyi önkormányzatok és a tulajdonosok állják. A 2003. júliusában beindított második program értelmében a teljes költség 50%-át finanszírozza az állami költségvetés. A két program közti különbség az, hogy az előbbi részleges, míg az utóbbi teljes renoválásra fordítható.

Az Állami Támogatású Bérlakás Program keretében 2002. végéig 43,6 milliárd forintos költséggel (175.600.000 euró) 10.318 lakás épült, melyek 44%-a államilag támogatott bérlakás, 7%-a fiatalok számára épített garzonlakás, 24%-a pedig idősek lakhatását biztosító létesítmény. Ez az összesen 75%-nyi lakás szociális célú bérlakás, azaz a lakások bérlői számára a helyi önkormányzatok lakásfenntartási támogatást nyújtanak. Az önkormányzatok az alapnak csupán 25%-át költötték államilag nem támogatott lakások építésére.

A modernizációs program keretében 2002. végéig 16.825 lakás tatarozására került sor (1,553 milliárd forint, azaz 6.212.000 euró értékben). A Kormány jelenleg készíti elő a nemzeti lakásprogramot („Otthon Európában"), mely a lakáspolitika rövid-, közép- és hosszú távú reformjára tesz javaslatot. Rövid távon javítani kíván a lakásfenntartási (szociális) támogatás alkalmasságán és koordinációján. Ennek keretében a 2003-2004-re tervezett bérlakás szektor fejlesztési koncepciója magában foglalja a bérlakás állomány növelését új lakbér-támogatási rendszer kiépítésével, melynek segítségével a lakást bérlő családok olyan szintű lakbér megfizetésére lesznek képesek, amely mellett a magántőke is érdekeltté válik a bérlakások építésében. A központi kormányzat az önkormányzatok számára keretösszeget biztosít a lakbértámogatások finanszírozására, mely kiegészül az önkormányzatot terhelő lakbértámogatási résszel. Hosszú távon pedig ösztönözni kívánja a piaci versenyt, meg kívánja óvni a természetes és épített környezetet. A program főbb fejlesztési irányai: az ingatlan- és építési szabályozás megújítása, az építés és befektetés-ösztönzés, a lakáshoz jutási és szociális támogatások rendszerének kiterjesztése, speciális élethelyzetben lévők számára egyedi programok indítása.

A magyar kötelező egészségbiztosítás a társadalombiztosítás független ágaként, a szolidaritás alapelve szerint működik. 1989 óta számos jelentős változás valósult meg a magyar egészségügyi rendszerben, különösen a finanszírozást illetően. A jelenlegi rendszer makroszinten nagyon hasonlít a legtöbb EU tagállam rendszeréhez, széleskörű lefedettséggel, túlnyomórészt közfinanszírozással működik. A magyar jogi szabályozás lehetővé tesz kiegészítő biztosítást is, azonban a széleskörű lefedettségnek köszönhetően ennek szerepe nagyon korlátozott. A gyógyító-megelőző ellátások felülről zárt költségvetése hatékony makroszintű ellenőrzést teremt (minden területen), kivéve a gyógyszertámogatás költségeit. Az egészségügyi támogatások utoljára 1997-ben kerültek újraszabályozásra. Az egészségügyi ellátás rendszere szolgáltatásokat nyújt a társadalombiztosítás minden kockázat ellen biztosított személyeinek; azon embereknek, akik csak az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére jogosultak, valamint azok számára, akik nemzetközi (kétoldalú) egyezmények által jogosultak. Az egészségügyi szolgáltatásokra a hozzátartozók (eltartott családtagok, nyugdíjasok) szintén jogosultak. A támogatások igénybevétele a betegség kezdetétől jár, és a hossza nincs meghatározva. Az alapellátások szintjén biztosított a szabad orvosválasztás. A szolgáltatások körébe tartozik a kórházi és kórházon kívüli gyógyítás, szanatóriumok, fogászati ellátás, gyógyszerek, protézisek, segédeszközök, otthoni ápolás, szállítás és utazási költségek, valamint a külföldi gyógykezelés lehetősége és az orvosi

rehabilitáció. Néhány esetben hozzájárulást kell fizetni, pl. a fogászati ellátásoknál, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök esetében, valamint emelt szintű kórházi ellátás során.

A magyar egészségügyi rendszer konszolidációja és modernizációja érdekében a következő főbb intézkedések történtek: az egészségügyi szektorban átlagosan 50%-os bérnövekedés valósult meg. Kórházi adósságállományt csökkentő program indult, pályázati alapon, összességében mintegy 3,1 milliárd Ft támogatással. (30 pénzügyi gondokkal küszködő kórház kapott támogatást, olyan feltételekkel, amelyek szerint köteles hatékony irányítási rendszert kialakítani, valamint átalakítani a szakmai struktúrát.) Az egészségügyhöz való egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében felmérésre kerültek az egészségügyi szolgáltatások lehetőségei, elemzések készültek a regionális különbségekről, és meghatározásra kerültek a szerkezet leglényegesebb pontjai. A Parlament elfogadta az egészségügyi intézményekről szóló jogszabályt. A jogszabály szektor semlegesen, az egészségügyi szolgáltatást nyújtók szakmai és pénzügyi feltételei biztosítása mellett lehetővé teszi szervezetten, szabályozottan és ellenőrzötten az intézmények fejlesztését, magántőke bevonásával. E törvénnyel párhuzamosan elkészült az a törvény, amely egyebek mellett az EU-s normáknak megfelelően szabályozza az egészségügyben a túlmunkát. A szabályozás bevezetésére 2004-ben kerül sor. Az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási és szolgáltatás vásárlói szerepe átalakítás alatt van. A jelenlegi kötelező szerződési procedúra helyett az Alap azokkal a szolgáltatás-nyújtókkal fog szerződni, amelyek teljesítik a szakmai és irányítási feltételeket. Emellett, a kapacitások vásárlása területén mennyiségi szerződések kerülnek bevezetésre és elindult a szakmai minimumfeltételek kidolgozása. Végül, az eszközök, a humán és anyagi források hatékonyabb felhasználása érdekében megkezdődött a regionális kapacitásszabályozás kiépítése.

A társadalomból kirekesztett lakossági csoportok hozzáférése az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz alapvetően biztosított, azonban vannak nehézségek, ezek leküzdését segíti a Johan Béla Népegészségügyi Program.

Az egészségügy átalakítása kettős kényszerként jelentkezik: egyrészt mindenki számára biztosítani kell a szolgáltatások igazságos igénybevételének esélyét, valamint ahhoz, hogy a rendszer finanszírozható legyen, szerkezetváltásra, a minőségszabályozás, a szakmai és pénzügyi ellenőrzés átalakítására van szükség. Az Egészség Évtizedének Nemzeti Programján belül a Johan Béla Népegészségügyi Program különleges figyelmet szentel az ifjúság kérdéseinek, az öregkor problémáinak, az esélyegyenlőség megteremtésének és az élet különféle színterein az egészséget támogató környezet kialakításának. A program végrehajtása 2003-ben elindult. Az „Esélyegyenlőség az Egészségért" alprogram keretében 2003-2004-ben többek között kutatás indul a kirekesztett csoportok alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését gátló tényezők feltárására. Folyamatos kampány indul a diszkriminációmentes egészségügyi ellátás népszerűsítése érdekében, valamint komplex egészségfejlesztési programok indulnak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára.

Fontos célkitűzés az elsődleges megelőzés érvényesítése. Lépéseket kell tenni az elkerülhető halálozások, megbetegedések, fogyatékosságok megelőzése területén. Kiemelt cél a halmozottan hátrányos helyzetű lakossági csoportok - romák, fogyatékossággal élők, szenvedélybetegek, hajléktalan emberek, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek -egészségi állapotának javítása. Ez magában foglalja: (i) a társadalomból kirekesztett lakossági csoportokat ellátó rendszer pontos feltérképezését, hatékony kommunikációs készségek fejlesztését az ellátók oldalán, valamint antidiszkriminációs jogi intézkedések meghozatalát; (ii) az egészségügyi ellátáshoz a halmozottan hátrányos helyzetű emberek (romák, fogyatékossággal élők, hajléktalan emberek, gyermekvédelmi gondoskodásban élő

gyermekek stb.) ugyanolyan eséllyel jussanak hozzá, mint más társadalmi csoportok. Új szempontként kell alkalmazni az igénybevétel ösztönzését; (iii) az egészségügyi szolgáltatásban felmerülő konfliktusok (a szakszemélyzet és a beteg között) megelőzését, oldását, különös tekintettel a diszkriminatív attitűdökre; (iv) a graduális és a posztgraduális egészségügyi szakképzés kiegészítését az egészség és a kultúra kapcsolatának bemutatásával, a másság, a fogyatékosság iránt való érzékenységet fokozó, tréning jellegű képzéssel; (v) a telepeken vagy telepszerű elrendezésben, hátrányos helyzetű településeken, alacsony iskolázottsággal élők minél szorosabb bevonását az egészségügyi ellátásba, a szolgáltatások közelebb hozásával (pl. mozgó szűrőállomások által); (vi) a preventív egészségfejlesztő programok eljuttatását a halmozottan hátrányos helyzetű emberekhez, valamint a szűrőgondozó és terápiás ellátásuk fejlesztését.

4.2.4. Oktatáshoz, igazságszolgáltatáshoz, kultúrához, sporthoz való hozzáférés 4.2.4.1. Oktatás

Az óvodai nevelés a közoktatási rendszer első elemének tekinthető. Óvodai nevelésben a 3-6 év közötti gyermekek vehetnek részt. Az óvodai nevelésben való részvétel az utolsó év kivételével nem kötelező. Az állami/önkormányzati intézmények csak az alapfeladataikon túl nyújtott szolgáltatásaikért (tanterven kívüli tevékenységek, étkeztetés, kirándulások, stb.) számíthatnak fel költségeket. Az 1999/2000-es tanévben 365 704 gyermek járt óvodába. A 35 éves korcsoportban az óvodába járók aránya 86,5%.

—/

Óvoda - az utolsó év kötelező iskolaelőkészítő

5-6 éves korban

Általános iskola - egységes szerkezet

6-14 éves kor között (alsó tagozat: 6-10 éves kor között; felső tagozat: 10-14/16 éves kor között)

Gimnázium

10/12/14 - 18 éves kor között

Szakközépiskola

14-18/19 éves kor között (4-5 év)

Szakiskola

14-17/19 éves kor között (2+1-3 év)

Magyarországon a felsőfokú oktatási intézmények szakosodnak, és ennek megfelelően bizonyos szakokon folytatnak oktatást. A felsőfokú oktatási intézmények között egyetemek, főiskolák és akkreditált felsőfokú szakképesítést nyújtó intézmények is vannak.

A tanköteles korú hátrányos helyzetű, illetve roma tanulók között magas a lemorzsolódás aránya. A képzési rendszerbe való visszavezetésük egyik módja a felzárkóztató oktatás intézménye. Ennek alapvető célja, hogy azok a hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, akik a tankötelezett kor betöltéséig nem fejezték be eredményesen az általános iskolát, a felzárkóztató oktatás keretében olyan felkészítést kapjanak, mely segíti az oktatásba történő visszatérésüket, és ezáltal az élethosszig tartó tanulásban való részvételüket.

2003 szeptemberétől az óvodai étkeztetés a hátrányos helyzetűek számára ingyenessé vált. Ez várhatóan növelni fogja a szociálisan hátrányos helyzetű - különösen roma - gyermekek óvodai részvételének arányát.

Az integrációs normatíva (2003/2004-es tanévtől) bevezetésének célja a szociálisan hátrányos helyzetű és roma gyerekek integrációjának elősegítése. Olyan települések esetén, ahol a

jövedelmi helyzetük, etnikai hovatartozásuk, fogyatékosságuk vagy egyéb ok miatt hátrányos helyzetű gyermekek az iskolai tanulók túlnyomó többségét teszik ki, az új szabályozás bátorítja a társadalmi integrációt a jelenleg más település iskoláiba járó, kevésbé hátrányos helyzetű gyerekek visszacsábításával. A Bizottság törvénykezése megtiltja a faji diszkriminációt az oktatás terén és más területeken, ugyanakkor a Bizottság nagyobb erőfeszítéseket vár el Magyarországtól a hátrányos helyzetű, különösen a roma gyerekek oktatási integrációjának megvalósításához. A roma tanulók esetében speciális programok indultak az oktatási esélyegyenlőség előmozdítása érdekében. Az utóbbi évek oktatásügyének fontos eredménye a roma fiatalok középfokú és felsőfokú továbbtanulását segítő, főleg állami támogatással létesült közalapítványi ösztöndíjak rendszere, melynek keretében a kollégiumi nevelés finanszírozására is sor kerül. A kormányzat a képzési költségtérítés átvállalásával segítette a roma fiatalok továbbtanulását. A roma kisebbséghez tartozók aránya a felsőoktatásban ugyan még mindig alacsony, de az utóbbi években számarányuk folyamatosan növekszik.

A fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségéről szóló törvényben, a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményben foglaltak alapján a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásának továbbfejlesztési iránya az integrált nevelés, oktatás lehetőségeinek fejlesztése. Ennek jogszabályi lehetőségeit a hatályos közoktatási törvény teremtette meg. A sajátos nevelési igényű fiatalok esetében a felsőoktatás során jogszabályban rögzített, pozitív diszkriminációs elemek segítik tanulmányaik eredményes befejezését. Ezek között egyrészt olyan elemek vannak, amelyek már a közoktatás során is segítik őket, mint például jelnyelvi tolmács igénybe vétele, írásbeli szóbeli felelettel való kiváltása. A felsőoktatási intézmények a képesítési követelmények során megfogalmazták, hogy a fogyatékosság típusának megfelelően ezek a követelmények hogyan módosulnak. A közoktatási törvény módosítása (2003. június) lényeges szemléletváltást hoz, amikor a korábbi „fogyatékos" jelző helyett „sajátos nevelési igényű" gyermekekről beszél, erősítve a befogadó iskola elvárását. A törvény az esélyegyenlőség jegyében számos változtatást eszközöl. Meghatározza a hátrányos megkülönböztetés formáit és szabályozza annak megelőzését.

A tankötelezettség teljesítése előtt az iskolarendszerből kikerült fiatalokat vissza kell hozni az iskolába. Meg kell találni azokat az iskolai rendszerű képzésben megszerezhető részszakképesítéseket, melyek piacképesek és a tanulók számára is vonzóak. A közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzési rendszerek minőségét az átfogó és egységes mérési és értékelési rendszerek bevezetése révén javítani szükséges.

Javítani, segíteni kell a hátrányos helyzetű, köztük nagy számban roma családok gyermekei számára az elérhetőséget, a hozzáférést az óvodába, iskolába járás feltételei vonatkozásában. A jövőben tovább kell növelni és célzottabbá kell tenni az ösztöndíj lehetőségeket. Az oktatás színvonalának növelése érdekében a romológia tárgyat be kell vezetni a tanár és más humán értelmiségi képzésekbe, valamint a pedagógusok módszertani ismereteinek bővítése és a pedagógiai kultúra fejlesztése is szükséges. A társadalmi integrációt, a foglalkoztatásba történő bekapcsolódás elősegítését szolgáló esélyteremtést a sajátos nevelési igényű tanulók számára az integrált oktatásban, a szakképzésben történő részvétel útján kell megvalósítani.

4.2.4.2. Igazságszolgáltatás: esélyegyenlőség, diszkrimináció-mentesség és bűnmegelőzés

A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint az állam biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármilyen megkülönböztetés, nevezetesen faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más nézet, etnikai vagy nemzeti

hovatartozás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Emellett az állam a jogegyenlőség megvalósítását az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. Az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének követelménye a jogérvényesítés területén így már alaptörvényi szinten megjelenik, továbbá a jogrendszer számos része egészíti ki azt részletszabályokkal, ún. ágazati szabályokkal. Így például antidiszkriminációs rendelkezéseket találunk a hatályos Polgári Törvénykönyvünkben, a Munka törvénykönyvében, az oktatásra, a fogyatékossággal élőkre vonatkozó jogszabályokban, valamint egyéb, speciális jogterületeket szabályozó joganyagokban. Az Igazságügyi Minisztérium keretében létrejött az Antidiszkriminációs Roma Ügyfélszolgálati Hálózat, mely a lakosság részére térítésmentes ügyvédi szolgáltatást nyújt. A hálózat fejlesztése már az első évek után indokolttá vált.

2003. márciusában készült el a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája, melyet a Kormány 2003. szeptemberében fogadott el. A stratégia újszerű megközelítéseket alkalmaz a gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentése, a városok biztonságának fokozása, a családon belüli erőszak, a bűnismétlés és az áldozattá válás megelőzése, valamint az áldozatokat segítő eszközök kialakítása terén. Alapvető iránynak a büntetés helyett az elterelést, a jóvátételt és a gyógyítást tekinti.

2003. októberében fogadta el a Parlament A jogi segítségnyújtásról szóló törvényt, amely célul tűzi ki, hogy a szociálisan rászorulók számára létrejöjjön egy olyan intézményrendszer, amelyben a támogatottak szakszerű jogi tanácsadást és eljárási jogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítésére, jogvitáik megoldása során.

A magyar jogrend anti-diszkriminációs rendelkezései fejlesztésre szorulnak. Hiányos ugyanis az anyagi jog végrehajtását szolgáló joganyag, nincs egységes fogalomrendszer, továbbá Magyarországnak meg kell felelnie az Európai Unióhoz történő csatlakozással felmerülő jogharmonizációs kötelezettségeknek is. Az EU anti-diszkriminációs irányelveinek¹⁴ átvétele és hatékony végrehajtása része kell legyen Magyarország etnikai és más hátrányos helyzetű csoportokra vonatkozó integrációs stratégiájának. A Bizottság ösztönzi Magyarországot, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket ezen a téren.

Az Európai Unió irányelveinek megfelelő szabályozás kidolgozása megkezdődött. Az általános diszkrimináció-ellenes törvény (Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény) koncepciója elkészült, melynek széleskörű közigazgatási és társadalmi egyeztetése lezárult. A koncepció - az EU irányelveinek, valamint az irányadó nemzetközi szabályoknak megfelelően - kitér egyebek mellett a közvetlen és közvetett diszkrimináció meghatározására, a szankciórendszer kiépítésére, valamint a 2000/43/EK irányelv szerint létrehozandó antidiszkriminációs testület felállítására. A törvényjavaslatot az Országgyűlés várhatóan 2003. II. félévében fogadja el. Az általános törvény speciális szabályokat fogalmaz meg a foglalkoztatással, a szociális biztonsággal és az egészségüggyel, az oktatással és a képzéssel, valamint az áruk és szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban.

A központi költségvetésből finanszírozott Országos Esélyegyenlőségi Program projektek segítségével hivatott előmozdítani a mindennapi gyakorlat átalakítását a törvényben meghatározott szabályok értelmében. A kormány előítéletesség és idegengyűlölet elleni média-kampányokat támogat a legkirekesztettebb csoportokkal szembeni toleráns és befogadó hozzáállás általánossá tétele érdekében. Annak ellenére, hogy nem áll rendelkezésünkre adat a szexuális orientáción alapuló kisebbségekkel szemben tapasztalható diszkriminációról, a

Kormány elismeri, hogy ezen csoportok tagjai a kirekesztettség különféle formáit kénytelenek elszenvedni, főként a munkaerőpiac területén.

A társadalmi kirekesztődés jobb megértése érdekében az elmúlt tíz évben a közművelődés főbb szolgáltatási formái a következők voltak: preventív ismeretterjesztés, szakképző, átképző kurzusok, segítő/önsegítő közösségek; iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás és művelődés; közösségfejlesztés; roma közösségi házak hálózatának kiépítése. A könyvtári hálózat az elektronikus olvasás elterjesztése, az internetes hozzáférés lehetővé tétele területén is nagy előrelépést tett. Évtizedes gyakorlat, hogy a könyvtárakban a látássérült személyek hozzájutnak a hangos-könyvekhez. Magyarországon növekszik azoknak a száma, akik gazdasági vagy szociális okok miatt kiszorulnak a sportolási lehetőségek igénybevételéből. A Kormányzat kiemelkedő szerepet kíván szánni a nők és a családok, a szociálisan hátrányos helyzetűek és a fogyatékossággal élők sportjának.

Biztosítani kell a kultúrához és a kulturális szolgáltatásokhoz való hozzájutás esélyegyenlőségét, az intézményes szolgáltatások erősítésével, az intézményhálózat korszerűsítésével és átalakításával, valamint a civil szervezetek fokozottabb bevonásával. Fontos feladat a szociális sport területén belül a nők, a családok és az idősek sportjának fejlesztése, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációja érdekében a bűnmegelőzési és egészségnevelő programok támogatása. További fontos feladat a fogyatékossággal élők szabadidősportjának támogatása. Minimális cél, hogy 2005-ig minden nagyvárosban legyen akadálymentes sportcentrum és uszoda.

4.3.1. A tudás-alapú társadalomba való integráció esélyeinek erősítése

A modern információs és kommunikációs technológiai eszközök terjedése kumulatív módon hat a társadalmi hátrányok generálódására. Mindezt a digitális megosztottság fogalma fejezi ki. Jelentős programok indultak annak érdekében, hogy az informatikai eszközökhöz és az interneten megjelenő információkhoz szélesebb körben férhessenek hozzá a kirekesztés kockázatainak kitett, hátrányos helyzetű csoportok és települések. E programok legjelentősebb területei: (i) a közösségi hozzáférések létesítését támogató programok, melyek hátrányos helyzetű, izolált, rurális településeken biztosítják részben az eszköz-hozzáférést, részben az érintett lakosság számára releváns adat-tartalmak elérhetőségét és az elektronikus írástudás elsajátításának lehetőségét; (ii) az oktatással kapcsolatos informatikai fejlesztési programok: „Sulinet" és a „Sulinet Express" program, melyek az iskoláskorú gyermekeket és a felsőoktatásban részt vevőket célozzák meg, illetve a „Brunszvik Teréz program", amelynek révén elsősorban a hátrányos helyzetű települések óvodáiban kezdődhet meg a tudás-alapú társadalommal kapcsolatos korai szocializáció.

A kormány a megkezdett informatikai programok jelentős arányú kiterjesztéséről döntött, mely a következő lépéseket foglalja magában: (i) az informatikai infrastruktúra mennyiségi és minőségi fejlesztése, a teljes körű elérhetőség biztosítása és az adatátvitel sebességének

gyorsítása, továbbá az egyéni, családi és munkahelyi informatikai feltételek kiépítésének támogatása, ösztönzése, a közösségi internet-elérési lehetőségek bővítése, az állami és nemállami közintézmények legszélesebb körének bevonásával a Közháló program keretében. (ii) a hátrányos helyzetű lakosság számára releváns adat-tartalmi fejlesztések, az e-kormányzat eszközeivel a hivatalos ügyintézés megkönnyítése és meggyorsítása, a döntéshozatali folyamatokba való bekapcsolódás kiterjesztése. (iii) az esélyegyenlőség megteremtése érdekében folytatódik az óvodai számítógép program és elindul a digitális középiskolai képzés a hátrányos helyzetű csoportok (börtönökben élők, valamint a hátrányos helyzetű településeken élők) számára. (iv) a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és civil szervezetek információs és kommunikációs igényeit és lehetőségeit az informatikai eszközellátottságon keresztül is segíteni kell.

A Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS), kiemelten kezeli a társadalmi esélyegyenlőséget biztosító társadalmi integrációs programot (kiemelt célcsoportjai az idősek, fogyatékossággal élők, romák). Elsődleges célja a digitális megosztottság csökkentése: (i) az e-esély pontok és IT-mentori rendszer kiépítésén keresztül; (ii) a fogyatékossággal élők normatív támogatási rendszerének kialakításával; (iii) valamint a hátrányos helyzetűek specifikus oktatásával, képzésével és foglalkoztatásával.

A központi ármegállapítások és a közüzemi díjak támogatásának megszűnése, az árliberalizáció és a lakhatási költségek növekedése az adósságok felhalmozódásához vezetett. Emiatt indokolttá vált az adósságkezelés szociális feladatként történő deklarálása. A szociális törvény 2003-tól írja elő a lakossági adósságok és hátralékok önkormányzati hatáskörben történő kezelését. Az ellátás kétpilléres rendszerként működik: egyrészt az önkormányzatok -főként központi forrásból (90%) - pénzbeli támogatást biztosítanak az adósságok kifizetéséhez, másrészt a háztartások fizetőképességének elősegítése érdekében adósságkezelési tanácsadást nyújtanak.

Számos akcióprogram próbált már megoldást találni az eladósodás problémájának feloldására, mindezek azonban csupán ideiglenes eredményeket hoztak. Az adós háztartások egy része érdemi törlesztési kapacitással nem rendelkezik, ezért egyidejűleg az aktív korú családtagok munkaerő-piaci helyzetét is javítani kell. (i) Az adósság felhalmozódása a nagyvárosok mellett az ország elmaradott térségeiben élőket sújtja a legnagyobb mértékben. Ezért szükséges a lakhatással összefüggő támogatásokhoz való hozzáférés esélyeit növelni. (ii) Fel kell készíteni az adósságkezeléssel kapcsolatban tanácsadási szolgáltatást nyújtó szakembereket. (iii) Preventív eszközökkel, így a lakásfenntartáshoz kapcsolódó támogatási rendszer szélesítésével mérsékelni, illetve csökkenteni kell a lakhatással összefüggő adósságok felhalmozódását.

A roma népesség a magyar lakosságnak körülbelül 5%-át alkotja. A romák szociális helyzetére vonatkozó mutatók messze kedvezőtlenebbek, mint a nem-roma lakosság mutatói. A szegénység előfordulása körükben 5-10-szer gyakoribb, a munkanélküliség aránya 3-5-ször

magasabb, mint a nem-romák körében. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint a 15 éves és idősebb roma népesség 60%-a, a nem roma népesség 90%-a végezte el legalább az általános iskola 8. évfolyamát. Ezen belül a roma népességnek mindössze 2,2%-a szerzett érettségit vagy főiskolai, egyetemi végzettséget. A romák 20%-a még mindig elégtelen közműellátású, szegregált telepeken lakik, 60%-uk pedig hátrányos helyzetű térségekben él. A nemzeti és etnikai kisebbségek, így a romák jogait is külön törvény garantálja, a jogok érvényesülését pedig a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa kíséri figyelemmel. Az ágazati törvények módosításai a hazai kisebbségek jogainak érvényesítésével kapcsolatos jogi szabályozást figyelembe véve készültek. A foglalkoztatás területén jelentkező hátrányos megkülönböztetés megakadályozására 1997-ben egy új szabályozás került bevezetésre, mely súlyosabban szankcionálja a munkavállaló hátrányos megkülönböztetését.

A romák kulturális autonómiával, kisebbségi önkormányzati rendszerrel, valamint a civil szerveződések és alapítványok kiterjedt hálózatával rendelkeznek. A romák jogvédelmét elősegítő roma jogvédő irodák hálózata az egész országot lefedi. 1996-ban a Kormány létrehozta a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt, mely az integrációs programokat hivatott támogatni. Először 1997-ben, majd 1999-ben és 2001-ben egy középtávú intézkedéscsomag került elfogadásra, melynek célja egyfelől a társadalmi esélyegyenlőtlenség enyhítése, az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés megelőzése és csökkentése. A jelenlegi Kormány felállását (2002. május) követően döntés született a csomag módosításáról és kiterjesztéséről. A csomagban kitűzött célok megvalósítása érdekében a Kormány új intézményeket hozott létre.

2002-ben létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a Romaügyi Hivatalt, illetve kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkárát. 2003. augusztusától kezdve ezen intézmények munkáját az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter irányítja. A Miniszterelnök elnökletével Romaügyi Tanács került felállításra, mint a Kormány civil tanácsadó testülete. A minisztériumokban romaügyi miniszteri biztosok, illetve referensek segítik a tárcáknál folyó társadalmi integrációs és esélyegyenlőséget vizsgáló folyamatokat. A tárcák helyettes államtitkári szinten képviseltetik magukat a Cigányügyi Tárcaközi Bizottságban, mely a kormányzati együttműködést elősegítő szervezet. A roma közéleti szereplők és szervezeteik új Roma Információs Hálózaton keresztül, valamint képzések során tájékozódnak a hazai közélet eseményeiről, a kormányzati munkáról és civil lehetőségekről, valamint hazánk uniós csatlakozásának folyamatáról, a változások várható követelményeiről.

A romák esélyegyenlőségét elősegítő középtávú intézkedéscsomag 2003-2006 közötti célkitűzései a következők: a jogegyenlőség ösztönzése, az életminőség javítása, a testi-lelki egészség, a részképességek és a kommunikációs készségek fejlesztése, az egész életen át tartó tanulás és a tudás gyarapításának ösztönzése, jobb lakhatási körülmények biztosítása, a környezeti ártalmak kiküszöbölése, az átmeneti foglalkoztatási lehetőségek mellett tartós, piacképes munkavállalási lehetőségek teremtése, a kulturális értékek megismertetése és ápolása, kulturális tevékenységek folytatásának ösztönzése, az identitás fejlesztése, valamint a társadalmi párbeszéd előmozdítása az előítélet és erőszakmentes, elfogadó értékek mentén. A tervek szerint a Kormány 2003. második félévében fogadja el a középtávú intézkedéscsomag módosított változatát.

Az 1993-ban létrehozott kisebbségi önkormányzatok megalapításának célja a kulturális autonómia biztosítása volt. A törvény szerint e testületek nem jogosultak a romák társadalmi befogadásával kapcsolatos problémák megoldására, csak elősegíthetik az egyéni és kollektív kisebbségi jogok érvényesülését. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségek jogairól szóló törvény áttekintése és módosítása jelenleg folyamatban van. A törvény módosításai a kisebbségi

önkormányzatok választási rendszerét, mandátumait és felügyeletét fogják érinteni: (i) az egyik legfontosabb feladat a kormányzati roma programok koordinációjának megerősítése; (ii) a romákat érintő komplex problémakört súlyának megfelelően kell megjeleníteni a kidolgozás alatt lévő nemzeti stratégiai dokumentumokban.

4.4.2. A fogyatékossággal élők önálló életvitelét elősegítő lépések

A fogyatékossággal élő személyek szociális integrációjának elősegítése és szociális helyzetük javítása érdekében Magyarországon differenciált szociális támogató rendszer működik. A pénzbeli támogatási rendszer kétféle segélyből tevődik össze. Az első segélytípus jövedelemkiegészítő segély a súlyos fogyatékossággal élők számára (például fogyatékossági, rokkantsági támogatás), a másik pedig a fogyatékossággal élőkről gondoskodó hozzátartozók számára nyújtott segélyeket foglalja magában (emelt összegű családi pótlék, ápolási díj). A fogyatékossággal élők részére személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások két új formája a támogató szolgálat és az ápoló otthon.

A Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerint a fogyatékossággal élők integrált - vagy ennek hiányában - támogatott foglalkoztatásban jogosultak részesülni. Mindezzel összhangban, a munkáltatók kötelesek - a szükséges átépítésekkel és berendezéssel - megfelelő munkakörnyezetet biztosítani számukra; amennyiben szükséges, állami költségvetési támogatás segítségével. Amennyiben a fogyatékossággal élő személy integrált foglalkoztatása állapota miatt nem lehetséges, úgy munkavégzéshez való jogának gyakorlásához speciális munkahelyet kell biztosítani.

Az 1998. évi, a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény célja a jogok meghatározása mellett a jogok érvényesítési eszközeinek definiálása, továbbá a fogyatékossággal élők számára nyújtandó rehabilitáció szabályozása (környezet, kommunikáció, közlekedés, támogató szolgálat, segédeszköz), és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének biztosítása. A hozzá kapcsolódó Országos Fogyatékosügyi Program hosszú távra irányozza elő az esélyegyenlőség, a teljes társadalmi egyenjogúság megvalósulásához elengedhetetlen stratégiai célokat és az ezekhez kapcsolódó intézkedéseket, feladatokat. Az Országos Fogyatékosügyi Program megvalósulása tekintetében a következő intézkedések történtek: (i) „az akadálymentes közlekedés fejlesztése" beruházási program; (ii) a kommunikáció területén elindult a jelnyelvi tolmács-szolgáltatás és képzés; (iii) elkezdődött az egészségi állapot minősítési rendszerének a felülvizsgálata egységes, korszerű és a nemzetközi besorolásnak megfelelő eljárás megalkotása érdekében; (iv) az oktatásban az integrációs szemlélet érvényesítése került előtérbe. A felnőttképzési normatív támogatás jogszabályi bevezetésével a fogyatékossággal élő felnőttek általános célú, nyelvi és szakmai képzésének lehetőségei kiszélesedtek; (v) a foglalkozási rehabilitáció fontos feltételeként a munkajog alapvető szabályai között szerepel, hogy a munkavállalók közt nem lehet fogyatékosságuk alapján megkülönböztetést tenni; (vi) a szociális ellátások terén a súlyos fogyatékossággal élők pénzbeli ellátásaként bevezetésre került a fogyatékossági támogatás. Megtörtént a lakóotthoni ellátás részletes szabályozása, elkezdődött a tartós bentlakást nyújtó ápoló-gondozó otthonokban élő fogyatékossággal élők állapotának felülvizsgálata és egyéni fejlesztési tervek készítése. Kidolgozásra került a fogyatékossággal élők gondozását biztosító intézményrendszer átalakítására irányuló program.

A fogyatékosság problémájával átfedésben említendők a tartósan, krónikusan beteg emberek problémái. Önmagában a krónikus betegség nem feltétlenül jelent súlyos hátrányokat, de nehezebb élethelyzetükből adódóan könnyen válhatnak a társadalom kirekesztettjeivé.

2001-2002-ben 200-200 millió forintos költségvetési támogatást fordítottak a fogyatékossággal élők közlekedés területén való esélyegyenlőségének biztosítására, valamint a közlekedési vállalatok programjainak támogatására. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a program továbbfejlesztését és a helyi önkormányzatok támogatását javasolta.

Programok indultak a fogyatékossággal és a szakmai rehabilitációval kapcsolatos egységes fogalmi-definíciós összhang megteremtése, valamint a fogyatékossággal élő népesség számának, társadalmi tagozódásának és életkörülményeinek megismerése céljából. A szociális szolgáltatások tekintetében a fogyatékossággal élők ellátásában a szolgáltatások korszerűsítéséhez kapcsolódva elsősorban új szakmai módszerek, szervezeti megoldások és új típusú szolgáltatások fejlesztése és bevezetése a cél, melyek döntően a saját lakókörnyezetben történő segítségnyújtást valósítják meg. Szükséges az iskolai tanulásképességet elbíráló rendszer, a fogyatékossági minősítés (elsősorban roma gyerekeket érintő) felülvizsgálata és átdolgozása.

1997-ben született meg az európai szintű gyermekvédelmi törvény. Legfontosabb célkitűzése a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése. A törvény értelmében kiépült egy országos gyermekvédelmi ellátó rendszer, amely meghatározza az alap és szakellátási formákat családi krízis esetén, illetve amikor a gyermeket valamilyen okból ki kell emelni a családjából. A törvény újragondolta és elválasztotta a gyerekvédelem rendszerében a hatósági és szolgáltató jellegű feladatokat, valamint szabályozta és kiterjesztette a gyermekek után járó pénzbeli ellátásokat (rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás). Az óvodai és bölcsődei ellátás kapacitásának növelése és az ellátás rugalmassá tételének érdekében alternatív nappali gyermekfelügyeleti ellátások indultak el.

A gyermekjóléti alapellátások közül a gyermekjóléti szolgáltatás elérhetősége szinte minden településen biztosított, de csak a szolgáltatások fele működik intézményes formában, a szolgáltatások 47%-át nem szociális (alap-)végzettségű személyek (hanem pl. helyi pedagógus, védőnő) foglalkoztatásával látják el az önkormányzatok. A gyermekek napközbeni ellátását - különösen 0-3 éves korúak esetében - és átmeneti gondozását biztosító intézmények elérhetősége fejlesztésre szorul.

A gyermekvédelmi szakellátásokban élő speciális szükségletű (súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, pszichoaktív szereket használó) gyermekek ellátását biztosító gyermekotthonok kialakítása szükséges. Szükséges a hiányzó alap- és szakellátási formák, a speciális szükségletű és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok integrálódását segítő szolgáltatások, intézmények kialakítása, valamint az intézményekből kikerülők integrációs esélyeinek növelése, innovatív jellegű szolgáltatások, programok által. Fontos feladat a családtámogatások, valamint a legrászorultabbak támogatásának növelése, a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése céljából.

4.4.4. Szenvedélybetegek segítése, pszichiátriai betegek támogatása, mentálhigiénés programok

A fejenkénti alkohol- és nikotinfogyasztás mennyisége hazánkban tartósan magas, mértéke növekvő tendenciát mutat. A 18 év feletti magyar férfiak 40,7%-a, a nők 26,3%-a dohányzik rendszeresen vagy alkalomszerűen¹⁵. A lakosság 65%-a ki van téve a passzív dohányzás ártalmainak. Magas az alkohollal kapcsolatos halandóság. A májbetegségben elhunyt férfiak száma százezer főre vetítve 94,2, a nők esetében 35,4 A magyar népesség mentális állapota kedvezőtlen (kevés megbízható adattal rendelkezünk ezzel kapcsolatban). A lakosság több mint 15%-ánál fordul elő súlyos depressziós állapot legalább egyszer életében, és közülük csak kevesen állnak kezelés alatt. Az öngyilkossági arányszám - jelentős javulás után - 1997-ben a még mindig nagyon magas 31,6 százezrelék szinten mozgott.

A kábítószerek kipróbálása a 90-es évek második felében több mint kétszeresére növekedett. Az elmúlt 15 év alatt a kábítószer fogyasztás elleni küzdelemnek széles skálája épült ki. 2000-ben megszületett a nemzeti drogstratégia¹⁶, amely a megelőzés, a gyógyítás, rehabilitáció és a kínálatcsökkentés területén irányoz elő feladatokat. A Kormány 2003-ban elfogadta a Johan Béla Népegészségügyi Programot, amelynek legfőbb célkitűzés a várható élettartam 3 évvel való növelése a következő évtized során. Egyik prioritása a mentális állapot javítása, illetve az egészségügyi szolgáltatások és a közegészségügy intézményeinek fejlesztése a szenvedélybetegségek kezelése érdekében.

A szociális szolgáltatások területén az alkohol problémával küzdők ellátása kapacitáshiányban szenved. A drogfogyasztás problémájára a társadalmi válaszok csak jelentős késéssel születtek meg. Bár a kábítószer-probléma kezelésére gyakorlatilag minden ellátási forma rendelkezésre áll, a kapacitások, a minőségbiztosítás és a területi lefedettség vonatkozásában jelentős elmaradások vannak: (i) szükséges elérni, hogy a társadalom érzékennyé váljék a szenvedélybetegségek hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket az alkohol- és kábítószer-probléma, valamint a mentális problémák visszaszorításában; (ii) a szenvedélybetegségek területén a Nemzeti drogstratégiában, valamint az annak végrehajtását szabályozó cselekvési programban foglaltak megvalósítására kell a hangsúlyt fektetni; (iii) a Johan Béla Népegészségügyi Program célkitűzése, hogy az alkoholisták száma 2012-ig 500 ezer alá csökkenjen (jelenleg kb. 8-900 ezer fő), a drogfüggőké pedig 2008-ra ne lépje túl a 2002-es szintet; (iv) a dohányzás visszaszorítása érdekében Dohányzásellenes Koordinációs Iroda felállítására kerül sor a közeljövőben, amelynek feladata a dohányzás elleni küzdelem és a leszokást erősítő programok indítása. Számszerűsített cél, hogy a cigaretta fogyasztás évi 8%-kal csökkenjen 2005-ig; (v) mind az alkohol, mind a drogbetegek számának növekedése miatt bővítésre, illetve kialakításra szorulnak a közösségi ellátási formák, illetve a nappali, a rehabilitációs és átmeneti intézmények. Fontos feladat a hozzáférés területi lefedettségének biztosítása, valamint állapot szerint differenciált szolgáltatások nyújtása; (vi) jelentős fejlesztésre szorulnak az ártalom-csökkentő és alacsony-küszöbű ellátások, a nappali intézmények feladatainak bővítésével; (vii) a lakosság mentálhigiénés állapotának javítása érdekében megelőzési programok kidolgozására és működtetésére van szükség, elsősorban a család, a helyi közösségek és a civil szervezetek bevonásával; (viii) az egészségügyi és szociális terület együttműködését fejleszteni kell a pszichiátriai betegek ellátásának területén.

Magyarországnak 1989-90-től kellett újra válaszokat keresnie a hajléktalanság problémájára. A hajléktalan-ellátást 1993. óta törvény szabályozza. A hajléktalanná váltak segítésének különféle formái alakultak ki: szállásnyújtás, nappali ellátás, utcai szociális munka. A hajléktalan-ellátásban kiemelkedően magas a nem-állami szervezetek részvétele. A fennálló problémák kezelésére és az ellátók munkájának összehangolására 2002-ben miniszteri biztos került kinevezésre. Lépések történtek a hajléktalan emberek szociális és egészségügyi ellátásának összehangolására, az intézményeken kívüli támogatott lakhatási rendszer kialakítására, valamint az utcai munka megerősítésére. 2003-ban Országgyűlési határozat született a családok hajléktalanságának megelőzéséről.

Az elmúlt öt-hat év alatt közel kétszeresére növekedett a hajléktalan embereket fogadó szálláshelyek száma. 2002. év végén mintegy 6200 férőhely állt rendelkezésre, míg a hajléktalanok becsült száma 35-40 ezer főre tehető. Az utóbbi évek törekvései ellenére a hajléktalan-ellátás legkevésbé kiépített területe az intézményen kívül (utcán, közterületeken, s egyéb - nem lakás céljára szolgáló - helyeken) élők segítése. A szálláshelyek főként férfiakat fogadnak, a hajléktalan nők szálláslehetőségei ehhez képest csekélyek. Kevés a megelőzést és a reintegrációt segítő program, bár az utóbbi években pályázati források támogatták a hajléktalan emberek foglalkoztatását és önálló lakhatását támogató modell jellegű programokat.

Megoldásra vár az ifjúsági és a családos hajléktalanság hatékony kezelése: (i) kiemelt feladat a hajléktalan-ellátás rendszerének felülvizsgálata, a lakhatás minimum garanciáinak vizsgálata, valamint (ii) az intézményen kívül rekedtek ellátási garanciáinak kialakítása; (iii) a határterületek (egészségügy, foglalkoztatás, lakhatás) összehangolása érdekében tárcaközi együttműködések erősítése szükséges; (iv) a már hajléktalanként élők ellátása mellett fő feladat a megelőzés és a visszailleszkedés feltételrendszerének áttekintése és fejlesztését célzó modellprogramok indítása; (v) fontos feladat a családos hajléktalanság megelőzésére vonatkozó cselekvési program elkészítése; (vi) a téli időszak szolgáltatásainak tervezhetőbbé tétele érdekében pedig rugalmas és kiszámítható finanszírozási formák bevezetése szükséges.

A területfejlesztési politika összetett cél- és feladatrendszerében fontos helyet foglal el a válságterületek kialakulásának megakadályozása. Cél a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása, továbbá a fejlett és az elmaradott térségek, illetve települések között az életkörülményekben, a gazdasági, az oktatási, a kulturális, az egészségügyi, a szociális és az infrastrukturális feltételekben meglévő területi egyenlőtlenségek mérséklése. A kormány ezeket a feladatokat elsősorban azáltal kívánja megvalósítani, hogy az országgyűlés által lehatárolt ún. hátrányos helyzetű térségek részére többlettámogatásokat nyújt, valamint az eddiginél jobban figyelemmel kíséri és területi szempontból összehangoltabban és átláthatóbban működteti a tárcák által kezelt támogatási rendszereket.

A területfejlesztés közvetlen eszközeit azok a források jelentik, melyek célirányosan és kizárólag a területfejlesztési feladatok (köztük a fent említett kiegyenlítési feladatok) ellátását szolgálják, és csak a hátrányos helyzetű területeken, a területfejlesztés kedvezményezett térségeiben használhatók fel. Ezek jelenleg a következők: a Területfejlesztési Célelőirányzat

(TFC), a Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás (TEKI), a Terület- és település felzárkóztatási előirányzat (TTF), Kistérségi Támogatási Alap (KITA), Vállalkozási Övezetek Támogatása (VÖC), Céljellegű Decentralizált Támogatás (CÉDE).

Az elmaradott térségekben lakók esélyeinek növelését a területfejlesztés közvetlen eszközein túl más kormányzati támogatási rendszerek is segítik, amelyeknek azonban nem fő, vagy kizárólagos feladatuk a hátrányos helyzetű térségek megkülönböztetett kezelése. Ezek a területfejlesztés közvetett eszközei, melyek közül legfontosabbak az önkormányzatok címzett-és céltámogatásai, a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat, a Turisztikai Célelőirányzat, stb., összesen közel húsz pénzalap. Fontos kiegészítő szerepe van továbbá a tárcák által kezelt célelőirányzatokból a 7 hátrányos megye elmaradott kistérségei fejlesztésének gyorsítására elkülönített forrásnak, valamint a területfejlesztési célú EBRD és EIB hiteleknek, továbbá a helyi adókedvezményeknek is.

A szociális kistérségi programok célja a hátrányos helyzetű térségekben élő lakosság szociális problémáinak enyhítése a szociális ellátás megerősítésével, fejlesztésével, helyi programok működtetésével. A szociális földprogram a kifejezetten hátrányos helyzetű térségekben élő, szociálisan hátrányos helyzetű célcsoportok aktivizálását segíti elő. A kedvezményezett családok jellemzően tartós munkanélküliek, idősek, nagycsaládosok és romák. 2004-ben telep-felszámolási modell program indul négy régióban. A program finanszírozása a lakásprogram egy elkülönített alapjából biztosított. A program átfogó megközelítést alkalmaz olyan célok elérése érdekében, mint a lakások minőségének javítása, foglalkoztatási lehetőségek teremtése, az oktatás és az egészségi állapot javítása, környezeti nevelés és közösségfejlesztés biztosítása.

A területfejlesztési támogatási rendszerek működtetése kedvező irányba módosíthatja, de alapvetően nem változtathatja meg a gazdaságnak a piaci folyamatok által determinált területi fejlődését. A területi különbségek esetenként fokozódtak, ugyanakkor teljesült a területfejlesztési politika azon célja, amely a válságtérségek kialakulásának megakadályozására vonatkozott.

A területfejlesztés eredményesebbé tétele és a hátrányos helyzetű térségekben lakók esélyeinek növelése érdekében 2003-tól felgyorsul a területfejlesztést szolgáló források erőteljesebb területi decentralizálásához, a döntési hatáskörök átrendezéséhez szükséges intézményi feltételek kialakítása. A régiók és a kistérségek területfejlesztésben játszott szerepének erősítése, a partnerek széleskörű bevonásának segítése és a területfejlesztési programok kidolgozásának és megvalósításának ösztönzése érdekében megkezdődött a kistérségi intézményrendszer (Kistérségi Területfejlesztési Tanácsok és Szakértői Irodáik) kiépítése. Az önkormányzati régiók kialakítása érdekében pedig megtörténik a regionális fejlesztési tanácsok és ügynökségeik megerősítése is. A jövőben a területfejlesztést közvetve szolgáló támogatások, valamint az EU Strukturális és Kohéziós Alapjaiból kapható források jelentős hányadát is koordináltabban és koncentráltabban kell ezekre a felzárkóztatási feladatokra használni, összhangban az EU kohéziós politikájával.

4.4.7. Migránsok és menekültek társadalmi beilleszkedésének elősegítése

A menekültek és egyéb védelmet kapott személyek, valamint a bevándoroltak szűk körét érintően az etnikai és állampolgársági összetételt tekintve az elmúlt években változás következett be, amely magában rejti az érintett csoport vallási, kulturális hátterének nagyfokú diverzifikáltságát. A jelenlegi tapasztalatok szerint az elismert menekültek a jogszabályokban

rögzített maximális időtartamig tartózkodnak a menekülteket befogadó állomásokon, és az igényelhető ellátásokat, támogatásokat teljes mértékben igénybe veszik. A kormány 2002 júliusában, kormányrendeletben döntött az integrációs politika kidolgozásáról és megvalósításáról. Ennek keretében 2003 elejétől elindult egy kísérleti program, mely nyelvi képzést és a munkaerőpiacra való belépés megkönnyítését segítő képzést biztosít.

Az integrációs kísérleti program 2003 végén zárul le, majd ezt követően 2004 folyamán ennek tapasztalataira építve kerül sor egy átfogó integrációs program kidolgozására. A külföldiek társadalmi beillesztése azonban többlépcsős, időben is elhúzódó folyamat. Az integráció kiindulópontja: a magyar nyelvismeret elsajátítása, az önálló életvitelhez szükséges jogi, gyakorlati ismeretek megszerzése, a munkaerő-piacon való versenyképesség biztosítása, valamint az oktatási, társadalombiztosítási rendszerbe való beilleszkedés.

A kidolgozandó integrációs politika a következő alapelveket és gyakorlati megfontolásokat tekinti elsődlegesen fontosnak: (i) a menekültek és a bevándorlók társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos racionális és hatékony feladat- és hatáskörmegosztás a szaktárcák, a települési önkormányzatok és a társadalmi szervezetek bevonásával; (ii) az integrációs programok megvalósításával összefüggő feladatok finanszírozásának normatívvá tétele; (iii) a közvélemény formálása aktív kommunikációs eszközökkel (tájékoztatás, médiakampány).

4.5.1. Közigazgatási reform, a közhatóságok mozgósítása és az igazgatási szintek közötti koordináció erősítése

A rendszerváltás egyik politikai vívmánya volt az önkormányzatiság kiépítése, a helyi autonómiák megerősítése. Az új rendszer számos szempontból „túl-decentralizált", azonban betöltötte politikai küldetését: az emberek megtapasztalhatták lokális önrendelkezésüket, politikai hatalmukat a helyi ügyek vitelében. A szociális problémák kezelését az 1993-ban megszületett szociális törvény önkormányzati hatáskörbe utalta, finanszírozásuk a központi költségvetés és az önkormányzatok közös feladata. A munkanélküliség elleni küzdelemhez az önkormányzatok kevés anyagi segítséget és eszközt kaptak.

Újra kell gondolni a hatékony közigazgatás kiépítésének elveit, mindenek előtt azt, hogy mi az az „emberekhez legközelebbi szint", ahol a különféle közszolgálati feladatokat a megfelelő adminisztratív kapacitásokkal rendelkező igazgatási szintek szakszerűen, hatékonyan, és koordináltan képesek ellátni. A kirajzolódó közigazgatási reform mindenek előtt a régiók és a kistérségek szerepét kívánja erősíteni a fenti elvek nevében. Az általános reformok szükségessé teszik a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni közhatalmi és közszolgálati feladatok újraszabályozását is.

A hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének megteremtése érdekében, a hatékonyabb kormányzati koordináció elősegítése végett a kormány 2003-ban létrehozta az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszteri posztot. A miniszter feladata, hogy a különböző szakmapolitikák kialakítása során összehangolja a kormányzati munkát és érvényesítse az esélyegyenlőség elvét.

A kirajzolódó közigazgatási reform az önkormányzati rendszer továbbfejlesztését tűzi ki célul a decentralizáció és a regionalizáció elvei mentén. A kormány programjának első fázisában a községek, városok autonómiájának megerősítésére kerül sor. Második lépésként az úgynevezett kistérségek létrehozása, harmadikként a regionális önkormányzatok kiépítése a cél. Az általános reformok sorában újra kell szabályozni a közigazgatást és az ellátórendszereket a kirekesztés elleni hatékonyabb küzdelem érdekében.

A tágan értelmezett szociális közszolgálatok átrendeződésében nem csupán a decentralizáció, a feladatok jelentős hányadának önkormányzati hatáskörbe történő delegálása hozott jelentős fordulatot. Lehetővé vált az is, hogy a civil szektor részt vegyen a személyes szolgáltatások nyújtásában, és megfelelő feltételek esetén jogosult legyen állami normatív támogatás igénybevételére a közfeladatok ellátásához. A rendszerváltás után közel 60 ezer új, nem állami szervezet jött létre, amelyeknek mintegy tizede egészségügyi, szociális, oktatási, gyermekvédelmi területen lát el hasznos közfeladatokat.

2003-tól törvényi felhatalmazás a 2000 fő feletti lakosságszámú települési önkormányzatokat, illetve a megyei, fővárosi önkormányzatokat kötelezi helyi szociálpolitikai kerekasztal létrehozására, melynek tagjai az önkormányzat területén szociális intézményeket működtető szervezetek képviselői. Szintén a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény 2003. évi módosítása rendelkezik területi szintű szociálpolitikai tanácsok létrehozásáról a szociálpolitikai, gyermekvédelmi koncepciók, döntések, jogszabálytervezetek véleményezése, szolgáltatási formák értékelése, elemzése céljából.

Tovább kell fejleszteni azokat az indirekt kormányzati magatartásformákat, amelyek a közvetlen, bürokratikus irányítást felváltó, közvetett szabályozási, felügyeleti és finanszírozási technikákkal igyekeznek érvényre juttatni politikai prioritásokat. Világosabbá és egyértelműbbé kell tenni az igazgatási szintek közötti feladat- és felelősség-megosztás rendjét. Ezt segíti, hogy a településeknek törvényben rögzített kötelezettsége a szociális koncepció megalkotása, amelyet minden érintett helyi szereplő bevonásával kell elkészíteni. Erősíteni szükséges a szektor-semlegesség és normativitás elveit. Teret kell engedni az ellátások rugalmasságának és innovativitásának, ösztönözni és támogatni kell azokat a közösségi kezdeményezéseket, amelyek az emberek változó igényeihez igazodva, a rendelkezésre álló erőforrások széles körét mobilizálva képesek reagálni.

4.5.3. A társadalmi dialógus intézményeinek fejlesztése, az érintettek széles körének, a kirekesztett csoportok képviselőinek bevonása a döntési folyamatokba

Az elmúlt tíz év alatt jelentős hangsúlyváltások voltak a társadalmi párbeszéd egyik alappillérét jelentő tripartit intézmények jogi felhatalmazásaiban. Az a konszenzus azonban folyamatosan fennállt, hogy a foglalkoztatás, a munkaügy szabályozási kérdéseiben, illetve a foglalkoztatáspolitikai célokat szolgáló alapok felhasználásában a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői közösen döntenek (Országos Érdekegyeztető Tanács, Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete „MAT"). A jelenlegi Kormány hivatalba lépése után (2002 június), általános érvénnyel újjáalakította a társadalmi partnerekkel való

érdekképviselet mechanizmusait, megerősítve és kiterjesztve a szociális partnerek jogosítványait. Ugyancsak ebbe az irányba hatnak az ágazati szintű érdekérvényesítés fórumainak a megerősítésére és kiterjesztésére irányuló törekvések is.

Magyarországon ma a hatályos jogszabályok szerint mintegy 60 ezer klasszikus non-profit szervezetet tartanak nyilván, közülük mintegy 47 ezer tekinthető működőnek. Az egy évtized alatt kifejlődött magyar civil szektor több nehézséggel küzd. Kialakult ugyan egy szűk, professzionalizálódott szervezeti kör, de többségük gazdaságilag gyenge, törékeny szervezet. Nem alakult ki egységes képviseleti modell. A civil szektor erősítése, minőségi változásának segítése érdekében 2003 tavaszán megszületett a kormányzat civil stratégiája. A stratégia meghatározó eleme a Nemzeti Civil Alapprogram. Az Alapprogram forrásaival a civil társadalom jelentős többlet-támogatáshoz jut, melynek következtében hatékonyabb, eredményesebb civil szervezeti működés várható a szociális ellátás, a rehabilitáció, a fogyatékosügy, a gyermekvédelem és a jogvédelem területén is.

A szociális területen a társadalmi szervezetek és a Kormány közötti együttműködés legátfogóbb ernyő-szerve a Szociális Tanács. A Tanácsban és annak úgy nevezett rétegtanácsaiban az érintett kormányzati szervek képviselői mellett a civil és egyházi szervezetek képviselői vesznek részt. A fogyatékossággal élők szervezeteivel folytatott párbeszéd legfőbb szerve a Fogyatékosügyi Tanács. Az idős népesség helyzetét érintő kérdések megvitatásának egyik kiemelt fóruma az Idősügyi Tanács. Az egészségügy területén a Nemzeti Egészségügyi Tanács tölt be hasonló szerepet. Az Országos Cigány Önkormányzat és a Romaügyi Tanács lehetőséget kapott a kormányzati szintű tervezési folyamatokba és értékelő munkába való betekintésre, véleményalkotásra. A helyi drogstratégiák kialakításában is közreműködő konzultatív testületek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok. A különböző szakminisztériumokban társadalmi, civil kapcsolatokkal foglalkozó egységek jöttek létre, amelyek feladata a szakterületeken a társadalmi partnerséget és a társadalmi érdekegyeztetést szolgáló együttműködési formák és gyakorlatok egységesítése, továbbfejlesztése.

A kormányzat civil stratégiájának részeként átláthatóvá, konzisztenssé és egyszerűbbé kívánja tenni a civil szervezetek működését a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatával, módosításával, valamint érzékelhetően növeli a civil szervezetek részére biztosított forrásokat. A társadalmi párbeszéd és érdekegyeztetés szerves részének tekinti a civil szervezeteket. Lépéseket tesz a „nyitott jogalkotás" megvalósítása érdekében: vagyis a jogszabályok alkotásakor azok tervezetét internetes honlapokon kívánja hozzáférhetővé tenni, valamennyi véleményező számára biztosítva az érdemi hozzászólást.

A társadalmi dialógus intézményeinek továbbfejlesztése területén a legfontosabb stratégiai célkitűzések az alábbiakban foglalhatók össze: (i) az eddigiekben nem lefedett területeken való együttműködés és nem kellő részvételi lehetőségek pótlása, új intézmények létrehozása a társadalmi párbeszédben országos és helyi szinteken (a szociális területen pl. szociálpolitikai tanácsok kialakítása); (ii) a társadalmi párbeszéd intézményeinek kiépítése helyi, regionális és települési szinteken; (iii) a törvényi előírásnak megfelelően a regionális és helyi szintű fejlesztési koncepciók kialakítása; (iv) valamint az Internet biztosította lehetőségek kiaknázásával a párbeszéd gyorsabbá, hatékonyabbá, szélesebb körűvé és átláthatóbbá tétele.

5. A nemek közötti egyenlőség előmozdítása a szegénység és társadalmi kirekesztődés leküzdését célzó összes akcióban

1989 előtt mind a teljes népesség, mind a nők foglalkoztatási rátája közel azonos volt a legfejlettebb európai országokéval. 2002-ben a 15-64 éves férfiak foglalkoztatottsági rátája 72,8% volt az EU országaiban, Magyarországon pedig 63,5%, míg a nők foglalkoztatottsági rátája az EU-ban 55,6%, hazánkban 50,0% volt. A két nem közötti kereseti különbségek gyakorlatilag nem változnak. Összehasonlítható munkakörökben a nők keresete 2002-ben átlagosan 13-14%-kal maradt el a férfiak keresetétől.

Attól függően, hogy milyen indikátort használunk, a szegények aránya mind a férfiaknál, mind a nőknél 10-15 százalék körül van. A szegénység okai azonban némiképp különböznek a két nem esetén. A nők esetében a szegénység oka főként az alacsony munkaerő-piaci részvétel és a kiegészítő jövedelmek alacsony színvonala (gyes/gyed, egyedülálló nők alacsony nyugdíja, stb.). A férfiakat elsősorban a tartós munkanélküliség, a jogosultságok elvesztése veszélyezteti, illetve az alacsonyan fizetett munka és az egyedülállóság.

A kormány kiemelt figyelmet szentel a nők és férfiak közti esélyegyenlőség érvényesítésének és az Európai Unió esélyegyenlőségi vívmányaihoz való igazodásnak. Ezen a téren a magyar jogi szabályozás lényegében összhangban van az európai normákkal. A nemek közti esélyegyenlőség területén az utóbbi időben néhány strukturális módosítás végrehajtására került sor. A 2003. májusában kinevezett esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter feladata a tágabban értelmezett esélyegyenlőséget - a nemek közti egyenlőséget, a romákat és a fogyatékossággal élőket - érintő kormányzati kezdeményezések koordinálása. A nemek közti esélyegyenlőséggel foglalkozó testületek felállítása is folyamatban van. A Nőképviseleti Tanácsműködési feltételeinek és hatáskörének módosítása folyamatban van. A jogharmonizációs munkák befejezése után a következő évek feladata a jogérvényesítés lesz. A munkaerőpiacon megvalósuló esélyegyenlőséghez szükség van az ágazati jogszabályok felülvizsgálatára és szükség szerinti módosítására. Különös figyelmet kell fordítani a szülőképes korú, a gyermeket nevelő és a 40 éven felüli nőkre, valamint a roma női lakosság helyzetére.

Rugalmas munkahelyek fejlesztésével kell a család és munkavégzés összeegyeztetését elősegíteni. Az igényeknek megfelelő szintű bölcsődei ellátás biztosítása érdekében 2004. január 1-től a 10 ezer lakosnál nagyobb települések számára kötelező önkormányzati feladattá válik bölcsőde üzemeltetése. A nemek közötti esélyegyenlőség szektorok fölötti és szektorok közötti átfogó, horizontális célként kell, hogy megjelenjen. Általános végrehajtásának elősegítéséhez megfelelő statisztikai és monitoring rendszerre van szükség. Első lépésként a kormány szakértői bizottságot hozott létre. A nők elleni erőszak a családban és a munkahelyen ugyancsak fontos napirendi ponttá vált a civil szervezetek és a kormányzat számára egyaránt.Elengedhetetlen fontosságú a női civil szervezetek bevonása az esélyegyenlőségi munkába.

A társadalmi kirekesztettség és a szegénység jelenségének leírására, elemzésére és folyamatos vizsgálatára a Központi Statisztikai Hivatal számos lakossági és intézményi, rendszeres és alkalmi felmérést készít. Ezek közül a Munkaerőfelvétel és a Háztartási Költségvetési Felvétel a legjelentősebb. Jelenleg ez utóbbi szolgál forrásként a Laekeni indikátorok nagy

részének előállításához, melyek közül csak a tartós jövedelmi szegénységre vonatkozóan nem tudunk adatot szolgáltatni a longitudinális vizsgálatok hiánya miatt.

Magyarországon több kutatóintézet is készít társadalmi felméréseket, de a háztartási jövedelmi adatok egyetlen hivatalos forrása a Háztartási Költségvetési Felvétel. Az elmúlt évek során jelentős harmonizáción átesett Háztartási Költségvetési Felvétel által alkalmazott reprezentativitás, mintanagyság és adatgyűjtési módszer szorosan illeszkedik az Eurostat követelményeihez. Az Eurostat adatigényét jelenleg a Háztartási Költségvetési Felvétel adatai és az Eurostat definíciói együttesen elégítik ki. A SILC¹⁷ előírásainak közelmúltban történt átvétele a jövedelmi és kirekesztettségi adatok új állomását jelenti. Magyarország teljes egészében 2005-re veszi át a SILC szabályozást, mely a későbbiekben a Laekeni indikátorok legfőbb adatforrása lesz. 2003-ban és 2004-ben kerül sor két, az Eurostat javaslatainak megfelelő próbafelvétel végrehajtására. Az új adatforrás magyar statisztikai rendszerbe történő beépítése ez év elején kezdődött el. E folyamat a további adatforrások áttekintését és lehetséges átdolgozását is magában foglalja. Az EU-SILC teljes átvételéig továbbra is a Háztartási Költségvetési Felvétel lesz a Laekeni indikátorok hivatalos adatforrása.

A szegénység és a társadalmi kirekesztés jobb megértése, elemzése és folyamatos vizsgálata érdekében az EU-SILC teljes beépítését követően további adatforrásokra is szükség lesz. Ebből kifolyólag a meglévő adatforrások további integrációján túl a KSH egy, a társadalmi kirekesztést felmérő nemzeti programot tervez a szegénységről és a társadalmi kirekesztésről szóló statisztikák kiegészítésére, és különösen a leendő cselekvési tervhez szükséges információk hiányának pótlására.

7. a társadalmi befogadást segítő politikák támogatása a strukturális Alapokon keresztül

Magyarország 2003 márciusára benyújtotta az Európai Bizottsághoz a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT). Az NFT meghatározza azokat a fejlesztéspolitikai célokat és prioritásokat, amelyek megvalósításához 2004-2006 között a Strukturális Alapok támogatására is számít. Az NFT hosszú távú célkitűzése a lakosság életminőségének javítása.

Magyarország a csatlakozást követő első három évben elsősorban a jövedelmekben megmutatkozó szakadék csökkentésére koncentrál. Így az NFT általános célkitűzése az EU átlaghoz viszonyított jövedelemkülönbségek mérséklése. Ennek eléréséhez a gazdaság versenyképességének javítása, a humán erőforrások jobb kihasználása, a környezet javítása és kiegyensúlyozott regionális fejlődés elősegítése szükséges.

E célkitűzések megvalósítása érdekében öt operatív programot nyújtottak be a magyar hatóságok a Strukturális Alapok támogatásának megszerzéséért. Ezek a gazdasági versenyképesség, az agrár- és vidékfejlesztés, a humánerőforrás-fejlesztés, a környezetvédelem és infrastruktúra, valamint a regionális fejlesztés operatív programjai.

A magyar NFT társadalmi befogadást célzó fejlesztési elképzelései tükrözik az EU társadalmi kirekesztés elleni stratégiájának főbb prioritásait. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében ezek kiemelten jelennek meg. Az operatív programok közül a Strukturális Alapok forrásaiból a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program (HEF OP) részesedik a legnagyobb mértékben, a 2004-2006-os programozási időszak összes rendelkezésre álló támogatásának közel 30%-val (kb. 562 millió euró). A HEF OP-t elsősorban az Európai Szociális Alap (ESZA) finanszírozza: a 2004-2006 közötti időszakban 385 millió euro forrást biztosít az ESZA, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) pedig 177 milliót, az oktatás, a szociális beilleszkedés és az egészségpolitika infrastrukturális fejlesztését

SILC: Survey on Income and Living Conditions (Felmérés a Jövedelem és Életkörülményekről)

támogatva. Az EQUAL program végrehajtásához az ESZA 30 millió euro forrást biztosít. A HEF OP stratégiája a következő fő célkitűzésekre épül: a foglalkoztatás bővítése; a munkaerő versenyképességének növelése; valamint a társadalmi beilleszkedés elősegítése az oktatás, képzés és a munkaerő-piaci reintegráció fejlesztésével, valamint az esélyegyenlőség biztosításával. Eszközei a szegénység és a társadalmi kirekesztődés megelőzését és leküzdését célozzák, különösen, ha azok a munkaerőpiaci részvételhez és a foglalkoztatáshoz kötődnek. Ahhoz, hogy mindenkinek esélye legyen a munkaerőpiacon való részvételre, a foglalkoztatás, az oktatás és a képzés, valamint a szociális szolgáltatások területén egyaránt erőfeszítéseket kell tenni a kirekesztődés megelőzésére. A hátrányos helyzetű emberek - a roma népesség, a hátrányos helyzetű térségekben élők, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek -helyzetének javításához az oktatási/képzési lehetőségekhez, a szociális szolgáltatásokhoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés regionális különbségeinek csökkentése is szükséges.

A HEF OP stratégiája négy prioritás mentén valósul meg, ezek az alábbiak:

1. Aktív munkaerő-piaci politikák támogatása: A prioritás célja egyrészt a munkanélküliek visszasegítése a munkaerőpiacra, a munkanélküliség tartóssá válásának megelőzése, a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésének segítése. Másrészt a prioritás támogatja a nők munkaerő-piaci részvételét segítő kezdeményezéseket, köztük a vállalkozóvá válást, valamint a hozzátartozók napközbeni ellátását biztosító szolgáltatások fejlesztését.

2. A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra való belépés segítésével: A prioritás azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek célja, hogy esélyt teremtsenek a leghátrányosabb helyzetű emberek - a romák, a tartósan munkanélküliek, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek, a hátrányos helyzetű térségekben élők -munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedésére. Ehhez az oktatás és képzés, a foglalkoztatás és a szociális szolgáltatások eszközeire egyaránt építeni kell. A prioritás célja: (i) a hátrányos helyzetű, köztük a roma fiatalok iskolázottságának és képzettségének növelése; (ii) a hátrányos helyzetű emberek képzésben való részvételének és foglalkoztathatóságának javítása, munkaerő-piaci beilleszkedésének segítése; (iii) a foglalkoztatási és szociális szolgáltatások minőségének és hozzáférhetőségének javítása.

3. Az élethosszig tartó tanulás koncepciójának végrehajtása az oktatás és képzés rendszerének és a vállalkozói készségek fejlesztésének segítségével: A prioritás keretében megvalósuló fejlesztések célja, hogy az oktatás és képzés rendszere a munkaerő versenyképességének javítása érdekében megfelelő szinten biztosítsa az alapkészségek, valamint a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzettség és tudás elsajátítását. A munkavállalók és a vállalkozók képzésének támogatásával a korszerű ismeretek és az információs társadalom által megkövetelt készségek megszerzését segíti elő.

4. Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése:, a prioritás - az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával - az oktatás és az egészségügy, valamint a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztését célozza (beleértve a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést és az ellátások minőségének javítását az Európai Szociális Alap által támogatott humánerőforrás-fejlesztési beavatkozások eredményességének és hatékonyságának növelése érdekében).

A HEF OP mellett - kisebb mértékben - a Regionális Operatív Program (ROP) is hozzájárul a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni közös célkitűzések, valamint az Európai Foglalkoztatási Stratégia magyarországi megvalósításához. Míg a HEF OP az eszközök széles skáláját országos szinten alkalmazva kívánja elérni a fenti célokat, a ROP a foglalkoztatás helyi dimenziójára helyezi a hangsúlyt, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának bővítéséhez a szociális gazdaság fejlesztésén keresztül járul hozzá.

A ROP általános célja kiegyensúlyozott területi fejlődés biztosításával hozzájárulni az életfeltételekben országos szinten megjelenő esélykülönbségek mérsékléséhez. E célokat egyrészt a turisztikai potenciál erősítésével, másrészt a térségi infrastruktúra és településkörnyezet fejlesztésével, harmadrészt a régiók humánerőforrásainak fejlesztésével kívánja elérni. Ez utóbbihoz tartozik a helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatásán túl regionális tudásközpontok kialakítása, valamint régió-specifikus szakmai képzések támogatása.

A Magyar Kormány elkötelezett a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatainak csökkentése iránt mindazon tényezők javításával, amelyek hozzájárulnak az életminőség jobbításához. A Magyar Kormányzat számára fontos az Európai Unió társadalmi befogadás terén alkalmazott nyitott koordinációs együttműködésében való teljes körű részvétel. A kormány programja célul tűzte ki a biztonságot adó család-, gyermek-, ifjúság- és kisebbségpolitika, valamint az emberközeli szociális szolgáltatások kialakítását; a társadalombiztosítás igazságosabbá tételét; valamint a juttatások összehangolását, célzottságuk és hatékonyságuk növelését. Az ezekkel kapcsolatos intézkedések és kötelezettségvállalások nagyban elősegítették a Memorandum elkészítését. Magyarország a Közös Foglalkoztatáspolitikai Értékelés (JAP) aláírásával elkötelezte magát a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű társadalmi csoportok segítése iránt. Az Értékelésben megfogalmazott célkitűzések szervesen kapcsolódnak a jelen dokumentumban foglaltakhoz.

A Kormány tudatában van annak, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztődés sokdimenziós jelenség, amely átfogó megközelítést igényel, és szükségessé teszi a „mainstreaming" elvének érvényesítését a nemek közti különbségek csökkentése, a romák helyzetének javítása, valamint a fogyatékossággal élők egyenlő esélyeinek megteremtése érdekében. Az Európai Unió Lisszabonban, Nizzában és Stockholmban meghatározott közös stratégiai célkitűzései alapján, valamint a magyarországi helyzet meghatározó tényezőinek figyelembe vételével e sokdimenziós stratégiai megközelítésnek a gazdaság-, foglalkoztatás-és a szociálpolitika hatékonyabb összehangolásán kell alapulnia. A Memorandum segíti a társadalmi kirekesztés fő okainak felismerését, kiemelt figyelmet fordít a legelesettebb társadalmi csoportokra, nevesíti a fő kihívásokat és az ezekre adandó szakmapolitikai válaszokat és intézkedéseket a társadalmi befogadás elősegítése érdekében.

A Memorandumból egyértelműen következik, hogy Magyarországon a társadalmi kirekesztődéssel összefüggő legnagyobb probléma az inaktivitás magas aránya. A foglalkoztatási arányok mind a férfiak, mind a nők esetében az EU-átlag alatt vannak, jelentősen elmaradva a 2005-re és 2010-re kitűzött Lisszaboni célkitűzésektől. Az inaktivitásnak (és a munkanélküliségnek) hangsúlyos etnikai és területi dimenziója is van, a roma népesség, valamint Észak-Magyarország és az Észak-Alföldi régiók hátrányaiból adódóan. Ezért az inaktívak munkához juttatása - oktatási, képzési, átképzési intézkedések, valamint a munka kifizetődőbbé tétele által - a szegénység csökkentése kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon. Az inaktívak, a munkanélküli és fogyatékossággal élő embereken kívül a kirekesztődés által fenyegetett további csoportok, mint a hátrányos helyzetű gyermekek, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, az idősek (főleg 60 év feletti nők), az egyedülálló szülők, a rossz egészségi állapotú, szenvedélybeteg vagy pszichiátriai beteg személyek, hajléktalan emberek, bevándorlók és az informális gazdaságban foglalkoztatottak helyzetét is javítani kell. A roma népesség helyzetére kiemelt figyelmet kell fordítani, mivel a szegénység előfordulása az ő körükben a legnagyobb, és minden szegénységi tényező erősen érinti őket. A Magyar Kormány és az Európai Bizottság a következő sürgető kihívásokat azonosította a szegénység és a társadalmi kirekesztődés területén:

- kezelni szükséges az oktatási rendszer és a munkaerőpiac gyengeségeit az oktatás, a szakképzés, a képzés, az átképzés és az élethosszig tartó tanulás lehetőségeinek bővítésével, valamint a résztvevők számának növelésével;

- növelni szükséges a foglalkoztatási rátát - főleg a nők esetében -, és intézkedéseket kell tenni a munka kifizetődőbbé tétele érdekében, ösztönözve a nevesített csoportok, pl. a fogyatékossággal élők munkába állását;

- elengedhetetlen biztosítani a minőségi egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, és a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférést, különösen a legelesettebb csoportok számára.

Mindezek alapján a Magyar Kormány és az Európai Bizottság megállapodtak, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztődés területén a fő szakmapolitikai prioritások a következők:

- A foglalkoztatás elősegítése, valamint az oktatási és képzési rendszerek és a munkaerőpiaci követelmények összhangjának megteremtése a következők segítségével: (i) az együttműködés erősítése a kutatás-fejlesztés területén a vállalatok és a képzőintézmények (főként az egyetemek) között; (ii) a szakképző iskolák szerkezetének átalakítása; (iii) az alap kompetenciák fejlesztése; (iv) minőségbiztosítás és normatív támogatás bevezetése a felnőttképzésben; valamint (v) regionális foglalkoztatási intézkedések bevezetése minden érintett szereplő, köztük a szociális partnerek, bevonásával és a harmadik szektor erősítésével;

- Az élethosszig tartó tanulás fogalmának tudatosítása, és érvényesítése a társadalom lehető legszélesebb körében. Szükséges, már az alapfokú oktatásban, bizonyos - a munkaerőpiacon szükséges - készségek és képességek kifejlesztése, valamint az oktatási rendszer javítása az információs technológiák használatának elterjesztésével az oktatás minden szintjén és típusában. Az integrált megközelítések alkalmazása és a szükségletekhez igazított szolgáltatások biztosítása esetében garantálni kell a dokumentumban azonosított, leginkább hátrányos helyzetű csoportok részvételét az oktatásban és képzésben;

- Az aktív munkaerő-piaci intézkedések erősítése a kirekesztés kockázatának leginkább kitett csoportok számára (tartós munkanélküliek, romák, fogyatékossággal élők, gyermekszülési szabadságon lévő vagy 45 évnél idősebb nők, fiatalok, képzetlenek). A legszükségesebb intézkedések: (i) pénzügyi és intézményi erőfeszítések, (ii) szakmai képzések minél szélesebb körű kiterjesztése, (iii) fiatalok munkanélküliségének megelőzése az iskolai végzettségek és a munkaerő-piaci igények összehangolásával;

- Annak biztosítása, hogy a rugalmas és atipikus foglalkoztatási formák is megfelelő minőségű, összemérhető társadalombiztosítási jogosultságot és szociális védelmet biztosítsanak. Ösztönzők bevezetése, mint pl. kedvező társadalombiztosítási szabályozók, annak érdekében, hogy a részmunkaidős és a rugalmas foglalkoztatási formák vonzóak legyenek mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára. Szükséges továbbá a „munkavállalás kifizetődővé tétele" elvének alkalmazása a munkaerő-piaci, a foglalkoztatási és szociális intézkedések kialakítása során, hogy megfelelően lehessen a munkanélküliséget, az inaktivitást és a szegénységi csapdákat kezelni;

- Ellátórendszerek fejlesztése a családi élet és a munkavégzés összeegyeztetése érdekében. A népesség öregedéséből és a változó családmodellből adódó problémák megfelelő kezelése érdekében a jóléti és az egészségügyi rendszer reformja szükséges. Modern, mindenki számára hozzáférhető ellátórendszert szükséges létrehozni, amely biztosítja a gyermekellátásokat, az idős és a beteg családtagok ápolását, gondozását. A fogyatékossággal élők és a kistelepülések lakói számára rugalmas és hozzáférhető szolgáltatásokat kell kialakítani;

- A lakáspolitika megreformálása érdekében két fő területre kell koncentrálni: (a) a szociális bérlakások számának növelésére, valamint (b) az ipari technológiával épült tömbházak és panelházak rekonstrukciójára és modernizációjára az energiatakarékosság érdekében. A főbb intézkedések ennek megvalósítása érdekében a következők: (i) a lakáspiaci verseny erősítése, (ii) az ingatlannal kapcsolatos szabályozások megújítása, főként a lakásépítés terén, (iii) a lakásépítés és a lakásépítésbe való beruházás ösztönzése, (iv) a lakásvásárlási kedvezmények és egyéb lakhatási kedvezmények kiterjesztése, (v) személyre szabott programok kidolgozása speciális helyzetű csoportok, főleg fiatal családosok és idősek számára, (vi) a lakásfenntartás megkönnyítése szociális támogatásokkal és ezek koordinálása annak érdekében, hogy segítse az eladósodás által fenyegetett csoportokat.

Néhány, a Társadalmi Befogadásról szóló Közös Memorandumban azonosított prioritás és az ezekhez kapcsolódó eszközök részesülni fognak az EU Strukturális Alapok - kiemelten az Európai Szociális Alap - és a Kohéziós Alap pénzügyi támogatásaiból. Továbbá, a fenti lépések megtétele érdekében fontos olyan szervezeti működés kialakítása, mely biztosítja a kormány, a szociális partnerek, a helyi önkormányzatok és a nem-kormányzati szervezetek közötti szorosabb együttműködést, valamint a regionális különbségek csökkentése. A Kormány elkötelezettsége a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel való szorosabb együttműködésre a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem területén, a jóléti rendszer jobb működésének is alapja.

A Magyar Kormány számára világos, hogy a társadalmi befogadás hatékony elősegítése folyamatos munkát követel, mely annyiban hoz megfelelő és hosszantartó eredményeket, amennyiben az alkalmazott eszközök összehangoltak és a alkalmazott intézkedéseket folyamatosan felülvizsgálják, megújítják. A szakmapolitikai intézkedések és eszközök végrehajtásának monitorozása, hatékonyságuk mérése, valamint az EU tagállamaival való összehasonlítása érdekében nagyon fontos, hogy világosan definiált mutatók és folyamatosan frissített statisztikai adatok álljanak rendelkezésre.

A Magyar Kormány tudatában van annak, hogy részvétele a nyitott koordináció módszerében, melyet az ország az EU csatlakozás után fog követni, hozzájárul majd az intézkedések állandó megújításához és javításához. A Magyar Kormány elkötelezett, hogy folytassa a Társadalmi Befogadásról szóló Közös Memorandum elkészítésével megkezdett munkáját az EU Bizottság számára 2004-ben benyújtandó, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemről szóló Nemzeti Cselekvési Terv megalkotásával.

—/ Óvoda - az utolsó év kötelező iskolaelőkészítő	5-6 éves korban
Általános iskola - egységes szerkezet	6-14 éves kor között (alsó tagozat: 6-10 éves kor között; felső tagozat: 10-14/16 éves kor között)
Gimnázium	10/12/14 - 18 éves kor között
Szakközépiskola	14-18/19 éves kor között (4-5 év)
Szakiskola	14-17/19 éves kor között (2+1-3 év)